Csak úgy..., csak én...

Pedig alapjáraton nem szeretek magamról beszélni. :) Tudom, hogy itt ez nem nagyon vált láthatóvá, de hát egy virtuális naplóban az ember akarva akaratlan, nem csak a világ dolgairól írhat, amiket lát, vagy amikkel szembesül a médián keresztül, hanem magáról is.
Ma jó napotot köszönt nekem az a szomszédom, aki kispelenkás korom óta ismer.
Én pedig nem tudom, hogy jelenleg hogyan állok a változásokkal. Szeretem az állandóságot, a monoton tevékenységek sem zavarnak. Egy ideig. Aztán úgy érzem, ha nincs valami változatosság, akkor meg fogok őrülni, és ki fogok törni. Közben pedig belül félek, hogy túlságosan megváltoznak a dolgok.
Ma fodrásznál voltam, és dauert tetettem a hajamba. :) A lapockáig érő hajam most kicsit feljebb ugrott, aranyos, göndör tincsek keretezik az arcomat, és azt kell mondanom, hogy imádom. <3
De a szomszédom emiatt jónapotot köszönt nekem...
Ez az én szememben annyit jelent, hogy talán annyira nem akartam a változatosságot, hogy bemenekültem a magam kis csigaházába, és megpróbáltam mindent állandósítani?
Régen egyik hónapban rövid, másikban hosszú, egyszer barna, egyszer szőke, najó, először csak sokáig szőke, majd' hét évig, meg vörös és fekete is voltam.
Soha nem köszöntek nekem jónapotot.
Most meg igen.
Az egy dolog, hogy szeretem magam körül rendezetten látni a dolgokat, de én magam nem szürkülhetek be, és be kell vonzanom az új dolgokat magamhoz, különben azzal szembesülök, hogy...

Jó napot!