2009. augusztus 31., hétfő

Szép reggel, bosszús délután

Mérges vagyok, de nagyon. A gépem megint beadta az unalmast, és nem tudtam semmit sem lementeni róla. Még a könyvjelzőimet sem. Nem tudom, de már nem vagyok benne biztos, hogy csak a proci ventijének van baja, szerintem magával a procival is gáz van. :(

Szóval megint laptopról vagyok. Ha ez így megy tovább, inkább veszek magamnak egyet én is részletre. Kilencvenért már lehet jókat kapni, de az is lehet, hogy kereszt tud olcsóbban is szerezni. Mert ez így nem állapot, hogy állandóan elveszem a papa gépét. :/

És csak úgy mellesleg iskolatáskát akarok, meg füzeteket és könyveket, és tolltartót és radírt, és iskolát, és iskolapadot, meg kényelmetlen széket, amiért morgolódni lehet, meg táblát, meg tanárt, és iskolába akarok járni. Nem szeretnék. Akarok!


2009. augusztus 30., vasárnap

Itt van az ősz, itt van újra...

Sétálni voltam az előbb. Majd egy órát jártam a környéken, leültem az egyik padra és olvasgattam. De minduntalan fel kellett hogy nézzek, mert nem tudtam megállni, hogy ne csodáljam a körülöttem lévő természetet. Hiszen itt van újra az ősz, rozsdabarna színnel és édes illattal, mely gyengéden ölel körbe és ringat kedvesen, csendesen.
Így, hogy már nem vagyok tanuló, még szebbnek látom ezt az időszakot, de emlegetni nem nagyon merem, hiszen sokan most mennek iskolába. Nem akarom még jobban idegesíteni őket.

Közben pedig azon agyalok, hogy hogyan tovább? Amikor ez a kérdés felmerül bennem, mindig eszembe jut Zsuzsa, aki annyi jó tanáccsal tudott ellátni. Csakis ezért hiányzik a volt munkahelyem. Mert nekem is volt Pótanyum, aki most azt hiszem, hogy piszkosul hiányzik. :/ Azt hiszem, hogy írok neki, vagy felhívom. Kell valaki, aki rendbe teszi a lelkemet. Ő meg ahhoz nagyon ért. :D Most, hogy ezt megbeszéltem magammal, egy kicsit jobb.

Mindig tudtam, hogy lehet velem kommunikálni, csak meg kell találni a megfelelő hangot, és sínen van a dolog. Nem, még mindig nem bolondultam meg. ^^" Ez nálam normális dolog. Mint ahogyan az is, hogy néha magamban beszélek. Nem szégyellem, mindenkinek van valami hülye hibája, nem? Na, nekem az, hogy néha megbeszélem magammal, hogy mit kellene tennem. :D



Egy hete ezt a dalt hallgatom. Vagy több, nem tudom. Ezt is Wiának köszönhetem, mint a Kalákát. Olyan andalítóak és szívbe markolóak. Illenek a mostani hangulatomhoz. ^^
Éjfél van, és én itt járatom a számat, ahelyett, hogy aludni mennék, mikor majd le ragadnak a szemeim. xD Szép álmokat! ^^



Edit: Pont a lényeget hagytam ki, ami miatt elkezdtem ezt a bejegyzést írni. ^^"

Petőfi Sándor

Itt van az ősz, itt van újra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Rossz pillanatok

Miután megcsináltam ezt a blogot is, elkerültem jó messzire. Ugye milyen ügyes vagyok? xD Ezt már csak így szoktam csinálni. De komolyan, ez a negyedik blogom, és ezt is jó messzire elkerülöm. ^^"

Pedig azt hiszem, hogy tudnék mit írni, csak hát na. A blog kérlelőn néz rám, hogy ugyan már, írj egy kis posztocskát már, mert szinte éhes vagyok rá. Én meg csúnyán nézek rá vissza, vádló tekintettel, hogy persze, elmondom neked a dolgaimat, te meg kipletykálod a világáhlón. Erre a reag: akkor vezess naplót, és ne az interneten fecsegj. Igen, köszönöm kérdésed, jól vagyok. Nem, még nem bolondultam meg. Ez nálam alap állapot. ^^"

És ez még mindig jobb, mint a tegnapom volt. Nagyon-nagyon szar nap volt a tegnapi. Régen bőgtem már ennyit, és régen éreztem azt, hogy hogy lehetek olyan ostoba és buta, hogy megint annyira megbízzak valakiben. Áh, én mostanában folyamatosan csalódok az emberekben. Olyanokban, akikről azt hittem, hogy ők majd mások lesznek. Tévedtem, mint mindig. Én négy és fél kibaszott éve folyamatosan tévedek. Valaki megállítaná már egy pillanatra ezt a kurva mókuskereket?! Szeretnék belőle kiszállni!!! De hiába kiabálok, mindenki leszarja, és valaki pörgeti tovább, én meg mint a hülye, még segítek is neki. Lehet, hogy egyszerűen ugarnom kellene. Megütném magam, biztosan, de utána jobb lenne. Várna valami, amire mindig is vágytam.

Tudod mit? Elegem van abból, hogy mindig mindenki jobban tudja, hogy mi kell nekem. Hogy jobban ismer, mint én saját magamat. Vagy legalább is ezt hiszik. Pedig..., áh, minek ragozzam. Vannak dolgok az életben, amikhez még mindig gyáva vagyok, hogy felvállaljam. Pedig tudom, hogy csak akkor léphetek tovább, ha ezeket megteszem.
Ne hidd azt, hogy nem próbálkoztam már meg vele. Dehogynem, hangot is adtam ezeknek a dolgoknak. De mindenki úgy csinál, mintha nem hallaná, nem látná, hogy mit akarok elmondani. Visszatartanak, lefognak, és megfulladok tőlük. Igen, fuldoklom, és nehezen kapok levegőt. Ráültek a mellkasomra, és hiába taszigálom a ványadt nagy seggüket, amik tényleg egyre nagyobbak lesznek, csak nem mozdulnak onnan.
És a legrosszabb az, hogy ezek miatt a dolgok miatt azokat az embereket ijesztem el magam mellől, akiket szeretek. Valamit tennem kell, tudom. Ugrani.
Nah, még jó, hogy azt írtam, ez nem személyes blog lesz. ^_^''' Ennyit erről. xD

Tegnap írtam egy verset. Nem meglepő, sokszor írok mostanában. Petőfi nem vagyok, Kosztolányihoz fel sem érek, Radnótit meg csak messziről csodálhatom. De a szívemből jött, és őszinte. Olyan őszinte, amilyen sokszor nem lehet az életben, mert a társadalom normái ezt nem fogadják el.


Reszketve sírni


Mikor azt hiszed, hogy hajnal pírjánál nem lehet szebb,
mikor arra gondolsz, hogy a másnap szebb jövõt rejt.
Rá kell jönnöd, hogy vak voltál és ostoba,
Nem vetted észre, hogy tiportak megint a porba.

Könnyeket hullajtasz, sós, forró cseppeket,
Szíved össze-vissza kalapál, és nehezen lélegzel.
Ilyenkor kell egyenes háttal, felszegett fejjel a világgal szembe nézni,
Nevetni egy nagyot, és egyszerûen tovább lépni.

2009. 08. 29.



A fájdalom és a vágyak kivetülése egy versben. Szeretném azt a két sort megtenni. És meg is fogom. Csak egy kis erőt kell gyűjtenem...

Újra itt

Már megint csináltam egy blogot, de hogy minek azt még nem tudom. :D Mindig elhatározom, hogy majd írni fogok, bepötyögöm ide a hirtelen felindulásból megfogalmazott gondolataimat, aztán mindig rájövök, hogy nem megy ez nekem, mert egyszerűen nem vagyok az a típus, aki kiadja magát. xD
Így ez biztosan nem személyes blog lesz, hanem ahogyan a cím is mutatja, minden megtalálható lesz, ami engem érdekel. :P

És legelsőnek egy videót fogok belinkelni, mert valaki miatt ezt hallgatom egy hete, sőt, voltam olyan elvetemült, hogy meg is szereztem mp3-ban a dalt. :D



Edit: Hm..., a bemutatkozás lemaradt, nézzétek el nekem. ^^"
Maradjunk az álnevemnél, azt jobban szeretem használni. Amelie vagyok, 24 éves fiatal nő, foglalkozásom szerint szinkronszínésznő, de dolgoztam már titkárnőként, személyi asszisztensként is. Meg voltam már pultus és rövid ideig a cukrászkodásba is belekóstoltam. Nőtt is a fenekem miatta. Pedig addig sem volt kicsinek mondható. :D *az ironikus Amit hallották, köszönjük figyelmüket, viszontlátásra*
Szeretek beszélni, de hallgatni is, finom ételeket enni, jah vegán vagyok, szóval csak húsmentes ételeket. Nem szeretem a cukros italokat, a szénsavmentes vízért vagyok oda, és meggyőződésem, hogy nem azért, mert szeretem a rózsaszínt. A bubiktól fáj a hasam. xD
Szeretek olvasni, szerepjátékozni *ez itt a reklám helye volt*, fancitionöket írni, meg verseket, már ha a múzsa hajlandó pár percnél többet is mellettem ücsörögni. Ha nem, akkor szívás. :D
Szeretem a mamámat, a fehér rózsát, a tavaszt, adni és segíteni, a szoknyákat és az egész ruhákat, a gyerekeket, a barátaimat, a macskákat, ha fiatalabbnak nének a koromnál, internetezni, ismerkedni, énekelni, Villon balladáit olvaasni, üvegfestékezni, mesizni, beszélgetni, vásárolni és még sok mindent, amikkel már nem untatlak tovább.
Vagy mégis. Kimaradt az előbb. Szeretem az őszt is, és a színes leveleket, amik mese szépek és olyan, mintha egy más világba repítenének. És szeretem a szeptember illatát, mert van neki, mondjon bárki bármit. :D
És szeretek öltözködni. Tavasszal és ősszel lehet a legcsinosabb ruhákat hordani. *igen, ez most az az énem volt, amit szeretek letagadni, mert nem vagyok felszínes, csak hát, én is nőből vagyok* :D
És akkor már felsorolom, hogy mit nem szeretek: az előítéleteket, a hazugságot, a nyarat, a migrénes fejfájásomat, az erőszakosságot, az álnokságot, a sznobságot, a matekot ( de csak azért, mert tényleg nem értek hozzá *pirul* ), a híreket, mert ott csak politikáról és halálról hall az ember, az igazságtalanságot, mások megalázását, gyalázását, a cigarettafüstöt, korán felkelni, korán lefeküdni.

Azt hiszem, hogy most már tényleg abba hagyom. :D