Egy vegetáriánus megtérítése

Ha valaki megtudja rólam, hogy vegetáriánus vagyok, mindig lesokkolódik. Van egyáltalán ilyen szó? Mindegy is. :) Nem tudom, hogy miért kelt ez akkora meglepetést, hiszen manapság már nagyon sokan vannak, akik a húst száműzték az életükből, a táplálkozásukból. 

Én nem azért tettem, mert ez akkor annyira nagy divat volt. Még az okát sem tudtam akkor igazán. Csak annyit, hogy hányingerem volt már lassan egy éve a hústól, annyira, hogy a párolt csirke is alig maradt meg sokszor a gyomromban. Én, aki sohasem voltam leveses, állandóan azt kívántam. Zöldségleveset, karfiol levest, erőlevest, húst nélkül. Aztán egyik nap megkérdeztem a mamámat, hogy ő hogy áll a vega vagy nem vega kérdéshez. Nem értette, hogy miért kérdezem, ezért bevallottam neki, hogy rosszul vagyok mindig, ha húst kell ennem. Kérdezte, hogy történt e velem valami, ami ezt kiváltotta, de akkor okot nem tudtam felsorolni. Csupán annyit, hogy nem szeretnék többet semmilyen húst enni, és semmit, amibe hús is belefőtt. Így kezdtünk el 2002 januárjában kétfelé főzni. Meg kellett tanulnunk egymáshoz idomulni, nem tudom, hogy melyikünk szenvedett jobban. A mamám, aki nem tudta, hogy ez most nekem jó lesz e, vagy sem. Vagy pedig én, aki a hús látványától is sokszor rosszul voltam, hozzá nyúlni pedig nem is nyúltam. Jó két évig, ha nem volt az több is. 

Közben persze jöttek a játékos cukkolások, hogy hm..., milyen finom ez a borda, vagy nem akarod megenni a csirke combját? Eleinte a szívemre vettem, aztán rájöttem, hogy ez hülyeség, mert csak ugratnak. Annyi biztos, hogy mindenki nehezen fogadta ezt a döntésemet a családban. Sokszor emlegették fel, hogy kis koromban megkérdeztem, hogy miért nincsen a csirkének négy combja, mert én annyit is meg tudnék enni. És tényleg így volt. Ha sült csirke volt, akár két alsó combot is megettem együltő helyemben. 

Ezek után gondolom érthető, ha mindenki nagyot nézett amiatt, hogy a hús helyett sajtot eszem, és rengeteg zöldséget, néha rizst vagy tésztát. De lassan beletanultunk az új receptekbe, az új ízvilágba. Az első fél évben még halat is ettem. Ezt el is felejtettem, komolyan. Akkoriban nagyon kívántam, és rengeteget ettem belőle. Aztán már attól is rosszul voltam. Szóval maradt az állatmentes étkezés. Természetesen eszem tejtermékeket, és tojást is. Ha ezeket nem ehetném meg, valószínűleg beteg is lennék. Imádom őket. Nem napfénnyel táplálkozom, meg nyers zöldségekkel, és társai....

Az a baj, hogy ezen fanatikusok miatt szólják meg a vegetáriánusokat. Ha látnák, hogy ugyanúgy lehet táplálóan, vitaminban, fehérjében gazdag ételeket enni, akkor talán nem húznák el a szájukat. 

A papám nagy húsevő. De tényleg, húst hússal. De amikor valami finom vega kaját készítek, mindig megkóstolja, sokszor eszik is belőle. És bár a mai napig viccesen megjegyzi, hogy egy kis hússal még jobb lehetett volna, már tudom, hogy ez csak vicc, és igenis ízlett neki. Különben nem ette volna meg. Az én tojásrántottám is ugyanúgy ízlik neki, mint a sima, pedig én megbolondítom fűszerekkel. Lényegében nem éhezem egyáltalán, és a vitaminhiány sem lépett fel nálam. Azért ezt gyorsan le is kopogtam. :)

De visszatérve a vegetarianizmusra, akkor, majdnem 17 évesen, igazából még volt majdnem három hónap a szülinapomig, szóval mondhatjuk, hogy 16 évesen, nem tudtam, hogy miért volt hányingerem a húsoktól. Aztán a keresztanyum azt mondta, hogy keressek az emlékeimben olyan esetet, ami volt olyan megrázó annyira, hogy utána ez kialakulhatott belőle. 

A szemem láttára nyúzták meg falun a kedvenc nyuszimat, és a belőle készült pörköltet tették le elém ebédnek. Akkor sírva fakadtam az ebédlőasztalnál, és szerencsére nem kellett belőle ennem. Annyira sokkos voltam, hogy a végül elém tett lecsónál nem éreztem meg, hogy olyan méreg erős lett, hogy még a házigazda sem tudott belőle enni... Este lementem megkóstolni. Fogalmam sincs, hogy ehettem azt meg, mert egy falat után biztos, hogy tobb mint fél liter vizet megittam... :)

No, de megint eltértem a mesétől. Ezek után már nem nagyon ettem vörös húsokat, a malac már előtte nem szeretem hús volt, szóval maradtak a szárnyasok. De a trauma olyan mély lett, hogy azok sem maradhattak meg.

Soha egy percig nem éreztem úgy, hogy ez a döntésem rossz lett volna. Mindig úgy voltam vele, hogy csak azt szabad megenni, amit jóízűen tudunk elfogyasztani. Azt, amit úgy kell letuszkolni a gyomrunkon, azzal nem teszünk jót önnön magunknak. Én legalábbis így látom.

Ez a bejegyzés nem arról akart szólni, hogy hejj, milyen jó vegának lenni, legyél te is az, és nem is a húsevők ellen szól. Úgy vagyok vele, hogy egy gyermektől sem szabad megtiltani a hús evést, amit nagyon sok fanatikus szülő tesz. Hagyni kell, hogy a gyerek tapasztaljon, aztán, mikor meg van a magához való esze, akkor döntsön. Mert mindenki csak azokból a döntésekből tanulhat, amiket saját maga hoz meg. 

Én pedig köszönöm, jól vagyok. :)