Sokszor nem szeretem nézni a híradót, mert ott olyan tényeket vágnak az ember arcába, amitől meg lehet fagyni. Nem úgy értem, hogy nem kellene ezekről beszélni, mert igenis kell, és tudatosítani azokban, akik az országunkat irányítják, hogy baj van itthon, és nem is kicsi.Sokszor gondolok arra, hogy az ember néha akarva-akaratlanul is panaszkodik, hogy ez vagy az nem úgy alakul az életében, hogy nincs az a tulajdonában, amit szeretne.
Ma a hiradóban olyan 4-5-6 éves, hátrányos helyeztben élő gyerekeket mutattak be, akik még soha nem ettek csokoládét. A télapó hozta könyveknek, kifestőknek örültek, némelyikük azonban a mikuláscsomagot érintetlenül hagyta, mert még nem evett csokoládét, és nem hozta őket lázba.
A következő hír, hogy kétszáz személynek tudtak az utcán egy-egy tál levest kiosztani még az ünnepek előtt.
Vagy ott van az a fájó hír, hogy az orszázunkban több ezer kisgyerek szó szerint éhezik nap mint nap. És az ország mindig nem tesz semmit azért, hogy elhitesse ezekkel a gyerekekkel, akik a mi jövőnk lesznek, hogy érdemes és jó élni a Földön, mert létezik öröm is ezen a földön, nem csak a gyomorkorgás.
És ilyenkor jut az eszembe, hogy addig, amíg fedél van a fejünk fölött, van min aludnunk, van mit ennünk, amíg a családunk együtt van, amíg tudunk adni, addig ne panaszkodjunk.
Nem vagyok én szent, én is vágyom olyan plusz dolgokra az életemben, amiket most nem kaphatok meg. Néha hangot is adok nekik. Csak azt szerettem volna mondani ezzel, hogy ne csak a negatívumokat lássuk meg, hanem legyünk nyitottak a hétköznapi csodákra is, és legyünk hálásak azért, amink van. :) És, ha tudunk, akkor segítsünk. Mert bármilyen jó kapni, adni mégis sokszor felemelőbb. ;)
Nagyon szepen fogalmaztad meg, ismet:)
VálaszTörlésÉn is hasonlót tudnék írni panaszkodás helyett.Olyan sok szép dolog vesz körül bennünket, hogy csak akkor vesszük észre hiányát, ha már nincs is!A médiának nem célja a jó hírek bemutatása.Sőt! Pont az ellenkezője a fontos, hogy aki még jól érzi magát a bőrében az is sírjon!!!!:(
VálaszTörlésA segítséget meg szerintem saját környezetünkben kellene elkezdeni, de azonnal.Ha mást nem tudok adni akkor legalább jó szót kapjon tőlem, mert ennek is hiányában vagyunk. Éhező gyerekekről talán az államnak kellene elsősorban segíteni pl.sok munkahely teremtésével, mert aki dolgozik annak talán még ennivalóra futja.Ám senki nem tesz semmit.
Pirimami a hó borította kertjéből
Szép gondolatok. Szép napot Ameli:)
VálaszTörlésSzámomra hihetetlen, hogy van gyerek, aki nem ismeri a csokoládét. Munkámból adódóan közvetlen kapcsolatban állok a nélkülőző családokkal, de ilyet még nem tapasztaltam. Szerintem egyszerűen, csak jó hírnek számít ilyesmit leadni.
VálaszTörlésA nélkülözés azomban valóban mérhetetlen és sokszor apró dolgok is enyhíteni tudják, megoldani viszont szinte semmi.
Erzsébet
Üdvözöllek a blogomon, örülök, hogy jöttél, én is jövök hozzád! :) Én már régóta nem nézek hiradókat, hatásvadász, a politikai befolyástól sem mentes, és nem mellesleg a pozitív gondolkodást - ami az embert előre viszi - is rombolja. Úgy gondolom, hogy amire oda kell figyelnem, az majd megtalál más fórumon, más eszközökkel, az élet elém sodorja. A csokoládé csak egy apróság, amit nem is bánnék, ha nem lenne, az ivóvíz sokkal inkább nélkülözhetetlen, úgy gondolom. Erről miért nem beszélnek?
VálaszTörlésAdni úgy, hogy az valóban örömet okozzon, a mai világban nehéz. Én ezért nem is szeretem a nagy vásárlási dömpinget, és rosszul vagyok, mikor azt hallom, "ez jó drága ajándék lesz". A figyelemmel készített dolgok sokkal nagyobb és valódibb örömet okoznak, mint a vásároltak, a kényszeresen vásároltak. És tudod, ezeknél a gyermemeknél az is szomorú,hogy most figyelnek rájuk kicsit, most adnak nekik csokit, könyvet, játékot, de vajon figyelve lesz rájuk az év többi napján is? Félek, hogy nem . Pedig a törődés sokkal jobb lenne. Inkább mindig egy kicsit, mint egyszerre sokat és nagyot.
VálaszTörlésÁgnes, Lili, köszönöm szépen. :)
VálaszTörlésPirimami: nagyon egyet értünk, sokszor már egy jó szó, emberség is sokat segít a másikon. Lehet, hogy ez anyagiakban nem segít neki, de hogy embernek érezze magát, mindenképpen.
Erzsébet: biztosan fel is fújták kicsit a hírt, de azt is el tudom képzelni, hogy valamilyen igazságalapja kellett, hogy legyen. Ha csak azokat a családokat vesszük, ahol a segély is alkoholra és cigarettára megy el, ott ez megtörténhet.
Persze nem szabad ennyire lesarkítanom, hiszen ma már azért van több éhező gyermek, mert a szülők nem tudnak dolgozni, nincs lehetőségük az elhelyezkedésre. Ott viszont a szülők miatt is megtörik az ember, mert látni lehet rajtuk, hogy ők többet akarnak adni, csak nincsen rá lehetőségük.
Mona: én is üdvözöllek nálam. :) Én akkor nem néztem sokáig, amikor állandóan a háborúkról, az elesett katonákról szólt minden hír. Azt nem lehetett sokáig ép lélekkel kibírni.
A kérdésed érdekes és elgondolkodtató. Talán azért nem hangoztatják sokat ezt az igenis fontos kérdést, mert itthon erre sokan nem figyelnének fel, csak vállat vonva mennének tovább. Nem törődünk a problémával, egészen addig, míg be nem üt a krach. Akkor keressük a hibákat, az okokat, a felelősöket. Megelőzni az emberek nem szeretnek.
Virág: én sem fogalmazhattam volna meg jobban. Én is majdnem mindenkinek kézzel készült, személyes ajándékot készítettem idén, és már nekem is sokkal nagyobb örömem telt benne, mintha elmentem volna vásárolni. És tudom, hogy amit készítettem, annak a megajándékozott is örülni fog. :)
Az egész évi kisebb odafigyelést én is sokkal többre tartom. Mert igazából az év minden napja úgy illene, hogy a Szeretet Ünnepe legyen. Ez és a törödés az, ami mindenkit egyben tart.