Itt van az ősz, itt van újra...

Sétálni voltam az előbb. Majd egy órát jártam a környéken, leültem az egyik padra és olvasgattam. De minduntalan fel kellett hogy nézzek, mert nem tudtam megállni, hogy ne csodáljam a körülöttem lévő természetet. Hiszen itt van újra az ősz, rozsdabarna színnel és édes illattal, mely gyengéden ölel körbe és ringat kedvesen, csendesen.
Így, hogy már nem vagyok tanuló, még szebbnek látom ezt az időszakot, de emlegetni nem nagyon merem, hiszen sokan most mennek iskolába. Nem akarom még jobban idegesíteni őket.

Közben pedig azon agyalok, hogy hogyan tovább? Amikor ez a kérdés felmerül bennem, mindig eszembe jut Zsuzsa, aki annyi jó tanáccsal tudott ellátni. Csakis ezért hiányzik a volt munkahelyem. Mert nekem is volt Pótanyum, aki most azt hiszem, hogy piszkosul hiányzik. :/ Azt hiszem, hogy írok neki, vagy felhívom. Kell valaki, aki rendbe teszi a lelkemet. Ő meg ahhoz nagyon ért. :D Most, hogy ezt megbeszéltem magammal, egy kicsit jobb.

Mindig tudtam, hogy lehet velem kommunikálni, csak meg kell találni a megfelelő hangot, és sínen van a dolog. Nem, még mindig nem bolondultam meg. ^^" Ez nálam normális dolog. Mint ahogyan az is, hogy néha magamban beszélek. Nem szégyellem, mindenkinek van valami hülye hibája, nem? Na, nekem az, hogy néha megbeszélem magammal, hogy mit kellene tennem. :D



Egy hete ezt a dalt hallgatom. Vagy több, nem tudom. Ezt is Wiának köszönhetem, mint a Kalákát. Olyan andalítóak és szívbe markolóak. Illenek a mostani hangulatomhoz. ^^
Éjfél van, és én itt járatom a számat, ahelyett, hogy aludni mennék, mikor majd le ragadnak a szemeim. xD Szép álmokat! ^^



Edit: Pont a lényeget hagytam ki, ami miatt elkezdtem ezt a bejegyzést írni. ^^"

Petőfi Sándor

Itt van az ősz, itt van újra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.