Terézanyu :)

Régebben a tornin a leterézanyuzott álmodozó volt a  jeligém. Nem azért, mert én annyira jónak éreztem volna magamat, MYától kaptam ezt a kis nevet. Akkor annak meg is volt az apropója, hiszen a veritaserumon belül akkor lépett életbe az M.A.J.O.M, aminek én adtam értelmet, Lio meg életet. :) Ez az aloldal arra hivatott felhívni az emberek figyelmét, hogy vannak olyan gyermekek, akik sajnos nem kaphatják meg a legalapvetőbb ellátást sem, mert olyan környeztben élnek. Ők nem kapnak szép ruhákat, új játékokat, könyveket, de sokszor még ételre is alig futja. Felsoroltunk több olyan alapítványt, akik ezeken a gyermekeken segítenek, hogy akinek van egy kicsivel több, amire nincsen szüksége, vagy játéka, ruhája, akkor ne legyen rest segíteni, hiszen a mai kisgyerekek lesznek a jövőnk, és igazából minden gyereknek olyan környeztben kéne felnőnie, hogy aztán egészséges felnőttként tudjon tenni valamit a nagyvilágban. Ekkor lettem először Terézanyu. :)

Pénteken oviban voltam gyakorlaton. Aznap nem kellett volna mennem, de én szeretném, ha minél több tapasztalatom lenne, emellett igazán szeretek a gyerekek között lenni. Annyi szeretetet kaptam tőlük azóta, hogy járok gyakorlatra, hogy néha elszorul a torkom. Nem akarok sírni, hiszen minden nap minimum egy órát mesélek a napomról itthon, de nem tudom igazán szavakban kifejezni azt, hogy mit is jelent nekem, amikor a gyerekek csak úgy átölelnek, vagy odabújnak hozzám, rajzolnak nekem valamit, vagy odahoznak egy könyvet, és megkérnek, hogy olvassak nekik. És van, amikor két kisgyerek hallgatja először a könyvet, aztán mire vége a mesének, a fél csoport ott ül körülöttem. :)

Van egy kisfiú, aki rendkívül csendes, középső kisgyerek a családjában. Halk szavú, de rendkívül okos, és igazán imádnivaló. Csütörtökön és pénteken is ő hozta folyamatosan a könyveket, hogy olvassak neki, még azt sem bánta, hogy rekedt voltam kicsit, odaült mellém, és hallgatta a meséket. Később megtudtam, hogy másoknak nem nyílik meg, sem az óvó néniknek, sem dajka néninek. És ez a bizalom megint szíven ütött. A gyerekekben ez még megvan, és olyan ösztönösen jön náluk, én pedig vigyázok erre a törékeny kincsre, ami többet jelent, mint a világ összes aranya.

Ebédnél az egyik óvó néni beszélgetett egy másik csoport óvó nénijével, és csak azt a mondatot kaptam el, hogy Amelie ( itt a saját nevem volt ) egy Terézanyu. :) Másodszorra is visszatalált hozzám a becenév, amit először talán két éve, hogy kaptam. Nem érzem magam annyira jónak, hogy így hívjanak, de ha mások látják bennem a jót, az... hihetetlenül jó érzés, mert akkor az azt jelenti, hogy amit csinálok, az rendben van, másoknak is tetszik és elégedettek a  teljesítményemmel. :)