Mi számít luxusnak manapság?

A kérdésem csalóka. Nem anyagi vonzatokról szeretnék most pötyögni, nincs kedvem a politizáláshoz sem, ahhoz nagyon nem vagyok a toppon. Elég szépen megfáztam, köhögök, lázam van, fáj mindenem, és van egy drága Zsófi, aki azt mondta, hogy ez akár lehet még h1n1 is, illenek rá a tünetek. ^^ De olyan aranyosan mondta, kis ^^ jelekkel, hogy jobban esett, mint amikor azt mondta, hogy jobbulást. =) Nem baj Zsófi, mi így szeretünk. :D

De visszatérve a témára, amibe persze még bele sem kezdtem, az nem más, mint hogy azt veszem észre, kedves olvasó, hogy az őszinteség is luxus cikk lett a mai világban. És ez eléggé megdöbbent, főleg, mivel velem szemben veszem ezt észre.
Soha sem tartottam magamat egy félelmetes embernek, hogy ne lehessen azt mondani, hogy figyu, ez meg ez a bajom, problémám veled. Mindig mindenkit meghallgatok, basszus egy nyár alatt annyi magánéleti dolgot tudtam meg, ami még nekem is sok. :D De komolyan. Mégis ott voltam annak, akinek éppen szüksége volt egy vállra.
És ezt elég sokszor eljátszottam mostanában, amiért azt hiszem, ha mást nem is, akkor őszinteséget kérhetek.
Úgy tűnik, hogy erős vagyok, aki mindenkit meghallgat, tanácsot osztogat, megvigasztal, kiáll a másik igazáért, nem fél kinyitni a száját. De azt valahogy mindenki elfelejti, hogy érző ember vagyok. Ha jó voltam a búskomor napokon, a francba is, legyek jó a hétköznapokon is. Ne csak akkor találjon meg mindenki, amikor baja van.
Pedig ez megy, és ennek nagyon nem örülök. Utálom, ha kihasználnak, aztán meg a hátam mögött nevetnek, hogy na a hülye, sikerült róla is lehúzni pár bőrt.
Nem szeretem a bujkálást, nem szeretem álszenteskedést. Ha valami mondani valójuk van az embereknek, akkor azt mondják meg nyíltan. Ha volt idejük és türelmük megszerezni a barátságomat, amit tényleg nehezen adok, mert a látszat ellenére zárkózott és sokszor visszahúzódó vagyok, akkor legyen bőr a képükön azt mondani, hogy többet nem kérnek belőlem!
Nem mondom azt, hogy megérteném, de elfogadnám...