2010. január 29., péntek

Helyzetjelentés

Vajon gonosz dolog annak örülni, hogy visszakaptam a szobámat, és az ágyamat? Minden bizonnyal, de akkor legalább kiderült, hogy én egy gonosz ember vagyok. Aztán csókolom. xD
Ez volt a második éjszaka, hogy a saját ágyamban aludtam, és újra beállt itthon a rend, ahogyan menni szoktak a dolgok. Ez amúgy furcsa dolog, mert mindig vágyom a változást, de közben fontos az állandóság is. Utóbbi persze csak akkor igaz, ha a magam kis dolgairól van szó. Az irányítást nem szeretem.
De nem is erre akartam most kitérni, hanem arra, hogy már két napja a saját ágyamban alszom, és olyan kialvatlan vagyok, mint a fene. xD Ugyanis most túl keménynek tűnik a nagyszobai ágyhoz képest az enyém. Sehol sem találom a helyemet, a hátam minden reggel fáj, éjszaka több mint tízszer felébredek, hülyeségeket is álmodok mellette, hogy aztán nappal meg olyan legyek, mint a mosott ...., inkább nem folytatom. :D

Aztán ma reggel mamám is alakított. Éppen nagytakarításban vagyunk, valamit ecetes vízzel tisztogatott meg. Ezzel nincs is semmi baj..., de éppen megyek ki a konyhába, tejet akarok önteni a kávémba, erre konkrétan elkezdtem fulladni, gyorsan kinyitottam az ablakot. Mamám kérdezi, hogy mi a baj, nem bírom a domestos szagát? Mondom, a domestosszal nekem nincs is gondom, de hogy ebbe a vízbe nem csak az van, az tuti. Erre megszólal, hogy ja, tényleg, az ecetes vízbe öntöttem a domestost. Mondom, azonnal borítsd ki a vizet, meg akarod fullasztani a családot?! Kiderült, hogy már percek óta rosszul érezték magukat mindketten, mamámnak már a feje is fájt... Nagy kereszthuzatot csináltunk, de még jó fél óráig el-elkapott a köhögés. :S

A másik egy, számomra, jó hír. Éppen a szobámat takarítottam, port töröltem, és egyszer csak azt veszem észre, hogy lent guggolva törölgetem a port. Aki nem ismer, az nem értheti, hogy ennek ugyan mi a jelentősége. De az első térdműtétem utáni plusz gyógytornákon pont a guggolás miatt repedt meg a csontmag a térdemben, és kellett újra műteni a lábamat. Azt hiszem, hogy azok után biztos voltam benne, hogy az életben többet nem merek majd leguggolni. És hiába is jártam majd fél évig gyógytornára, nem is jött össze a dolog. Attól belül nagyon ódzkodtam. De úgy látszik, hogy nem csak fizikailag, de fejben is a gyógyulás útjára léptem. Ezt az is bizonyítja, hogy sokszor már nem kell kapaszkodnom lefelé lépcsőzés közben, ami hatalmas nagy előrelépés, nekem. :D

Most egyelőre ennyi, legközelebb azt hiszem, azokról a filmekről fogok írni, amiket mostanában megnéztem. :)



2010. január 24., vasárnap

Szomorkás hangulathoz...






Pénteki program 1.1

Ha már annyira ódzkodtam ettől a naptól, megjegyzem jogosan, akkor már elmesélem, hogyan sikerült.
Először is, megkövetem Gerryt, egy vérvétel tud vicces lenni. xD El sem hiszem, hogy én ezt most tényleg leírtam... Ülök bent a nővérkénél, már két perce paskolgatja a kezemet, egyszer csak rám néz és megszólal:
Most szépen kimegy, megkeresi a kint felejtett vénáját, és ha megtalálta, majd visszajöhet!
Elkezdtem nevetni, miközben a nővér tovább mondogatta a magáét, és közölte velem, hogy az csak egy tévhit, hogy vérvétel előtt nem szabad inni. Szóval, legyek szíves, és máskor jó sok vizet igyak meg, főleg akkor, ha ilyen nehéz nálam vénát találni... Erre mondtam neki, hogy második műtétemnél át kellett rendezni kétszer is a műtőt, mert először csak a jobb kezemben találtak vénát, de az is eldurrant. :))) Aztán vissza kellett cuccolni a bal kezemhez. xD
És olyan jól elbeszélgettünk közben, hogy szinte nem is fájt a vérvétel. Azért, amikor a tűt beszúrta, sziszegtem, mert azt kellett, meg nem is én lettem volna, ha nem sziszegek. :P Most az a vicces, hogy bár a bal kezemből vettek vért, nekem a jobb kezem fáj... :D Nem baj, amúgy is mindig úgy gondoltam, hogy kicsit furi vagyok. xD

Aztán jött a nap második része. Ugye csak 10-re volt időpontom, de vérvételre meg 7:30-ra kaptam, és 8 körül már végeztem is, úgy döntöttem, hogy nem megyek haza, mert mire haza érek, meg minden, addigra jöhetnék is vissza. De 9:15-kor a sors közbe szólt, haza kellett sietnem... xD De 10 után pár perccel vissza is értem. És utána várakoztunk, ugyanis főorvos úrnak hirtelen lett egy csomó műtéte... Mondogattam magamban, hogy én erre úgy is fel voltam készülve, meg amúgy is ült mellettem egy szimpatikus nő, aki a nagy fiát kísérte el, és tök jól elbeszélgettünk. Ők kissé idegesek voltak, ami egy idő után rám is átragadt.
Aztán az egyik műtét után, amikor átszaladt, rám nézett hirtelen, és megszólalt:
- Maga rám vár, kapott időpontot?!
- Igen, kaptam ....kétől.
- Hát, rosszul tette, hogy adott magának!
Ezzel fogta, és az orromra csukta az ajtót. xD Én meg csak hápogtam hang nélkül, köpni nyelni nem tudtam. Aztán megint elszaladt műteni.
Egy jó másfél óra múlva visszaért, rám nézett, és végül beengedett, és ezt szó szerint kell érteni, hogy beengedett végül, mire gyorsan letámadtam, és mondtam, csak fél percet kérek az idejéből, szeretném, ha felvenne előjegyzésbe csavarkiszedésre.
Erre rám nézett, és közölte bocsánatkérés közepette, hogy most nem tud felvenni sehogyan sem, mert rengeteg a műtéte, és hívjam fel február elején, és akkor telefonon megbeszéljük.
Kb. hat órát, egy kicsivel többet, vártam rá, és nem voltam egy teljes percig a rendelőben. xD
Nem baj, felöltözöm, elindulok a buszmegállóba, erre az orrom előtt elmegy a busz... Nagyon nem az én napom volt, én megmondtam előre. Szóval, két választásom volt. Megvárom a buszt, ami fél óra múlva jött volna csak, vagy hazasétálok. Mivel féltem a lábamat, nehogy megcsússzak, ami érthető, kerek egy percig azt mondtam, hogy várni fogok. Aztán mégis elindultam gyalog, mert baromira fáztam egész nap, ugyanis szerintem a kórházat sem fűtötték most, ott is rohadt hideg volt. Jó 25 perces séta után otthon voltam, és büszkén jelenthetem, hogy megint forró teát iszom, mert megfáztam a kórházban, meg útközben... x"D

Itthon olyan elcsigázott voltam, hogy 10-kor, mint a jó kislány, én is ágyban voltam, és másnap 10-ig úgy aludtam, mint akit fejbe kólintottak. xD
Ezek után mondja bárki is, hogy nem tartok jogosan az ilyen kontrolloktól... :D



2010. január 21., csütörtök

Pénteki program

Eh, nem ugorhatnánk át a pénteket? ^^" Semmi kedvem az egész napomat a kórházban tölteni. :S Reggel fél nyolcra kell bemennem, mert először vérvételre megyek. El sem hiszitek, hogy mennyire be vagyok parázva előre. xD Utálom a tűket, meg azt is, ahogyan a nővérek olyan lazán kezelik ezt a dolgot, meg azt is, hogy én akkor sem tudok más felé nézni, mert abba meg bele is hülyülnék, ha nem nézhetném. Mondhatnám azt is, hogy konkrétan pánikolok a tűktől. x"D Gerry mondta régebben, hogy a vérvétel vicces. Próbálom megtalálni benne a morbid humort, de egyelőre nem megy. xD Tudom én, hogy ez fontos, meg az én érdekemet szolgálja, mert meg kell tudni, hogy miért romlott kilenc hónap alatt majdnem egy teljes dioptriát a szemem. :S De akkor is hiszti van, mert nem szeretem a tűket. ^_^""

Aztán tízre mehetek a térdszakrendelésre egy utolsó kontrollra, meg, hogy megbeszéljük, hogy mikor szedje ki a csavarokat. És ebben az a vicces, hogy ezután a megbeszélés után dokimtól is fogok kapni vérvételre egy beutalót, amit el kell végeztetnem a műtét előtt. :') Oké, rájöttem, kínomban tényleg tudok rajta nevetni. xD
Amúgy ezzel az egésszel nem lenne semmi bajom, ha:

1. Nem félnék a dokitól halálosan. xD Komolyan mondom, szerintem a pasi tuti skorpió, mert olyan tipikus szúrós tekintete van, mint a skorpióknak. És akkor még hogy tud kiabálni, meg veszekedni...

2. Tudnám, hogy tényleg bejutok 10-kor hozzá. De úgyis a sürgős eseteket hívja be először, szóval jó, ha délután egy vagy kettő felé behív. : /

És ismerem magam annyira, hogy annyira stresszelni fogok, hogy mire haza érek, nem lesz energiám semmihez. Már múltkor is így volt. Tudom, hogy hülye vagyok, de nem tudok másképpen állni ehhez a pasihoz. Már ma is alig lehetett kommunikálni velem, ezért sem mentem fel tornira sem, mert nem akartam véletlenül megbántani valakit. :D De milyen rendes vagyok, hogy nem szabadítom másokra ilyenkor elbűvölő természetű önmagamat. :)))
Reméljük, hogy szombatra kipihenem ezt a tortúrát. :)


2010. január 20., szerda

Kicsi



Öhm, novemberi torokfájás óta még elég gyengus a hangom, de gondoltam, megmutatom, hogy sikerült ez a dal. :D Ja, és meg kell nyomni a play gombot ahhoz, hogy betöltse a dalt. ^^




2010. január 18., hétfő

Nyugtató zenék









Fáradt vagyooooooook

Három napja nem tudom kipihenni magam, ezért minden reggel fejfájással ébredek. Mondjuk ezen nem is csodálkozom, de ide konkrét okokat most nem akarok írni, mert az egy dolog, hogy van egy-két toleráns ember, de nem mindenki nézi el, ha az ember a saját anyját szidja. xD Még okom is lenne rá, de ne szólj szám, nem fáj fejem. :P

Az viszont bosszantó, hogy kitúrt a saját szobámból. *grrr* Mert kezdődik ott, hogy éjszaka horkol. De úgy, hogy szerintem a negyediken is hallják... Háromszor felébresztettem éjszaka, egyszer azért, mert a franciaágyat keresztben elfoglalta. Kétszer a horkolás miatt. Miután felébredtem és kimentem a konyhába, már azt mondta, hogy egész éjjel piszkáltam és legalább 14-szer felébresztettem, így ő átmegy a másik szobába aludni. Én fejfájósan csak annyit mondtam, hogy hállelúja, menj, és annyiban hagytam a dolgot. Aztán tegnap este jön, hogy az ő háta nem bírja a kicsit is puha ágyat, ezért menjek be én oda aludni. Nem akartam neki mondani, hogy kapd be a bal lábam, már megint kitúrsz a szobámból? Pedig már az én hátam sem bírja annyira a puha ágyat, és könyörgöm, az az én ágyam. *igen, aki eddig nem vette észre, ideges vagyok*

Ma is felkeltem fejfájással, hogy a fene vinné el. És nem is aludtam jó. Nekem az ágyam a radiátor közelében van, és így mindig jó kis meleg jön felém. Persze emellett két vékony pléddel, meg egy takaróval takarózom. Ez most nem volt elég, mert a másik ágy nem a radiátor mellett van, és rázott a hideg. xD

Sehogy sem jó, és elegem van abból is, hogy állandóan nyávog, gügyög, gyerekes, hisztizik, olyan hangos, hogy konkrétan, ha pár percig hallgatnom kell őt, sípolni kezd a bal fülem. Nincsen hozzá türelmem. Egyáltalán nem úgy viselkedik, ahogyan egy 42 éves nőnek kellene viselkednie, és rohadtul unom, hogy nekem kell a komolyabbnak lenni vele szemben, és a mamáék szerint ráhagyni a hülyeségeit, mintha ötéves lenne, nem több. És, ha valaki rászól, hogy viselkedjen már normálisan, akkor meg megsértődik. Én már az első napon megkérdeztem tőle. Hány éves vagy, 42 vagy 5?

Istenem, adj nekem erőt és egy új idegzetet, mert úgy látszik ez, ami most van, bébiszitterkedésre tökéletes, amikor egy gyerekkel órákon keresztül vonatosat kell játszani, de ahhoz nem, hogy kibírjam őt...



2010. január 16., szombat

Dizi csere, megint... :D

Igen, nem nyughattam, ma valami megszállt, és cserélnem kellett, mert az előző túl világos volt. :P De ez most nagyon tetszik. Szép, zöld és van szivárványom is. Nem is kell több. :D
A retina égető betűszínért bocsi, fórumon amúgy tök jól néz ki, de itt túl rikító. Majd keresek egy másikat. ^^



2010. január 14., csütörtök

...

Majd később írok egy értelmes és normális bejegyzést. Mivel jobb a lábam, elkezdtem nézni a letöltött filmeket. A ház a tónál gyönyörű volt, bőgtem rajta. A végén.
Most a P.S. I love you-t nézem. A 8. percnél tartok. És bőgök.
Reménytelen vagyok...



2010. január 10., vasárnap

Bence

Egy elhagyott, valószínűleg egy napos csecsemőt tett le egy nő a kórház lépcsőjére, vastag pulcsiba, és szőrös takaróba bugyolálva.
Nem tudom, hogy annál a kórháznál van e inkubátor. Valószínűleg azért a lépcsőre tette, mert ott nem volt. A kicsi, hála az égnek, csak kicsit hűlt ki, amúgy egészséges baba, a nővérek a vizsgáló orvos után Bencének nevezték el.




A kép csupán illusztráció.



Végre összetehetnénk a kezünket, hogy egy anya úgy döntött, nem dobja bele a pottyantósba a kisbabát, nem fojtja meg és dobja a kukába a gyermekét, nem temeti el a kert hátsó részébe, hanem megadja neki az esélyt másokon keresztül, hogy éljen, hogy felnőjön, hogy teljes életet élhessen. E helyett mit csinál a rendőrség? Feljelenti az anyát, mert nem inkubátorba tette a gyermeket, hanem csak a lépcsőre. Megértem valahol, mert hogyne érteném meg, hogy ez a rend, szabályok szerint kell élni, mert különben nem lehet egy országot irányítani.
De abba senki nem gondol bele, hogy a nő, lehet, hogy még csak egy megesett fiatal lány, éppen egy nappal előtte szült, mégis felöltözött, karján a csecsemővel elbotorkált a legközelebbi kórházhoz, hogy a kicsi megfelelő ellátásban részesüljön? Ilyenkor a nők még pihennek jobb esetben, nem mászkálnak akár 2-3 km-t. Ő mégis megtette. Sejtem, hogy azért, hogy magát is védje, de az egész nem csak erről szól. Hanem mert nem akarta megölni a gyermekét. Mégis kőrözik őt.
Próbálom megérteni az embereket, de olykor nem megy. A nulla tolerancia nem minden esetben jó megoldás.


2010. január 8., péntek

Zsuzsu

Mivel van már gépem (jippijájé), feltöltöm a megígért képeket Zsuzsuról. :)



Olyan aranyos volt, ha arra kértem, akkor belenézett a kamerába. :D




Ez egy olyan, muszáj ennyi képet készítened rólam, fej. :D



Ez a kedvencem. *.* Éppen takarítottam a szobámban, és ledobtam a földre a régi törölközőt, hogy ez is megy majd a szennyesbe, erre a kis drágám fogta magát, és összegömbölyödött rajta, majd elaludt. :) Mondanom sem kell, gondolom, hogy a takarításból az lett, hogy majd egy órát gyönyörködtem benne, aztán mivel nem akartam felébreszteni, délutánra halasztottam a takarítást. :))))



2010. január 6., szerda

Álmodtam

Hsz írás közben jutott eszembe, hogy éjszaka miről álmodtam. Vagyis inkább ki szerepelt álmomban. Az én drága Zsuzsum. Vagyis a volt lakótársam macskája, aki inkább mondható volt egy idő után az én macskámnak. Majdnem egy évig béreltünk közösen egy gyönyörű lakást, majdnem 100 négyzetméteres volt, mindkettőnknek saját hálószobája volt, külön fürdőszobával, volt egy közös nappalink, és egy szép, amerikai stílusú konyhánk. De a legtöbbet nekem mégis az ő macskája érte, aki vicces, meglepő úton kapta a becenevét.

Az a cica általában maga volt az átok a rosszaságával, de amikor munka után haza értem, és elém jött, és amikor a jobb vállamra vettem, mint egy kisgyereket, akár 10-20 percig is ott dorombolt, míg lassan sétálgattam vele fel-alá, nos, azok a percek megfizethetetlenek lettek volna.
Vagy az, amikor minden reggel fél hét előtt egy-két perccel már az ajtómat kaparászta, mert tudta, hogy utálok a telefonra korán felébredni, és így azért nem kaptam minden reggel sokkot ébredéskor. :))


Az, hogy követett mindenhová reggel, végig nézte, ahogyan megmosakszom, majd felöltözöm, bevetem az ágyamat, és amikor kinyitottam az ajtómat, már spurizott is lefele, és az előtt a szekrény előtt találtam meg mindig, ahol a kajáját tároltuk. *.* Mert tudta, ha elkészülök, utána ő következik, és kap reggelit, tiszta vizet, rendbe teszem az almát. Mert igen, én voltam, aki gondoskodott róla, amikor a lakótársam abban az évben csak akkor vette észre, hogy van macskája, ha éppen maga alatt volt, és meg akarta ölelgetni Zsuzsut. Ezért is írtam azt, hogy ő inkább volt az én cicám, mint az övé. 


És bár volt, hogy napokon keresztül úgy néztem ki, mint egy zombi, akkor sem érdekelt, és ha éjszaka nyűgös volt, képes voltam akár hatszor is felkelni hozzá, a karomba venni, és addig ringatni, míg dorombolva elalszik. :)


Nem is tudom, hogy ezeket most minek írtam le. Hiányzik az a kis francos, és bánt, hogy először úgy volt, Zsuzsu velem maradhat, aztán a lakótársam mégis úgy döntött, hogy magával viszi Görögországba. :'(
Mindig is szerettem volna egy cicát, és Zsuzsu tökéletes volt. Nekem legalábbis mindenképpen a maga rosszaságával, szemtelenségével, és szeretetével az volt.


Nem csoda, ha néha még vele álmodok, és mégpedig azt, hogy fogom, és egyszerűen elhozom a volt lakótársamtól a cicát, és magamhoz veszem, mert tudom, hogy nálam jobb dolga lenne.
Ha megoldódik a gép problémám, teszek fel róla képet is. Gyönyörű volt amúgy, fajtiszta perzsa macska. :)



2010. január 3., vasárnap

Avatar

Nem vagyok nagy rajongója az ilyen filmeknek, előre leszögezem. Szeretem a Star Warsot, néha néztem Star Tracket, de nem nyűgöztek le annyira, hogy fanatikusan rajongjak érte.

De az avatar... Én még ilyen gyönyörű, látványos, és ami a legfontosabb, értékeket képviselő filmet szerintem még nem láttam. Mit számít, ha olyan kliséket vetnek be, mint az, hogy az ember új bolygót fedez fel, amin kialakult az ÉLET, és itt direkt használom a nagybetűt, és valamit meg akarnak szerezni tőlük, ezért végül megtámadják őket, ha közben olyan képeket tárnak elénk, ami a mai fiatalság, és talán az idősebbek számára is példa értékű lehet.

Valahol olvastam, és mélyen egyet értettem vele, közben úgy éreztem, találó is, ahogy elnevezte a produkciót. Ez az év Zöld filmje. Egyszerűen magával ragadó és lélegzetelállító a látvány, és én bevallom őszintén, hogy szívesebben élnék egy ilyen világban, távol a technika vívmányaitól, a fejlődéstől, egy az emberek számára primitívebb, de számomra csodálatosabb világban.
Náluk mindenben lüktet az erő, az Élet, és egyáltalán nem érzik feljebbvalónak magukat az állatoknál, a természetnél. Elfogadják, hogy ez minden csak ajándék Évától, és tisztelettel, no és ami a legfontosabb, szeretettel adóznak felé. Magyarán tökéletes összhangban élnek a naturális környezettel.

És megfogott még valami. Az összefogás, ami a navik között még mindig él, irigylésre méltó. Ugyanúgy, mint a mások iránti tisztelet, ami náluk nem halt ki, nem veszett el az idők folyamán. Érdekes volt látni, hogy bár érezték, hogy nem jó az nekik, hogy az emberek itt vannak közöttük, mégis félre tudták tenni nézeteiket, még ha egyelőre csak egy ember esetében is, és végül befogadták maguk közé.

Azt mondtam, hogy szerintem az alapkoncepció klisére épült, de ezt mégis úgy adagolták, hogy az élvezhető volt, és hiába sejtetted, hogy mi lesz a következő lépés, ez nem vont le semmit a minőségéből, az élvezhetőségéből.



Volt egy pont, ahol én igazán meghatódtam. Jake az Élet fájánál Évához beszélt, és arra kérte, nézze meg Grace emlékeit, és lássa meg, hogy ez emberek Föld Anyát már elpusztították, és a természet eltűnt, mindenhol csak épületeket lehet látni. Majd arra kérte, hogy segítsen neki, hogy Pandora ne jusson ugyanebbe a helyzetbe. Olyan őszinte pillanat volt az, ami alatt még levegőt is alig mertem venni, mert gyermeteg, de olyan érzésem lett volna, mintha én törném meg azt a szinte szent pillanatot.

Mint látni lehet, tényleg elvarázsolt a film. Olyannyira, hogy szerintem este megint hagyom magam elmerülni ebben a tiszta világban, ahol a természetet és egymást még tisztelik a navik.