Hit

Vallásos vagy?

Ez a kérdés, meglepő módon, rengetegszer elhangzott már az életemben. Nem én tettem fel, tőlem kérdezték. Nem tudom, hogy létezik e valamilyen statisztika erre vonatkozóan, de ha igen, messze menően első lennék. Katolikus, jehova, mormon, amíg Pesten éltem, szinte minden nap megtalált közülük legalább egy. Mindig finoman és kedvesen, de elküldtem őket. Olcsó kifogással, meg vagyok keresztelve, és köszönöm, de nem érek rá. Nem akartam magyarázkodni, és megértetni velük, hogy bár nem vagyok megkeresztelve, van hitem.

Hiszek Istenben. Annyira erős a hitem a felsőbb jóban, hogy sokszor elakad a lélegzetem. És még itt, a legelején szeretném leszögezni, hogy nem a vallásban hiszek, hanem abban, hogy van egy erő, egy tiszta lélek, aki irányítja az életünket, a sorsunkat, figyel ránk, tanít minket, szeret bennünket.

Ha megkérdezik, mi volt gyerekkorom kedvenc könyve, nem tudok csak egyet választani, ezért sorolom is, hogy A két Lotti, Mary Poppins, Kikszi és Az én könyvem bibliai történetekről. Utóbbit imádtam, egészen kicsiként kaptam meg, talán hat éves lehettem. Úgy mentem iskolába, hogy már tudtam olvasni, és ha tanulás után volt kedvem, ezt a könyvet olvastam és nézegettem a csodásan megrajzolt képeket. Elvarázsolt a könyv, nagyon sokáig. Talán utoljára nyolcadikas, vagy gimnazista elsős voltam, hogy utoljára a kezemben forgattam. De addig nagyon gyakran. Azt hiszem, kicsit talán elvakított a történet, feltétlen, vak hitet eredményezett, és sok szeretetet. Utóbbival semmi problémám nem akadt, de annyi minden történt körülöttem, a világban, hogy arra kényszerítettem magamat, hogy kinyissam a szememet és lássam is, mi történik.
Nem tudom, azt hiszem, sohasem rendült meg benne a hitem, hívhatom Istennek, pozitív erőnek, felsőbb jónak, a lényeg ugyanaz marad. Hittem benne. De abban a történetben, amit köré kreáltak, már nem tudtam.

Olyan sok rossz történik a világunkban. Ezt láttam és látom most is. Emberek oltják ki egymás életét, bántalmazzák egymást, lopnak, csalnak, hazudnak, megtébolyodnak, a szeretteik ellen fordulnak. És ilyenkor eszembe jut Noé bárkája, Lót felesége, a pokol, és tudom, hogy a történet, ami egykor elvarázsolt, már teljesen megkopott. Nem akarom elhinni, hogy akiben sokszor minden hitem van, képes lenne olyan szörnyűségekre, mint amit embertársaink tesznek itt a földön. Hinni akarom, hogy ő mindenek felett áll, szeret minket, még akkor is, ha rosszat tettünk, vagy letértünk az útról, amit nekünk szánt. Hinni akarom, hogy bármit teszünk is itt a földön, ha az utunk véget ér, ő szeretettel fog várni minket, mert ő ilyen, jó. És nem büntet, csupán feloldoz.

Ott, a mentőautóban, el sem tudom mondani, milyen erős lettem hirtelen, amikor éreztem, hogy lassul a szívverésem. A hit nagy segítségemre volt, pedig nem hazudok, féltem, előtte. Abban a pillanatban pedig már nem. Nem a biblia kellett hozzá, vagy Jehova, hanem a jóba vetett hit. És talán a nyugalom, hogy tudom, ha véget ér az utam, akkor is jó helyen leszek. Éreztem.

Van egy kedvenc idézetem a kedvenc sorozatomból, a One Tree Hillből.

"Minden gyermek azzal az üzenettel jön a világra, hogy Isten még nem ábrándult ki az emberekből."

Cserébe talán a jövő generációjának azt kellene megtanítani, hogy ha össze is csapnak a hullámok a fejük felett, vagy ha úgy érzik, hogy a zsákutcából nincsen kiút, akkor is van valaki, aki nem fogja elítélni őket a hibáik miatt, vagy megbüntetni, hanem feltétel nélkül szereti őket. Csak legyen hitük a jóban. Ez az, ami számít.