2010. december 30., csütörtök

Csak úgy..., csak én...

Pedig alapjáraton nem szeretek magamról beszélni. :) Tudom, hogy itt ez nem nagyon vált láthatóvá, de hát egy virtuális naplóban az ember akarva akaratlan, nem csak a világ dolgairól írhat, amiket lát, vagy amikkel szembesül a médián keresztül, hanem magáról is.
Ma jó napotot köszönt nekem az a szomszédom, aki kispelenkás korom óta ismer.
Én pedig nem tudom, hogy jelenleg hogyan állok a változásokkal. Szeretem az állandóságot, a monoton tevékenységek sem zavarnak. Egy ideig. Aztán úgy érzem, ha nincs valami változatosság, akkor meg fogok őrülni, és ki fogok törni. Közben pedig belül félek, hogy túlságosan megváltoznak a dolgok.
Ma fodrásznál voltam, és dauert tetettem a hajamba. :) A lapockáig érő hajam most kicsit feljebb ugrott, aranyos, göndör tincsek keretezik az arcomat, és azt kell mondanom, hogy imádom. <3
De a szomszédom emiatt jónapotot köszönt nekem...
Ez az én szememben annyit jelent, hogy talán annyira nem akartam a változatosságot, hogy bemenekültem a magam kis csigaházába, és megpróbáltam mindent állandósítani?
Régen egyik hónapban rövid, másikban hosszú, egyszer barna, egyszer szőke, najó, először csak sokáig szőke, majd' hét évig, meg vörös és fekete is voltam.
Soha nem köszöntek nekem jónapotot.
Most meg igen.
Az egy dolog, hogy szeretem magam körül rendezetten látni a dolgokat, de én magam nem szürkülhetek be, és be kell vonzanom az új dolgokat magamhoz, különben azzal szembesülök, hogy...

Jó napot!


2010. december 24., péntek

2010. december 12., vasárnap

Tényleg ennek kell lennie?!

Sokszor nem szeretem nézni a híradót, mert ott olyan tényeket vágnak az ember arcába, amitől meg lehet fagyni. Nem úgy értem, hogy nem kellene ezekről beszélni, mert igenis kell, és tudatosítani azokban, akik az országunkat irányítják, hogy baj van itthon, és nem is kicsi.

Sokszor gondolok arra, hogy az ember néha akarva-akaratlanul is panaszkodik, hogy ez vagy az nem úgy alakul az életében, hogy nincs az a tulajdonában, amit szeretne.
Ma a hiradóban olyan 4-5-6 éves, hátrányos helyeztben élő gyerekeket mutattak be, akik még soha nem ettek csokoládét. A télapó hozta könyveknek, kifestőknek örültek, némelyikük azonban a mikuláscsomagot érintetlenül hagyta, mert még nem evett csokoládét, és nem hozta őket lázba.
A következő hír, hogy kétszáz személynek tudtak az utcán egy-egy tál levest kiosztani még az ünnepek előtt.
Vagy ott van az a fájó hír, hogy az orszázunkban több ezer kisgyerek szó szerint éhezik nap mint nap. És az ország mindig nem tesz semmit azért, hogy elhitesse ezekkel a gyerekekkel, akik a mi jövőnk lesznek, hogy érdemes és jó élni a Földön, mert létezik öröm is ezen a földön, nem csak a gyomorkorgás.

És ilyenkor jut az eszembe, hogy addig, amíg fedél van a fejünk fölött, van min aludnunk, van mit ennünk, amíg a családunk együtt van, amíg tudunk adni, addig ne panaszkodjunk.
Nem vagyok én szent, én is vágyom olyan plusz dolgokra az életemben, amiket most nem kaphatok meg. Néha hangot is adok nekik. Csak azt szerettem volna mondani ezzel, hogy ne csak a negatívumokat lássuk meg, hanem legyünk nyitottak a hétköznapi csodákra is, és legyünk hálásak azért, amink van. :) És, ha tudunk, akkor segítsünk. Mert bármilyen jó kapni, adni mégis sokszor felemelőbb. ;)

Fülmelegítő és egy ajándék :)



Bizony, horgolgattam mostanában, igazán élveztem újra elővenni a horgolótűt, és valami újat alkotni. :) Ez a fenti fülmelegítő is nemrég készült el, a Meskán várja gazdáját. :)




Ez az ajándék pedig nemsokára felkerül a Mikulás szánkójára, vagy a Jézuskához? :)) Mindegy is, a lényeg, hogy célba érjen majd mindenképpen. :P És, hogy kinek? Meglepetés... :))

2010. december 8., szerda

Korai szenilitás

Kb öt éve kezdődött nálam, és kisebb-nagyobb kihagyásokkal újra és újra felbukkan. Megszámolni sem tudom, hány olyan kínos szituációban volt részem, amikor egy izgalmas témáról beszélgettünk, reagáltam is, aztán mint akinél egy pillanatra kikapcsolták volna az áramot, zavartan a többiekre néztem, és kénytelen voltam megkérdezni, hogy miről is beszélgettünk fél perce, mert nem emlékszem. Eleinte szerintem azt hittek, hogy nem figyelek eléggé, vagy nem érdekelnek, így kénytelen voltam magyarázkodni.

A történet Babiee, alias Violetta, alias kedveském ( mert én vagyok a néni :) ) miatt jutott eszembe. Kávét készített, és elkezdte keresni a kávéfőző tetejét, ami ott volt nála.
Én a kesztyűmmal jártam ugyanígy. A skála előtt sétáltunk el a mamámmal, amikor már nagyon fázni kezdett a kezem. Felhúztam az egyik párat, de közben mama kérdezett tőlem valamit, és mire visszapillantottam a kezemre, zavarodottan néztem körbe-körbe, és egyre azt hajtogattam, hogy elveszett a kesztyűm párja, menjünk vissza és keressük meg. Szemléltetésként ott lóbáltam az egy szem kesztyűt a kezemben, hogy nincs meg a másik. Aki szemfüles, már észrevette a viccet. De menjünk tovább. Már mindenhol kerestük a környéken, az emberek kissé furán néztek ránk, konkrétan, mint akiknek biztosan elgurult minimum két kerekük, amikor mami egyszer csak rám pillantott és megállított. Majd nevetés és hitetlenkedés közepette közölte velem, hogy a kesztyűmet azért nem találom, mert az egyik már a kezemen, a másik a kezemben van. xD Mindezt egy öt perces keresőkörút után sikerült összehozni.
Szóval egy szavam sem lehet, amikor hasonló történetekkel találkozom szembe. :))

És most csendben teszem hozzá, hogy tegnap este óta töröm a fejemet, mert tudtam, hogy akartam valamiről írni, de elfelejtettem, hogy miről...
Ironikus, nemdebár? :)))

2010. december 5., vasárnap

Ho-ho-ho-hóóóóó :)

Minden kicsinek és nagynak, gyermeknek, felnőttnek, idősnek Boldog Mikulást kívánok! :)




Horgolt baktus leírása

Mire nem jó a statisztika.... Mostanában mindig meglestem, és láttam, hogy sokan keresik nálam a horgolt baktus leírását. Nem nagy ördöngösség, de azért gyorsan leírom, hogy még más is tudjon alkotni magának egyet télre. :)
Végig rövidpálcával dolgoztam. Kicsit unalmas volt, de ha hallgattam mellette zenét, vagy egy filmet, akkor elég gyorsan ment a munka. :)

A baktust 4 szemre kezdtem, horgoltam 6 sort, majd csak az egyik oldalon az első szembe mindig szaporítottam egyet, végig horgoltam, megfordítottam, ott szaporítás nélkül horgoltam, majd a következőben megint az első szembe szaporítottam. Lényegében minden második sorban szaporítottam egyet az első szembe. Amikor meg elértem a kellő méretet, akkor mindig fogyasztottam, de csak egyet két soronként, ott szintén az első szembe. Nagyon egyszerű meghorgolni, hajrá hozzá mindenkinek! :)

Hepiend vagy sem? Ez itt a kérdés...

Én azt hittem, hogy nekem ez nem is kérdés. A túl a barátságon után megfogadtam, hogy nem nézek több dráma, nem hepiendes filmeket, mert azok engem annyira mellbevágnak, hogy utána órakig a film hatása alatt vagyok, és úton útfélen, hiába van vége a filmnek, én még mindig bőgök. Nem, nem könnyezek, nem sirdogálok, én hüppögök, hatalmas könnycseppek potyognak a szememből, és még a levegőt is kapkodom. xD
De imádom Mandy Moore-t. És mivel az egyik oldalon annyira dicsérték a séta a múltba című filmet, úgy döntöttem, hogy letöltöm, és megnézem. Már ki is volt csomagolva a film, amikor egy olyan megjegyzésen akadt meg a szemem, hogy kár, hogy nem hepiend, és hogy mennyit sírt rajta. Na, itt végem volt... Fél napig vaciláltam, egyszer leültem, hogy megnézem, aztán meg inkább mással kezdtem foglalkozni, hogy nehogy engedjek a kísértésnek.
De az x faktor után, miután egy jót együtt bőgtem Csabával, nem, nem a kieső tesóval, Tomival, akinek szerintem már minimum két résszel ezelőtt búcsút kellett volna mondania, hanem a bátyjával, mert megsajnáltam őt. xD Én már csak ilyen faramuci ízlésű vagyok, és azt sem mondom, hogy mindig könnyű kiismerni.
Na, de eltértem a témától. Szóval, miután amúgy is szipogós hangulatomban voltam, gondoltam adok az estének még egy pofont, és leültem megnézni a filmet. Ne képzeljetek bele semmi művészit, igazi limonádé film csajoknak, amiben megszakadhat a szívünk cirka másfél órára. Láthattam már hasoló filmet kicsit más köntösbe burkolva, de ilyenkor ez kit érdekel? Csak az a lényeg, hogy az én szívemet megérintette, és jó pár zsepit is elhasználtam, ugyanis kábé a film egyharmadát végig bőgtem.
És akkor most mindenki azt hiszi, gondolom én, hogy el is mesélem, hogy miről szól a film. De nem. :) Ha valaki szeretne egy jót mosolyogni, elolvadni, szomorkodni, összetörni, majd a végén lévő tanulság után felszárítani a könnyeket, vagy mint én, még tovább pityeregni, az majd megnézi a filmet. :))
Én meg majd jól megfogadom megint, hogy nem nézek többet nem hepiendes filmeket. Talán ismét sikerül betartani kb. fél évig... ;)


2010. november 26., péntek

Annyira szép :D

Az előbbi megjegyzésben írtam skizz.-nek, hogy eszembe sem jutott abba hagyni a blogolást, csak mostanában csendes korszakomat élem, meg inkább torrentezek, sorozatokat nézek, mert rákaptam arra, hogy inkább feliratosan nézzem a filmeket. :)
De most írnom kellett, mert hoztam képeket. Nem azokra vonatkozik a bejegyzés címe, mármint, hogy milyen jók lettek :), hanem arra, amit megpróbáltam megörökíteni késő este.
Na, kitaláltátok már? Bizony, havazik odakint. :D
Emlékszem, hogy március tájékán azon nyavalyogtam, hogy havazik, fúj, legyen már tavasz. De istenem, ez az egyik leggyönyörűbb dolog a télben. :) Kinyújtottam a kezemet, hagytam hogy a hópelyhek megpihenjenek a kezemen, és annyira jó volt, mert nem olvadtak el, hanem a kis hópihék, ott csücsültek továbbra is a kezemen. És az illata. Ugye, hogy nincs csodálatosabb illat, mint amikor havazik? :)) Fél tizenkettő van, mindjárt éjfél, de fogalmam sincs, hogyan fogok elaludni, mert annyira felpörgetett a havas utca látványa. :))











Klassz, ugye? :)



2010. november 13., szombat

Hová tűnik?

A kedvenc témám feszegetése. A szerelem. Vagyis..., nem a szerelem. Az égető, izzó, forró, perzselő érzés, amit a másik iránt érez az ember. Az hová tűnik? Tudom, azt szokták mondani, hogy szelidül, szeretetté alakul. Ezt tudom. De ez a válasz nekem nem elég.
Léteznek beteljesületlen szerelmek, szerelmek, amik között annyi az áthidalhatatlan gát, folyó, hogy a próbálkozás egy idő után megszűnik, és a két fél távolodni kezd egymástól.
De hová tűnik az érzés?
Mikor nem emlékszik már az ember a másik illatára? Mikor nem emlékszik a másik mosolyára, csibészes pillantására, nevetésére, mozdulataira?
És hová tűnik az, amikor az ember egyedül marad és tombol, amiért ez történt vele, aztán sír, aztán mindenkit hibáztat, aki az áthidalhatatlan gát kategóriába tartozik, aztán megint sír, aztán magát hibáztatja, mert talán nem volt elég erős, hogy a másik vele maradjon, aztán megint sír, és minden nap gondol rá, hogy ne felejtse el. Ez hová tűnik?
Mi mondja ki előbb, hogy ebből baj lesz, ha sokáig megy még? Az agy vagy a szív? Az agy mondja ki, hogy elég, és szépen lassan elzárja előlünk az emlékeket? Vagy a szív mondja ki először, hogy már nem bírja tovább, szóval az agynak éppen ideje, hogy összeszedje magát?
És miért olyan megrázó, amikor rájön az ember, hogy már nem is igazán emlékszik? Hogy már nem azt siratja meg, hogy nem lehetnek együtt, hanem azt, hogy nem emlékszik?
Hová tűnhet az, ami egykor olyan nagyon fontos volt? Milyen jogon merészel csak így eltűnni? Kopni, sárgulni, mint egy régi fotó vagy az őszi falevél? Ez tényleg szívás.

Amúgy teljesen jól vagyok. Csak megláttam a szerelem szót az egyik blogon, és elkapott az írhatnék. Jó lenne, ha máskor is így működne a dolog. Akkor valószínűleg több bejegyzés is születhetne. :)


2010. november 1., hétfő

Minta és példa

A legelső, amit megtanultunk a tanfolyamon. A dajka minta és példa, beszéde és viselkedése modell értékű a gyermekek számára.
Azt hiszem, hogy ez nem csak a gyerekekre igaz, hiszen mindannyian lehetünk egymás példái és mintái az életben. Mert a mintát könnyű követni, azt hiszi az ember, hogy ettől majd kap valami pluszt, hogy tanulhat belőle, értékesebbé válik, stb...
De mi van akkor, ha a televízióban elhangzik egy olyan kijelentés, ami tinilányokat, fiatal vagy idősebb nőket ingatnak meg abbéli hitükben, hogy nem mindenki lehet szexi?
Péntek óta ezen kattog az agyam, mióta a megasztárt néztem. Mester Tamásnak ugyanis volt egy megjegyzése Tolvai Renáta ruhájára és alakjára. Ilyen husis alakkal ne engedje meg többet, hogy a stylistok ilyen szexi ruhát adjanak rá. Liptai Claudia rögtön hangot adott nem tetszésének, bár próbálta vicces keretek közé szorítani a helyzetet.
Én nem tudom, hogy ezt tettem volna e a helyében. Mester talán fel sem fogja, hogy a Tv2 által, amiért a zsűriben szerepelhet, milyen presztizs helyet is foglal el. Élő adásban szerepel, ahol nem fogják, és nem is tudják kivágni az elhangzott szavakat.
Kérdem én, nincsen már elég önbizalomhiányos, anorexiás, bulímiás, hashajtót és vízhajtót szedő fiatal tini és nő ebben az országban? Muszáj még nagyobb ferde tükröt pakolni az emberek elé, hogy aztán gyötörjék magukat?
Egy olyan szép, helyes, formás (!) lány, mint amilyen Renáta is, nem lehet szexi, mert Mester szavaiból kivéve, csak a 45 kg-os lányok lehetnek azok, és csak ők öltözhetnek kihívó ruhákba?
Nonszensz.
Jobban oda kellene figyelnie arra, hogy mit mond, és hogyan mondja. A mai világban sokszor nehéz elhinnie egy nőnek, hogy szép, és úgy szép, ahogyan van. Olyan sok irányból telepedig ránk a nyomás, nem kellene még élő adásban erre rátenni egy lapáttal.
Úgy hogy, Mester Tamás, talán neked is meg kellene tanulnod, hogy minta és példa legyél, az elhangzott szavaid pedig példa értékűek legyenek...







2010. október 21., csütörtök

Önbizalom

Ez az, amiből úgy érzem, hogy sokszor nekem nincsen. Nem azért, mert nem tartom többre magamat, félre értés ne essék. Tudom, hogy mit tudok, hogy mire vagyok képes, és tudom, hogy amit elvárok magamtól, na annál 10%kal minimum többet kell teljesítenem ahhoz, hogy a lelkem és a szívem nyugodt legyen.
De mondjátok meg nekem. Ha úton-útfélen a csoporttársak mindenkinek azt hangoztatják, köztük a tanároknak, hogy én tanulás nélkül is mindent tudok, akkor joggal vagyok ideges, és önbizalomhiányos, ésésés... :)
Nem is okoztam ma csalódást. Szóbeli vizsgán is túl vagyok, nem véletlen volt ez a nagy csönd és hallgatás. Ha azt mondom, hogy napokig éjjel fél egy-egyig fent voltam, és ha azt mondom, hogy ránéztem a tételekre, és konkrétan semmit sem tudtam az információtartalomhoz társítani, akkor elhiszitek nekem?
Ha azt mondom, hogy majdnem sírva kértem meg a csoporttársamat, hogy még ő is menjen be előttem, mert nem merek, és már olyan fehér voltam, mint a frissen meszelt fal, elhiszitek nekem?
Ha azt mondom, hogy nyolc éve nem ittam energiaitalt, mert nem jó a szívemnek, most mégis 3,5 dl-t megittam, mert kellett, ami felpörget, elhiszitek nekem?
Ha azt mondom, hogy amikor kihúztam a tételeket, és pár nyugodt légvétel után a tollam sebes iramban siklott a papíron, a fejemben pedig ott örvénylett az összes tudás, akkor elhiszitek nekem? :)
És azt, hogy a vizsga elnök megismerte a kézírásomat, és megdicsérte a hospitálási naplómat? Hogy azt mondta, nem csak a nevem, de a lelkem is ugyanolyan szép? :$
Vagy hogy a vizsga összértéke 94%-os lett, ami jelesnek számít?
És, ha azt mondom, hogy mától hivatalosan is dajka néni vagyok? *.* Azt ugye már tényleg elhiszitek nekem? :D
Velem ma madarat lehetne fogatni, annyira örülök és olyan büszke vagyok magamra. Annyira szerettem volna, ha sikerül a tanfolyam. Mindig az volt a vágyam, hogy gyermekközösségben dolgozhassak és adhassak, szeretetet, türelmet, biztonságot, megértést, bizalmat, mindent, amire egy kicsi léleknek szüksége van.
Ma reggel úgy kezdtem itthon, hogy már félre tettem a pótvizsgára az összeget, ha nem sikerülne. Mamám azt mondta, hogy erős, okos vagyok, legyek magabiztos, legyen önbizalmam, és különben se csináljak ilyet, meg ne beszéljek badarságot, mert én meg fogom csinálni. Egy ilyen bátorító és bizalommal teli ösztönzéssel indultam ma neki a napnak.
Nehéz, amikor rengeteg oldalról érkezik az elvárás, és te mindenhol meg akarsz felelni. Én is ilyen vagyok, és tényleg nagyon büszke vagyok arra, hogy úgy teljesítettem, ahogyan mindenki elvárta. De a leginkább arra, hogy úgy teljesítettem, ahogyan én elvártam magamtól. :)
Szóval, ha megint játszom majd gondolatban az önbizalomhiányost, csak erre a napra fogok gondolni, meg arra, hogy mennyire jó voltam. Akkor aztán pánik ide vagy oda, nem mondhatom azt, hogy nem vagyok magabiztos. :)


2010. október 14., csütörtök

Glee



Nagyon régen nem linkeltem be dalt, de ebbe igazán beleszerettem. <3 Nagy Glee fan lettem, angolul nézem, és minden héten várom a szerdát, hogy letölthessem az új részt. Pedig már nagyon régóta nem vagyok sorozatfüggő, ezt mégsem lehet nem szeretni. Hiába volt mostanában sok éneklős sorozat, ők magasra tették a mércét, igényes munkát adnak a nézőknek, és még élő koncerteken is tudják hozni a formájukat. :)
Igen, Glee fan vagyok én is, nem tagadom. :) Nem mintha tudnám ezek után. ;) *kuncog*
Hallgassátok meg a dalt, szerintem nem nyúltam mellé, amikor a legújabb részből ez lett a kedvencem. :)

2010. október 8., péntek

Kéz

Csütörtökön jöttem rá arra, hogy teljesen másképpen fogom meg valakinek a kezét séta közben és másképpen egy gyermekét. Először nem értettem, hogy miért, hiszen meg voltam győződve róla, hogy én csak úgy tudok kezet fogni, ha az én kezem van hátul. Most nézhetném tudományosan is, hogy könnyebb, ha egy gyerek kezét előlről fogom meg, mert nem kell nagyot hajolni, de akkor egy felnőtt kezét, aki pl velem egy magas, annak miért nem elől fogom?
És a válasz, számomra legalábbis nagyon egyszerű lett. Amikor egy kisgyerek fogja meg a kezemet, akkor neki kell biztonságot nyújtanom, hogy ott legyek, akibe kapaszkodhat, aki megtartja, aki mellett jól érzi magát, és nem kell figyelnie.
Amikor egy felnőtt kezét, legyen az férfi vagy csak egyszerűen a mamám keze, amit én nem találok cikinek néha megfogni a városban sem, automatikusan úgy tartom, hogy én érezhessem magam biztonságban, én legyek az, akit óvnak.
És ez tényleg így van. Szeretem az újdonságot, a változatosságot, de valahol vágyom az állandóságra és legjobban a biztonságra. És ezt ez egy ilyen kézfogással meg is kapom. De ugyanakkor szeretek óvni és biztonságérzetet is adni, ezért is kerül állandóan kívülre a kezem, ha kis praclit fogok.

Szeretem hangoztatni, hogy van bennem feminizmus, hogy talán a szüfrazsettek korába kellett volna születnem. Ezt bizonyosan az oroszlán asszcendensem és a kos holdam mondatja velem. :) De közben ott van a halak horoszkópom, vágyom a családra, arra, hogy védjenek, hogy NŐ lehessek, hogy ne kelljen olyan terheket cipelnem, mint egy férfinak. Nem vagyok az, nem az van belém programozva. A mai világ körülöttünk túlságosan hipnotikus erővel hat a fiatalokra, akik elhiszik, hogy nekünk ugyan olyanoknak kell lennünk, mint a férfiaknak. Erősnek, bátornak, kitartónak, leleményesnek, határozottnak, törtetőnek és még sorolhatnám. Közben pedig elfelejtjük azt, hogy mire van kódolva a nő. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a nőnek a tűzhely mellett van a helye, mert igenis dolgozzon, keressen, szocializálódjon, ismerkedjen, építsen ismeretségeket és barátságokat, tanuljon, élvezze az életet, tanulja meg, hogy a világ nem rózsaszín színben pompázik, vannak jók és rosszak, magyarán mindenhez legyen joga egyenlően, mint egy férfinak. Legyen meg a lehetősége, hogy ugyanolyan jól keressen, mint egy férfi, ne legyen a neme miatt diszkriminálva. De amikor a párjával, férjével van, amikor otthon van, és a világ már nem nyomul, hogy minél több elvárást terheljen a vállára, akkor az lehessen, aki. Nagybetűkkel, NŐ. Aki igényli a figyelmességet, hogy megöleljék, hogy éreztessék vele, hogy különleges, hogy fontos, hogy nélküle teljesen más lenne az élet. Üres és kopár.
Mert a nő színezi meg a Férfi életét, ő ad ízt neki, illatot és zamatot. Ezért engedje meg a világ, hogy felnyissuk a szemét, és megmutassuk neki, hogy ha a Nő nem Nő lenne, akkor nem ugyanolyan lenne a világ és az élet. :)

Ezt a kedvenc kis szösszenetemet pedig küldöm minden Nőnek, hogy érezzék, fontosak a világban!

A NŐ

Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon. Egy angyal arra járt, és megkérdezte: "Miért töltesz annyi időt ezzel?"
És az Úr azt felelte: "Láttad az összes specifikációt, aminek meg kell felelnem, hogy megformáljam őt?
Mosható legyen, de ne műanyag. Több, mint kétszáz mozgó alkatrészből áll, melyek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell. Képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket karjában tartani, megölelni őket úgy, hogy az meggyógyítson mindent a lezúzott térdtől az összetört szívig és mindezt mindössze két kézzel."

Az angyalra mindez mély benyomást tett.
"Csak két kéz...lehetetlen! És ez a standard modell?! Túl sok munka ez egy napra..., várj holnapig, és fejezd be őt akkor!"

"Nem" mondta az Úr. "Már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtményt,mely szívem legkedvesebbje lesz."
"Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni."

Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt.
"De Uram, olyan puhának alkottad őt!"

"Igen, puha" mondta az Úr. "De erősnek is alkottam. El sem tudod képzelni, mit elvisel és legyőz!"

"Tud gondolkodni?" kérdezte az angyal.

Az Úr azt felelte:
"Nem csak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is."

Az angyal megérintette a nő arcát...
"Uram, úgy tűnik, a teremtmény ereszt. Túl sok terhet róttál rá!"

"Nem ereszt...ezek könnyek" javította ki az Úr az angyalt.

"Az mire való?" kérdezte az angyal.

És mondá az Úr:
"A könnyekkel fejezi ki a bánatát, kételyeit,szeretetét, magányosságát, szenvedését és büszkeségét."

Ez igen nagy hatást tett az angyalra:"Uram, te zseniális vagy! Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos!"

"Valóban csodálatos! A nő olyan erők birtokában van, melyekkel ámulatba ejti az embert. Képes kezelni a gondokat és nehéz terheket hordozni. Magában tudja tartani boldogságát, szeretetét és véleményét.
Mosolyog, mikor sikoltani szeretne.Dalol, mikor sírni volna kedve, sír, mikor boldog és nevet, mikor fél.

Harcol azért, amiben hisz. Kiáll az igazságtalansággal szemben. Nem fogadja el a "nem"-et válaszul, ha tud egy jobb megoldást. Átadja magát, hogy családja gyarapodhasson. Elviszi barátját az orvoshoz,ha fél.
Szeretete feltétel nélküli.
Sír, ha gyermekei győzedelmeskednek. Boldog, ha barátai jól vannak.
Örül, ha születésről vagy esküvőről hall.

Szíve összetörik, ha közeli rokona vagy barátja meghal. De megtalálja az erőt, hogy elboldoguljon az élettel.

Tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyíthat egy összetört szívet.

Csak egyetlen hibája van:

Elfelejti, mennyire értékes..."

Ui.1: Nem, nem lettem vallási fanatikus, csak szeretem ezt a kis "történetet". :)
Ui.2: Mondtam, hogy valahol a szüfrazsettek világában kellett volna születnem. :))


2010. október 6., szerda

Hit és szeretet

Érdekes dolog számomra,hiszen vallásom nincsen. De azt mondják, hogy nem is mindig kell, hogy legyen. Addig, amíg van valami/valaki, akiben/amiben hinni szeretnék és tudok, nem vagyok elveszett ember a világban. Hihetek magamban, hihetek az emberekben, hihetek az emberi jóságban vagy a szeretetben, hihetek egy felsőbb erőben, a sorsban, vagy akár Istenben.
Aki ismer, az tudja, hogy számomra a felső erő nem szokott emberként manifesztálódni, érdekes módon viszont néha beszélgetek Istennel. Számomra a kettő elkülönül egymástól. A felső erő mozgat minden  apró kis szálat, de Istent valamiért a családhoz kötöm. Ha róluk elmélkedek, vagy mesélek magamban róluk, akkor azok a történetek, történések mind hozzá szólnak. Mindig hozzá szóltak. Hiába szeretem azt hangoztatni, hogy nem vagyok vallásos, hogy nicsen hitem. Hitem van, hiszen tudok számtalan dologban hinni. És nem kell, hogy ezt a szabad hitet bárki kereték és szabályok közé szorítsa, mert én így érzem jól magam.
Nem mintha nagyon szabályok közé lehetne engem szorítani, ha erról vagy a szeretetről/szerelemről van szó. És még itt is valahol ellent mondok magamnak. Nem vagyok igazán házasságpárti, talán csak azért, mert sohasem éreztem azt, hogy igen, vele el tudnám képzelni az életemet, és igen, mellette meg tudok maradni. Számomra ijesztő a dolog. Mégis vannak szabályok, nem az enyémek, hanem a házasság szent köteléke, ami elég kemény határ volt egyszer, és nem léptem át. Majd bele pusztultam, de egyenes maradtam, és még hangosan is ki mertem mondani, hogy így soha. Soha ne mond, hogy soha, tudom. De akkor megtettem, pedig csak egy pillantás is elég lett volna ahhoz, hogy én valaki kötelékét, "szabályát" egy pillanat alatt tönkretegyem. De tisztelem mások hitét, akaratát, bizodalmát abban a jóban, amit választott, ezért szoktam azokat kérni, akik éppen aktuálisan azt veszik a fejükbe, hogy megtérítsenek, hogy kérem, ne tegyék! Én jól vagyok így, a magam kis világában, ahol mindennek és mindenkinek megvan a maga helye. Tudom, hová kell fordulni, ha a nagy egészet akarom látni és érteni, és tudom, hogy hova kell, ha magány kell és csendes elmélkedés.

Annyi szeretetet kapok az óvodában a gyerekektől, amit el sem hiszem, hogy megérdemlem. Ma is ott ülök a kis széken, egyik kislány ( jobb szeretnék név nélkül mesélni ) ott ül az ölemben, ölel, megsimiítja az arcomat, csacsog folyamatosan, mindenféléről, aztán egyszer csak közli velem, hogy én vagyok a legjobb dajka néni, és nagyon szeret engem. Rá két órára egy másik kislány, akitől mindig kapok rajzot, ha az ő csoportjukban vagyok, miközben fogta a kezemet, halkan elmondta nekem, hogy mennyire szeret és milyen nagyon hiányoztam neki, már alig várta, hogy az ő csoportjukba menjek megint. Annyira őszinték, és olyan bizalommal fordulnak felém, tudom, hogy már nem egyszer mondtam ezt, de ehhez biztosan idő kell, hogy az ember higgadtan és lazán tudja fogadni. Nem úgy értem, hogy nemtörődöm módon, hanem arra gondoltam, hogy még most este is azon jár az eszem, hogy legalább hatan-heten a párjaim szerettek volna lenni séta közben, és az volt a legnagyobb gondjuk, hogy miért nincsen több kezem. És nemcsak lányok, fiúk is az én kezemre pályáztak. *büszkefej szmájli*

Egyre inkább érzem azt, hogy talán, hogy talán kezdek megérni arra, hogy az után az ember után, akit nem engedhettem magamhoz, őt lélekben is elengedjem, és talán valaki más előtt megnyissam a kaput. A kicsik között jövök rá arra, hogy már én is vágyom arra, hogy a fülembe suttogják: Anya...

Ma nagyon csapongtam, igaz? Nézzétek el nekem, ősszel mindig ilyen csapongósak a bejegyzéseim. :) De jól esett leírni, kiírni magamból mindent, ami felgyülemlett bennem a napok alatt. Talán meg sem lehet érteni, hogyan jött fel az egyik téma, és abból hogyan jött a másik. De nem akarok átvezető szövegeket utólag belebiggyeszteni. Az olyan mű lenne, én meg vállalom a tökéletlenségemet. Így legalább tuti nem vagyok unalmas. :))

Szép estét Mindenkinek! :)



2010. október 1., péntek

Tyúkanyó Fórum - Kirakat


A karácsonyi ajándékozás édes teher. Kilesni szeretteink leghőbb vágyát, teljesíteni azt a kívánságát, amire ő maga talán még nem is gondolt, igazán szép feladat.
De mi van, ha kifogytunk az ötletekből? Marad a kínai bolt választéka? Ugye nem?
A tyukanyo.hu nagy hangsúlyt fektet a hazai kézműves termékek népszerűsítésére, előtérbe helyezésére. Sokszor nyerhettetek már nálunk kézi munkával készült szépségeket, tudhatjátok, hogy ezekben nagy kincs rejlik a tárgyi mivoltukon túl is.

Felhívásunk célja kettős:
1. Keressük azokat a kézműveseket, akik bemutatkoznának nálunk, portékájukat képekkel is a nagyérdemű elé tárva.
2. Megkönnyítjük az ajándékvásárlást mindenki számára, egy helyen elérhetővé téve számos magyar kézműves termékeit.

A Kirakaton belül bárki nyithat topikot, aki szeretné megmutatni a műveit. A nem odaillő tartalmakat természetesen töröljük.

Fontos! Mi nem bonyolítunk adásvételt. Csupán a lehetőséget adjuk meg -díjmentesen!-, hogy eladó és vevő egymásra találjon.

Kérjük, terjesszétek a lehetőséget ti is blogokon, fórumokon, közösségi oldalakon.


2010. szeptember 26., vasárnap

Horgolt sapkák, horgolt baktus és sok-sok fonal :)

Nyár vége, ősz elejére újra előkerültek a horgolótűk, öt sapka, egy táska és egy horgolt baktus került ki a kezeim alól. Sajnos az utolsó pillanatban gondolkodtam, így csak három sapiról és a baktusról tudtam fényképet készíteni. ^^"


Hupikék és csokoládé sapka, megtalálható a Meskán. :)
Már gazdára talált, de rendelésre elkészítem. :)



Gesztenye sapka, megtalálható a Meskán. :)




Karamellás vanília sapka, megtalálható a Meskán. :)
Már gazdára talált, de rendelésre elkészítem. :) 

Az első kettő erp-val készült, az utolsó félpálcával, mindegyik alját kispálcával fejeztem be. Akrik és akril-gyapjú keverék fonalakból készültek a sapkák.





Csokoládé baktus, megtalálható a Meskán. :) Ha a baktus mellé valaki megveszi a három sapka egyikét, akkor a postaköltséget teljes egészében én állom. :)

Itt kispálcával dolgoztam végig, hadd ne mondjam, mennyire untam a végére. :D Mindig a szem felém eső részébe horgoltam, azért lett ilyen szép csíkos. :) A méretei: 105*23 cm. Red Heart Bellából készült, ez az egyik kedvenc fonalam. :)

És ma még jött egy kis meglepetéscsomag is, az egyik családi háztartásból átkerült hozzám 37 gombolyag csuda szép fonal, 5 és 10 dkg-os kiszerelésekben, világos lila, sötét lila, fehér, piros, bordó, barna, igazi színkavalkád. :) Lesz miből horgolni, azt már látom. :))



2010. szeptember 19., vasárnap

Terézanyu :)

Régebben a tornin a leterézanyuzott álmodozó volt a  jeligém. Nem azért, mert én annyira jónak éreztem volna magamat, MYától kaptam ezt a kis nevet. Akkor annak meg is volt az apropója, hiszen a veritaserumon belül akkor lépett életbe az M.A.J.O.M, aminek én adtam értelmet, Lio meg életet. :) Ez az aloldal arra hivatott felhívni az emberek figyelmét, hogy vannak olyan gyermekek, akik sajnos nem kaphatják meg a legalapvetőbb ellátást sem, mert olyan környeztben élnek. Ők nem kapnak szép ruhákat, új játékokat, könyveket, de sokszor még ételre is alig futja. Felsoroltunk több olyan alapítványt, akik ezeken a gyermekeken segítenek, hogy akinek van egy kicsivel több, amire nincsen szüksége, vagy játéka, ruhája, akkor ne legyen rest segíteni, hiszen a mai kisgyerekek lesznek a jövőnk, és igazából minden gyereknek olyan környeztben kéne felnőnie, hogy aztán egészséges felnőttként tudjon tenni valamit a nagyvilágban. Ekkor lettem először Terézanyu. :)

Pénteken oviban voltam gyakorlaton. Aznap nem kellett volna mennem, de én szeretném, ha minél több tapasztalatom lenne, emellett igazán szeretek a gyerekek között lenni. Annyi szeretetet kaptam tőlük azóta, hogy járok gyakorlatra, hogy néha elszorul a torkom. Nem akarok sírni, hiszen minden nap minimum egy órát mesélek a napomról itthon, de nem tudom igazán szavakban kifejezni azt, hogy mit is jelent nekem, amikor a gyerekek csak úgy átölelnek, vagy odabújnak hozzám, rajzolnak nekem valamit, vagy odahoznak egy könyvet, és megkérnek, hogy olvassak nekik. És van, amikor két kisgyerek hallgatja először a könyvet, aztán mire vége a mesének, a fél csoport ott ül körülöttem. :)

Van egy kisfiú, aki rendkívül csendes, középső kisgyerek a családjában. Halk szavú, de rendkívül okos, és igazán imádnivaló. Csütörtökön és pénteken is ő hozta folyamatosan a könyveket, hogy olvassak neki, még azt sem bánta, hogy rekedt voltam kicsit, odaült mellém, és hallgatta a meséket. Később megtudtam, hogy másoknak nem nyílik meg, sem az óvó néniknek, sem dajka néninek. És ez a bizalom megint szíven ütött. A gyerekekben ez még megvan, és olyan ösztönösen jön náluk, én pedig vigyázok erre a törékeny kincsre, ami többet jelent, mint a világ összes aranya.

Ebédnél az egyik óvó néni beszélgetett egy másik csoport óvó nénijével, és csak azt a mondatot kaptam el, hogy Amelie ( itt a saját nevem volt ) egy Terézanyu. :) Másodszorra is visszatalált hozzám a becenév, amit először talán két éve, hogy kaptam. Nem érzem magam annyira jónak, hogy így hívjanak, de ha mások látják bennem a jót, az... hihetetlenül jó érzés, mert akkor az azt jelenti, hogy amit csinálok, az rendben van, másoknak is tetszik és elégedettek a  teljesítményemmel. :)


2010. augusztus 29., vasárnap

When a dream comes true

Tavaly ilyenkor volt egy kívánságom. Az ősz beköszöntével arra vágytam, hogy én is visszakerülhessek az iskolapadba, hogy tanulhassak. Tovább kellett erre várni, mint gondoltam volt, de nyár közepén végre valóra vált a kívánság, hiszen bekerültem egy tanfolyamra, és most azt tanulom, ami igazán érdekel. Dajka tanfolyamra járok, és a héten megvolt az első két gyakorlatom is. Elmondani nem tudom, hogy milyen sokat is jelent az nekem, hogy gyermekközösségben dolgozhatok, hogy kis gyerekek vesznek körbe, akik minden bizodalmukat az óvó nénikbe és a dajka nénikbe fektetik. Látszik a csillogó szemükben minden, az is, amit éppen ki nem mondanak.

Tele vagyok új tudással és élményekkel, néha azt hiszem, hogy ez az öröm, ami két év után megtalált, szét fog feszíteni. Azt hiszem, ezt hívják elégedettségnek is. Elégedett vagyok, mert ott vagyok jelenleg, ahol lennem kell. Szeretnék ezen az úton maradni, és nem letérni. Követni a hívó hangot, aminek 7 éve hátat fordítottam.
Azt mondják, hogy a 7 év sorsdöntő. Nem csak párkapcsolatokban, az életben is. És ez rám teljesen igaz. 7 éve egy másik utat választottam. Nem bántam meg, mert rengeteget tanultam, és tapasztaltam. Ezek nélkül ma kevesebb lennék. De a mellékútról újra rátaláltam a főútra. Meg kell mondjam, hogy azért, mert ez az út nem rögös, hanem kibetonozott, ugyanúgy nehéz. De most megvan az akarat és a vágy, hogy haladjak előre, és ne álljak meg egy pillanat erejéig sem.


2010. július 19., hétfő

Megérkezett...

...a meglepetés ajándékom Estibogártól. :) Ez a szépség kapott helyet nálam az asztalomon.


Még egyszer, köszönöm szépen, és örülök, hogy én lehettem az egyik szerencsés. :P

2010. július 18., vasárnap

Horgolt vállkendő

Elkészültem egy hete a vállkendőmmel, de csak most jutottam el oda, hogy fel is töltsem. :) Egyszerű nagyimintával készült, a nagy szerelem még mindig :), a szélét pedig pikóval díszítettem. Össze is lehet kötni, de nekem sokkal jobban tetszik egy brossal összefogva. :P
Hamarosan megtalálható a Meskán is. :)








2010. július 17., szombat

Játék Lidérckénél :)



Ezt a csodaszép táskát vagy egy 2000 Ft.-os vásárlási utalványt lehet nyerni Lidérckénél. A részletekért katt a képre. ;)

2010. július 7., szerda

Szombat

Szekrényen túl lefoglalva. Pogi lesz. Sajtos. Meg vonatozás. És tali. *.* 
Mikor lesz már szombat? xD


2010. július 6., kedd

Kuszaság

Annyi minden kavarog a fejemben, és olyan sok mindenről szeretnék beszélni, mesélni, írni, mégsem tudom rendesen megfogalmazni őket. Egy zsongó halmazként nehezítik el a fejemet, a gondolataim koránt sem tiszták, mint szoktak lenni. Szétszórt vagyok, amikor mások látnak, de amikor senki sem figyel rám, megfeszülök, és nehezen tudok felengedni. Egy merő görcsnek érzem magamat, és nem úgy tűnik, mintha ez a valami el akarna múlni.

Itthon duplán ütötték fel a betegségek a fejüket, és csak akkor tudjuk legyőzni őket, ha erősek vagyunk. De valljuk be, a félelem sokszor nagy úr. A beteg félelme, és a család, hozzátartozóé is. Az enyémet ritkán látni, akkor is csak egy szemvillanásnyi időre, aztán eltűnik, és marad helyette az örökké optimista, pozitív felfogás, csacsogás, serénykedő méhecske. Még csak két nap telt el a hétből, de úgy érzem, mintha ez két hét lett volna. Nem panaszkodás akar ez lenni, csak... áh, fogalmam sincs, hogy mi, lehet, hogy panaszkodás, nem is igazán érdekel.

Ebben a történetben én vagyok a hozzátartozó, egy családtag és egy nagyon jó ismerős beteg. Ismeritek azt az érzést, amikor mindig úgy kell viselkedni, hogy ne látszódjon meg, hogy ez az egész mennyire fáj, mert tudjátok, hogy ezzel a másiknak valami pluszt adtok? Ezzel az életenergiával és kisugárzással? Közben meg valami mar belülről, és minden apró cseprő dolgon elbőgöd magad, amikor senki sem lát? Ma még a segítség, szülő lettemen is pityeregtem egyet, pedig nem volt olyan hűű, de dramatikus. Mindegy.
Aggódom. Iszonyatosan aggódom, és félek. Néha beszélgetek Istennel, amikor elmegyek wc-re. Rájöttem, hogy valamiért ott sokkal inkább el tudok vele diskurálni. Nem vagyok megkeresztelve, hívő sem vagyok. Igazából nem is mint Istenre szoktam koncentrálni, hanem a felsőbb erőkre. Nem rossz dolog, és ott tényleg mindenki maga lehet, ott nem zargatja senki sem. De tényleg. Ha egy tuti helyet kerestek az elmélyedésre, elmélkedésre, a wc kiváló helyiség hozzá. Ott szoktam megmondani a magamét, hogy mostanában mindig szarik valamit a kutya ( elnézést, de tényleg van egy ilyen mondás ), és hogy most már kezd ez kicsit sok lenni. És nekem nagyon elegem van belőle. 

Meg is mondtam amúgy itthon, hogy meggyógyulunk, ha kell, műtétre megyünk, mindenféle vizsgálatot kibírunk, mert erősek vagyunk, és kész, slussz-passz. Mi vagyunk az erősebbek, és menni fog nekünk. Így. Többesszámban. Még párszor el kell mondanom, hogy a szavamat ne csak elnéző mosoly, hanem hit is kövesse. De majd eljön ez a pillanat is. Makacs egy emberlány vagyok, amit akarok, azt úgy is véghez viszem. És most az kell, hogy erősek legyünk. Azok leszünk. Aztán, ha meg senki sem lát, akkor kicsit leeresztek, majd pihenek, és újra erős leszek. Mert így kell, nem? Ezt kell csinálni, ugye?
Össze-vissza beszélek, biztosan bolondnak néztek, szóval abba is hagyom mára.
De azért még belinkelek egy verset. Ő a kedvenc költőm, és lehet, hogy elcsépelt, de az egyik kedvenc versem tőle. Napok óta ez van a fejemben.



Radnóti Miklós: Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
mit mondjak még? A tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

Szép vers, igaz? Nem tudom, hogy miért ez jut állandóan eszembe, de amikor olvasom, nem ebben a világban vagyok, és a szememet vakítja a színarany golyó, és hallom a pohár csendülését. Jó.

2010. július 2., péntek

Horgolt sapka :)



Egy újabb fekete-szürke sapi készült el nálam. :) Ezúttal ajándékba szánom, egy ideje már megígértem, és most végre elkészült. Jövő hét szombaton kerül új gazdájához. Remélem, hogy nem lett nagy, és pont jó lesz a fejére. Az enyémre kicsi, ami jó jel. :)))



2010. június 30., szerda

Álom

Máskor egy hétig nem írok, ma meg olyan beszélhetnékem van. Vagy inkább csak közölhetnékem? Mindegy is. Kibököm, amit el akarok mondani, hátha akkor jobb lesz.
Talán egy éve már, hogy utoljára álmodtam vele. És olyan érzés volt, mintha minden érintés, minden ölelés valóságos lett volna. Ez a mostani is ilyen volt. Átölelt, szorosan. És én olyan biztonságban éreztem magam a karjaiban, és boldog voltam. Nem akartam őt elengedni. Szorosan tartottam, ő meg apró csókokkal hintette be az arcomat és a vállamat. Nem volt rámenős. Mintha csak meg akart volna nyugtatni, hogy most már mindig itt lesz velem. Nekem. Annyira jó volt.
Aztán felébredtem. Pár napja történt, de akár hányszor csak eszembe jut, összeszorul a torkom, és kijönnek a könnyeim. Annyira hiányzik.
Nagyon...


Horgolt sapka :)



Előre bocsátom, hogy utálom, ha engem fényképeznek. xD Rólam ritkán lehet jó fotót készíteni, nem vagyok egy fotogén alkat. :)) De ezt a sapit fejen érdemes megmutatni, és áldozatot hozva a gépem elé álltam. :P Az egyik fekete-fehér, mert én magamat csak azokon a fotókon bírom, a második pedig a szép türkiz zöld színét mutatja meg a sapinak.
Annyira jól sikerült, hogy a mamám már leadott egy rendelést, hogy készítsek neki egyet őszre-télre. Fiatal és idősebb hölgyeken is egyaránt jól néz ki, és ami a legfontosabb, véd is a hideg ellen, a nagyi kockák ellenére is. :) A sapi hamarosan megtalálható lesz a Meskán is. :)


Ágnes : )


Drága Ágnes! :)

Amikor azt írtad, hogy tőlem kicsit másképpen búcsúzol, nem is tudtam elképzelni, hogy mire gondolsz. Minden nap lestem a blogodat, valamiért azt hittem, hogy ott lesz várható majd. Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen kedves meglepetés fog várni reggel, amikor felébredek. 
Még a szememet is alig nyitottam ki, amikor azzal fogadtak, hogy levelem jött. Mondom oké. Kanadából. Honnan? És nagy szemeket meresztgettem, alig vártam, hogy végezzek reggeli szokásos teendőimmel, még a kávé sem volt olyan fontos, mint a tőled kapott levél. :) 

Ha azt mondom neked, hogy őszintén meghatott minden egyes sorod, és ajándékod, a szándék, hogy emlék is legyen rólad, elhiszed nekem? :) Az álomfogó már megtalálta a helyét, rögtön tudtam, hová illene a szobában. A kis csónak, vagy kenu, azt hiszem kenu, nézd el nekem a tudatlanságomat. :) Szóval ő is már egy olyan helyet kapott a szobában, ahol mindenhonnan látni. De a legkedvesebb mégis azért, mert csak véletlen lehet csupán, de hátul van rajta egy kis eredeti minta, ami az anyag sajátossága, egy kis szív minta. :) Szívből jövő ajándék, én pedig örömmel fogadtam. :)

A kézzel írott leveleket mindig nagy becsben tartottam, manapság már nem divat, már évekkel ezelőtt sem volt az, ezért, ha ilyet kapok, mindig elteszem emlékbe. A te leveledet is megőrzöm a többi között. :)
És nem fogok búcsúzni. Eldöntöttem, hogy egy önző lélek vagyok. :D Így csak megköszönöm,  hogy gondoltál rám, és még jelentkezni fogok. :))

Ölellek és sokszor puszillak! :)