2009. november 3., kedd

Kávés csapongás

A tegnaphoz képest sokkal jobb kedvem van. :) Úgy látszik, tényleg használt, hogy kiírtam magamból minden búmat-bajomat. Igazából már utána egy órával sokkal jobb volt a lelkemnek.
Azoktól elnézést, akik olvasták volna a blogot, de nem volt mit. *pirul* Majd megpróbálok gyakrabban felnézni.

Ennek persze egyik feltétele az, hogy nem vállalok be nyolc-tíz játékot, hanem csak kettőt, és akkor nem fogom úgy érezni, hogy megőszülök és megbolondulok. Mert mire megírok minden hsz-t, addigra mindenki válaszol, és kezdhetem elölről. :D

De tegnap úgy döntöttem, hogyha mások is várathatják a játszópartnert, akkor én is megtehetem, szóval elvonultam a füzetemmel, meg a kedvenc tollammal, és írtam egy verset. Ebben is kiírtam magamból mindent. És nem csak az a lényeg, hogy megszabadulok attól a tehertől, ami a szívemet nyomja, hanem maga a versírás is ad valami pluszt nekem. Valamit, amit nem szabad hobbiként emlegetni, mert az ritka ronda szó lenne rá, de ad valamit, amitől energikus leszek, és mégis nyugodt. Ha írok, mosolyogni szoktam. Azt hiszem, ez a kulcs. Örömet szerez.

Azt hiszem, kicsit csapongok, de nézzétek el nekem, most iszom a reggeli kávémat, ébredezem. xD De csak most van időm bejegyzést írni, mert utána bele kell vetnem magam a MitVall tantervbe. :D Két órát már kicsit megváltoztattam, már csak tíz van hátra. ^^" De örülök neki, szerettem volna megkapni ezt a tantárgyat. :P Igaz, ketten visszük, de ebben meg csak pozitívumot látok, mert mindig van segítség, és mindketten támaszkodhatunk a másikra. :)
Erről jutott eszembe, hogy kellene órát is kiírnom. Basszuskulcs. xD Heh... *mangacsepp*
Azt hiszem, elfoglalt leszek mostanában. :D Ami nem rossz dolog, csak most tényleg minden összejött.

Na jó, a kávém elfogyott, szóval elsuhanok rendet rakni, aztán belvetem magam a mitológiák és vallások tengerébe. Még jó, hogy ha nem is előbb, de utóbb végül megtanultam úszni... :D *ez hülye poén volt*
Ha nem értettél semmit a posztból, akkor elnézést utólag is. ;)

2 megjegyzés:

  1. De igen, minden szavadat értettem, nekem is vannak ilyen "kuszált gondolatú" napjaim :) Örülök, hogy jobb a kedved!!
    Ja és jó volt az "úszós" poén! :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy nem volt teljesen érthetetlen. :) Amikor írtam, akkor mondjuk sokkal kuszábbnak tűnt, de nem olyan vészes, csak egy kicsit. :) Igen, jobb, jót tett a panaszkodás *szégyenlősen mosolyog*
    Köszi, nekem kicsit pihentnek tűnt, de örülök, ha tetszett. :D

    VálaszTörlés