2009. december 30., szerda

A kiborulás szélén...

Ahogy a cím is mutatja, ennek a közelében vagyok. xD Végre, mikor azt hiszem, hogy a gépem rendben van, akkor üt be a gikszer. Már megint meghalt a gépem. :( Volt valami kisebb durranás is benne, de kereszt szerint belül minden rendben van, sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy megint bekapott valamilyen vírust, vagy ami még rosszabb, trójait a gépem. Tele van a tököm a sok vírussal. :(

Lehet, hogy nem telepítem többet az msn-t a gépemre, hanem ebuddyn leszek. Nem a legjobb, nincsenek is aranyos szmájlik, de elegem van abból, hogy mindig megszívom a trójaik miatt... Mert azokat ugye a nod nem veszi észre, kivéve, ha valami mutálódott vacakról van szó.

Szóval viszlát msn, üdv újra ebuddy. Ha meg valaki küldeni szeretne nekem vmit, ott a jó öreg email, majd ott megkapom a dolgokat. Igen, bosszús vagyok.



2009. december 28., hétfő

Teszt

Úgy csentem el ezt a játékot drága Violettámtól, remélem, hogy nem haragszol érte. :D

Mi lennék,ha:
...hónap lennék: május
...a hét egy napja lennék: hétfő
...a nap egy időpontja lennék: hajnal
...bolygó lennék: Vénusz
...tengeri állat lennék: tengeriteknős
...cím lennék: Toszkánai nyár
...berendezési tárgy lennék: egy nagy fotel
...bűn lennék: kínzás
...történelmi személy lennék: Margaret Brown
...folyadék lennék: víz
...drágakő lennék: kristály

...fa lennék: bükk
...madár lennék: hattyú
...szerszám lennék: csavarhúzó
...virág lennék: tearózsa
...időjárás lennék: eső
...mesebeli lény lennék: sárkány
...hangszer lennék: fuvola
...állat lennék: macska
...szín lennék: kék
...érzelem lennék: szeretet
...zöldség lennék: paradicsom
...hang lennék: tenger zúgása
...elem lennék: víz
...autó lennék: Mercedes
...dal lennék: Szerelemre születtem
...film lennék: Dirthy Dancing
...könyv lennék: Jane Eyre
...étel lennék: rántott sajt
...hely lennék: Las Vegas

...íz lennék: édes

...illat lennék: jázmin
...hit lennék: ateizmus
...testrész lennék: szem
...arckifejezés lennék: huncut pillantás
...tanóra lennék: irodalom
...rajzfilm lennék: Csip-csup csodák
...mértani alakzat lennék: gömb
...szám lennék: 23
...ruhadarab lennék: fűző
...ékszer lennék: nyaklánc
...kiegészítő lennék: napszemüveg
...szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés
...rovar lennék: pillangó
...gyümölcs lennék: eper
...sminkes cucc lennék: szájfény
...festmény lennék: Az utolsó vacsora
...szobor lennék: morcos vízköpő
...épület lennék: árvaház


A dal



Szeretjük ezt a dalt. :D


2009. december 27., vasárnap

A csúf igazság

Először is, végre letöltöttem a filmet nCore-ról, mert azt mondták, hogy ez remek, naggggyon jó. :) Oké, hittem nekik, szóval megnéztem. Egy-két vicces jeleneten kívül nekem nem tetszett a film. Pedig mindkét főszereplőt szeretem. Azt hiszem, hogy a probléma maga az alapsztorival van, nem lett kidolgozva rendesen egyik karakter sem. xD Karakter, értitek... Torni csak kicsit befolyásolja az életemet.... xD

De, ha jobban megnézzük, akkor jogos, amit mondok. A főszereplő pasi, ciki, de nem emlékszem a filmes nevükre, annyira nem fogott meg, de az igazi neve: Gerard Butler. Szóval ő miért lett olyan, amilyen? Oké, kaptunk rá egy választ, hogy harminc éves korára csalódott a nőkben, mert páran hazudtak, és néhány csak talán ugródeszkának használta. De könyörgöm, emiatt nem lesz valaki _ekkora_ seggfej... Valami sokkal komolyabbat, letisztultat, körvonalasabbat kellett volna kitalálniuk az íróknak, és akkor talán lett volna értelme a viselkedésének.

Vagy nézzük csak a másik felét. Mitől jó egy film? Ha a főszereplő pasi mellé, aki amúgy egy isten, beteszel egy gyereket, aki felnéz rá, és máris pár ezerrel több néző ül be a moziba. Még ezzel sem lett volna semmi gond, ha a sztori azon részét jobban kidolgozzák. De nem tudtuk meg, hogy a nővére miért neveli egyedül a fiát, miért neki kell betöltenie a gyerek számára egy apafigura szerepét. Kidolgozatlan volt az egész. Pedig megérte volna jobban kialakítani a személyét, mert akkor ez a film sokkal ütősebb lett volna.

A főszereplő nő, Katherine Heigl. Azt hiszem, az ő karaktere jobban ki lett dolgozva. Bár nem értem, hogy valaki, aki az üzleti életben annyira jó, az hogyan lehet ennyire bénácska a magánéletben... De írjuk alá, az. Próbálkozik, de a randik egyike sem jön össze neki. Aztán jön a főszereplő pasi, aki elmondja, hogyan kell viselkednie ahhoz, hogy megfoghasson egy harmadikat, miközben észre sem veszi, hogy ő a bunkó pasiba szeretett bele. Klisé...
De még így is szeretjük a főszereplők miatt. Egyedül talán a vége az, ami nagyon tetszik. Azt hiszem, hogy azt nagyon eltalálták. Azok a pillantások, a bizonytalanság, a sérülékenység..., élővé tették az utolsó pár percet. Azokat imádtam.

Az összegzés a következő:
A csúf igazság az, hogy a film nagy bukta, és ha lesz bevétele, akkor csak azért lesz, mert két fantasztikus főszereplője van. *.*




2009. december 26., szombat

Mese




Most néztem meg a Hamupipőke2-t. *.* Még mindig szeretem. :D

Design csere

Karácsony alkalmából designt cseréltem, a régi akkor illett volna hozzám, ha még mindig mindent hó borítana, de nálunk ragyogóan süt a nap. xD Így a hangulathoz mérten kell kinéznie a blog dizijének is. :D
És most, hogy végre rájöttem, hogyan is lehet könnyen és gyorsan cserélgetni ezeket, előfordulhat, hogy gyakrabban változik majd a kinézet. :) Így utólag látom, hogy nem nagy ördöngösség, de higgyétek el nekem, én az ilyenekhez nem értek... Vagyis, nem ez a jó megfogalmazás. Amit ilyenkor el lehet rontani, én azt tuti elrontom. ^^"
De most kivételesen nem. :D Ügyi voltam. :P

2009. december 16., szerda

Kipp - kopp

Már egy ideje ígérgetem, hogy írni fogok, amit kicsit szégyellek is, mert mindig este jut eszembe, de mostanában alig bírok fent maradni akár tízig is... Úgy esek az ágyba, mint akit lecsaptak. xD
Am, már jobban vagyok, de ne tudjátok meg, hogy az az antibiotikum milyen rohadt erős volt. Bevettem ebéd előtt fél órával, utána enni kellett volna rá, de elvette az étvágyamat - ördögi kör -, aztán egy fele meg mindig kiütött, és általában délután három és négy felé ébredtem fel. Nah, de végül is használt, bár még mindig fújom az orrom. :S De ebben közrejátszhat az is, hogy amikor dolgozom, folyamatosan fújatják a légkondit, kis plázákban ez normális, de nem annak, aki éppen próbál meggyógyulni. xD Szóval majd karácsony után jobban ki tudom pihenni ezt a nyavalyát.

Aztán..., tegnap voltam szemésznél, mert jó ideje mindent nagyon homályosan látok a szemüvegemmel. Azt tudni kell, hogy most márciusban voltam nála utoljára. Akkor mindkét szemem -1.25-ös volt, és leromlott a bal -2-re, a jobb pedig -1.75-re. Most a bal szemem, vizsgálat után kiderült, -2.75-ös lesz, a jobb pedig -2.5-ös. :(
Igazából meglepő, hogy valakinek ilyen rohamosan romoljon a látása, és megpendítette, hogy valószínűleg gondok vannak a pajzsmiriggyel, mert a hirtelen látásromlás ezzel függ össze. Remek... Szóval, a ma délutánomat megint a házi dokimnál fogom tölteni, mert kérnem kell tőle vérvételre egy beutalót, amiben a pajzsmirigyműködést is megnézik. Utálom a vérvételt. Utálom a tűket. Félek tőlük. És nem igaz, hogy csak egy szúnyogcsípés. Ez, kérem szépen, ez egy hatalmas elefántcsorda eltaposás... No, mindegy. Ha kell, akkor kell, persze. De megmondom, hogy nem szeressem, és kész. :D

De, hogy mondjak valami szépet is most már, odakint gyönyörűen havazik. *.* Ha sikerül ma adat portot, vagy ahogy én hívom, mini usb-t venni a telómhoz, akkor töltök fel majd képeket, mert szép helyen lakom ám, ahol rengeteg fa van, az ágakon megül a hó, és ez meseszép látvány. ^^

És nemsokára itt a karácsony. *.* Már a papámnak megvan az ajándéka, már csak a mamám hiányzik, de azt ő veszi meg magának, mert egy csizmát kért, azt meg én nem tudom megvenni neki. xD Holnap meg felállítom a karácsonyfát, mert 23-24 én fogok dolgozni, hogy mami sütni-főzni tudjon. ^^ Viszont a fa feldíszítése mindig az én reszortom volt, szóval kicsit most előrébb hozzuk. :D

Ésésés, tornin megtartottam, és levezettem az első órámat, és nekem tetszett. :D Meg kaptam visszajelzéseket, hogy másoknak is. *.* És ennek most úgy örülök. *megöleli az egész világot*
Olyan jó érzés, ha pozitív visszajelzéseket kap az ember azok után, hogy annyi időt és energiát belefektettem egy-egy hszbe. ^^

És holnap megkezdődik a tornin diákok és tanárok között az őrület. *muhahaha* Én már tűkön ülök ( ez de hülye hasonlat volt, amikor utálom a tűket xD ), holnap van az utolsó szabadnapom, én mégis várom, mert mindenki meg fog kergülni. :D
No, én most búcsúzom, mert hajat kell szárítanom, aztán mehetek, és vihetem a szemüvegem az optikushoz, hogy az új lencséket belecsiszolja nekem. ^^

2009. december 5., szombat

Beteg, de most komolyan...

Úgy látszik, hogy az előző bejegyzésemmel sokkoltam mindenkit. *kuncog* Előfordulhat bárkivel, hogy a szellemi szintje leredukálódik, ha olyan álmos már, hogy még le sem tette a fejét a párnára, de már alszik, és csak éjszaka veszi észre, hogy még a szemüvegét sem tudta levenni. :D

Amúgy most van ötnapos szünetem harmadik napja, és jelentem, beteg vagyok. Nem oltattam be magam, mert bíztam az immunrendszerem erősségében, meg éppen elég, hogy egy év alatt két gerincérzéstelenítést kaptam, és megmondom őszintén, hogy nem nyűgözött le a tudat, hogy legyengített vírust fecskendezzenek belém. Szóval nagy NEM-et mondtam a dologra. Csak hát a mamám megfázott, köhögött, náthás volt. :/ Én meg elkaptam tőle. xD

Szóval, tegnap voltam dokinál, aki valami nagyon erős antibiotikumot írt fel, meg köptetőt, mert hallotta, hogy valami szörcsögött, vagy zörejt hallott? Már nem tudom. xD
De amin én kiakadtam, amikor bementem a gyógyszertárba, hogy kiváltsam a gyógyszert... Odaadom a recepteket, néha odapillantok, hogy lássam, mennyit kell majd fizetnem. Egy csipogást hallok, ránézek a kijelzőre, elnézek, majd mint a villám vissza, és tányérnagyságú szemekkel figyelem, hogy az 5 (!) db-os, jól látjátok, 5 db-os antibiotikum 3355 ft.-ba került... És eredetileg majdnem 5000 lett volna, csak ugye kapok kedvezményt. Nem szoktam megjegyezni az ilyet, de most kicsúszott a számon, hogy: ez igen! Egy kicsit drága...
Gyógyszertáros lány meg bólintott, de azt mondta, hogy használ.
Most én is úgy vagyok vele, hogy persze, használjon, hiszen ez a lényeg, de akkor is kiakadtam. xD

Meg kaptam valami köptetőt is, aminek semmi jellegzetes íze nincsen, csak valami kicsit fura illata, és víz állaga, és ez még gusztustalanabb, mint a szirupos kanalasok. xD
Igen, mindennel bajom van. xD

Szóval most hullámzok a széken, mert alig tudok rajta megülni. Ez a gyógyszer nagyon erős lehet. xD
El is suhantam lefeküdni, és kipihenni ezt az egészet. ^^

Szerk.: 19:11-kor: Azt elfelejtettem leírni, hogy míg a dokira vártam három órát, pedig csak tizen voltak előttem, szóval addig drága Violettám tartotta bennem a lelket, küldte nekem az smseket, amiken vigyorogtam, ami miatt meg hülyének néztek a rendelőben, de kellett ez, mert volt ott egy hülye nő, akinek be nem állt a szája, csak mondta és mondta a magáét, és már annyira rosszul is voltam, meg idegesített is, hogy a fejem is megfájdult tőle. xD Egy pasinak volt előjegyzett időpontja, de inkább beengedte a nőt, mert már neki is tele volt a hócipője vele. xD
De summa summarum, ha nem kapom meg kedveskémtől az smseket, biztosan rászóltam volna a nőre, hogy fogja már be. :D De az ő segítségével csendeske maradtam. ^^ ;)


2009. december 3., csütörtök

Agybaj... :D

Én lenni fáradt,
én lenni álmos,
én lenni sápadt,
de nem lenni táltos.

Én lenni zizi,
én lenni dinka,
én lenni dilis,
de nem lenni bamba.

Én lenni kedves,
én lenni türelmes,
én lenni csendes,
de nem lenni kegyelmes.

Már másfél hete dolgozom. :D Ugye milyen jó hatással van rám? ^^ *elvonul, mert olyan álmos, hogy mindjárt ledől a székről; majd ha nem lesz ilyen állapotban, ír értelmes bejegyzést is*

***

Aztán mégsem küldtem el, de bevállalom, pár napja tényleg elkövettem ezt a borzalmat. :D
Igen, van most lehetőségem karácsonyig dolgozni, így kihasználtam az alkalmat. :) De elég fárasztó a dolog, és arra is rájöttem, hogy tényleg nagy az Isten állatkertje, csak alacsony a kerítés... xD Találkoztam olyan kedves emberekkel, akikkel ismeretlenül is órákig el tudok beszélgetni, meg olyanokkal is, akik csak kötözködnek az emberrel, de semmi jó szándék nincsen bennük. Erről majd részletesebben fogok írni, csak gondoltam hagyok magamról életjelet, mert bejegyzéshiányitisz lépett fel pár emberkénél. ;) *nagyölelés nekik* *.*


Szerk: És már megint majdnem elfelejtettem. xD Szóval, a lejátszóban a vége felé rengeteg karácsonyi dalt tettem fel pluszban. ;)


2009. november 14., szombat

Utólagos péntek 13.

Morcos vagyok. Dobhattam ki az egyik adag sütimet. Szilikonformában sütöttem ki, és szerencsésen majdnem megmérgeztem a családomat. Valami anyag a sütibe átivódott, vagy nem tudom, de a szilikonformának rossz szaga, a süteménynek borzalmas íze volt. Még mindig az orromban érzem a szagát, valami szörnyű volt. :S
Még szerencse, hogy a második felét nem abban akartam kisütni. Így az jól sikerült. És az illatából ítélve fini is lehet. Én most képtelen lennék megkóstolni. Fáj a hasam attól a darabtól, amit megkóstoltam. :(


2009. november 13., péntek

Mikor lesz már karácsony? *kérdezte a 24 éves kisnagylány, és dobbantott egyet lábával*

Karácsonyi hangulatom van. Fenyőfát akarok díszíteni. Meg ajándékot csomagolni. Meg sütni. *.* Jah, azt holnap is fogok. :P De mézeskalácsot is szeretnék már csinálni. És kidíszíteni cukormázzal. Meg földi mogyorót eszegetni a karácsonyfa alatti tálból.
Meg szeretném, ha már esne a hó. *.* Ma olyan karácsonyi hangulatom van.
Szeri van. :D


Álmos reggeli dalolgatás :)




2009. november 11., szerda

Esti csapongás

Mindenki máshogy vezeti le a feszültséget. Én jobb híján kötök. ^^"" Lesz egy szép rózsaszín-barack-fehér színű sálam. *.* Ha egyszer a végére érek, mert közben éppen befejezem első éves mitvall kis átvariálását, meg zenét hallgatok, meg pakolok, magyarán ez sem az a nap, amikor meg tudok ülni a fenekemen. xD

Arról nem is beszélve, hogy drága Calám alakított tegnap este, és meg kell mondjam, régen nevettem utoljára ilyen jót. xD Ha egyszer felhatalmaz rá, leírom úgy, hogy ne lehessen konkretizálni a dolgokat, de azt meg kell őrizni az utókornak. ^^" Jah, és a tündérbogyó, a leterézanyuzott álmodozó, és a Néniiii mellé még felveszem a tündérsárkány sokkoló becenevet is. :D Cala a tündérsárkány, én meg a sokkoló... x'D

Így aztán még kipihent sem vagyok, mivel fél kettőkor tudtuk abbahagyni annyira a nevetést, hogy elmenjek aludni. xD Arról nem is beszélve, hogy szól reggel a telefon, én meg félig kiborultam az ágyból, annyira megijedtem. Ugyanis álmomban éppen rabságból akartam megszökni, és azt hittem, hogy lefüleltek. *szakad a nevetéstől*

És itt abba is hagytam a blog írást, mert elkezdtem átvariálni mitvallt, már csak hármat kell kiegészítenem, és készen vagyok. *.* *olyan ügyibogyó vagyok, meg szerény...*
Aztán közben kötöttem is, meg aludtam egy órát délután, ami tök jól esett. Ésés Ed írt nekem nagyon szép házit, amitől még most is oda vagyok, meg vissza. *.*

És még mindig fáradt lehetek, mert megint csacsogok. Tegnap is ezt csináltam. Lehet, hogy ma nem kellene olyan sokáig fent maradnom. xD
De ha izééé akarok lenni, akkor foghatom arra is, hogy a reggeli kávé nem volt elég erős, azért vagyok ilyen. Csak akkor mire is kellene fognom a tegnapit? *hm... * Belezavarodtam. ^^
Majd holnap jobban sikerül. :D


2009. november 10., kedd

Design váltás :)

Vagyis csak kép, meg szín és betű, de kellett, mert néha kell a megújulás még nekem is, aki igen csak rosszul tűri a változást. :D
Olyan szép ez a kép, első látásra beleszerettem, meg a kéket is szeretem. Ma olyan szeretem nap van, pedig nem vagyok a helyzet magaslatán. És az eső is esik.
De azért szeretem nap van. ^^

És egy idézet:

Tudod, kerültem már nagyon elkeseredett állapotba. Nos, arra jöttem rá, hogy semmi mással, csak a mosoly aranysugarával tudom szétoszlatni a bensőmben lebegő ködöt. Erre azt fogod mondani: nehéz mosolyogni, ha az ember boldogtalan. Ez így is lenne, de a mosolyt tanulni kell. És hamar rájössz, hogy sokkal nehezebb boldogtalannak lenni, ha mosolyogsz.
Francois Garagnon




2009. november 7., szombat

Döntések

Sokszor nem szeretek döntéseket meghozni. Mert a döntéseknek mindig súlyuk van, és következményeik. Nem akarom, hogy megint fájjon. Tudom, hogy túl kell esnem rajta, de kétszer már belekóstoltam, mit kóstoltam, tele lettem velük. És tudom, hogy mivel jár. Milyen fájdalmakkal, rosszullétekkel, kiszolgáltatottsággal, azzal, hogy másokra kényszerülök, mert tíz métert csak részletekben tudok megtenni kis pihenőkkel. _Nem_ akarom, nem akarom, nem akarom, nem akarom, nem akarom, nemnemnemésnem. Szerintem érthető voltam.

Mégis én leszek az, aki valamelyik nap felhívja majd az orvosát, hogy megbeszéljék a műtét időpontját. De megmondom neki, hogy vagy altatással csinálja, vagy összeakasztjuk a bajszunkat. Nem engedem meg még egyszer a gerincérzéstelenítést. Fél éven belül kettő volt, nem kell ott még csak véletlenül sem elbarmolni valamit. Altatás lesz, és kész. Azért persze viszem majd a mamámat. Neki még a dokim sem mer ellent mondani. xD De ő csak biztonságért lesz ott, ha mégis makacskodna a doki.

Amúgy azt mondják, hogy max egy hónap, és rendbe jövök. Úgy bírom, mikor benyögik ezeket a laza dumákat. Felfogták ők egyáltalán, hogy már megint felvágják a lábam, lesz benne egy rakat varrat, megint cső lesz majd a lábamban, és ameddig nem mozog rendesen min. 1 hónapig megint adhatom magamnak azokat a rohadt injekciókat? Nem, hogy a francba is, nem tudják felfogni. Mert ép ésszel nem lehet felfogni, hogy mi lemondással jár ez az egész, és milyen lelkierőt kell összegyűjteni ahhoz, hogy akkor is mosolyogj, amikor ordítani lenne kedved. Nem tudják.

Félek. Nem féltem az elsőnél, nem féltem a másodiknál, de ettől rettegek. Félek, hogy nem leszek erős, és félek a fájdalomtól. Fizikailag ki fogom bírni, de annyira félek attól, hogy lelkileg nem tudok megbirkózni vele.
Értem én, hogy miért most kell. Télen itthon lábadozhatok, legalább biztosítva leszek, hogy nem járkálok majd a csúszos utakon, de az megint legalább három rohadt hosszú hónap, amikor szinte bezárom magam egy rohadt arany kalickába.

Majd holnap minden jobb lesz. Ma még túl friss az elhatározás.


2009. november 6., péntek

Tornerans Mágusképző Szakiskola

Tornerans Mágusképző Szakiskola



A Tornerans Mágusképző Szakiskola egy a szerepjátékos oldalak közül, mégis kitűnik valamivel. Aki itt kezd el játszani, észre fogja venni, hogy szerepjátéka, írás készsége, fogalmazás módja rohamosan javulni fog. Az oldal a minőségi, szép hozzászólásokat preferálja, amiben a képek az olvasó előtt elevenednek meg, és bele tudja élni magát a másik világába. Emellett mentorok fogadják a teljesen kezdőket is, akik segítenek az írás és a szabályok kuszasága között kiigazodni.

Az oldal a Harry Potter és a Gyűrűk Ura alapjait használta csak fel, minden más teljesen egyedi. Az iskola falai között vár rád barátság, szórakozás és sok kaland, amelybe ha igazán beleéled magad, te is részese lehetsz.

Közel kétszáz fős iskolánk aktív és erős magja barátságos közösséget alakított ki, ahol személyesen is többször találkoztunk már egy egy napos találkozó, vagy egy három napos kirándulás keretében.

Ha szeretnél egy új közösséget is megismerni, látogass el hozzánk, és ha tetszik, amit látsz, akkor regisztrálj nálunk.


2009. november 5., csütörtök

Kétbalkéz

Rájöttem, engem nem szabad olyan helyekre beengedni, ahol átállíthatok valamit, mert annak csak kalamajka lesz a vége. És tudtam, annyira tudtam, hogy én csesztem el valamit, hogy az már félelmetes. xD Mert, ahogy mondják, ami el tud romolni, az el is fog.

Nincsen PÜ gombom. Már két karakteremnél. És meg lettem nyugtatva, hogy biztosan nem az én hibám. Nos, éjjel bebizonyítottam, hogy az enyém volt. Azt még nem értem, hogy hogyan csinálhattam, mert elvileg ennek nem szabadott volna megtörténnie, de én csináltam, és ez a lényeg. Ez van, kétbalkezes vagyok...

Közben felmentem az oldalra, és nagy valószínűséggel nem az én hibám volt, csak sikeresen belemásztam valamibe, amibe nem kellett volna, és megmutatkozott a bibi. xD Áááhh.
Amúgy mindig tudtam, hogy ügyibogyó vagyok... Mindig arra fele nézelődök, amerre nem kellene. :D *megpaskolja a saját buksiját*

2009. november 4., szerda

2009. november 3., kedd

Megsárgult falevél

Megsárgult falevél

Elmúlt minden, mi szép és jó,

a napsütést felváltja a hideg tél,
tova tűnik a megingathatatlan szó,
s nem értik, hogy miért e félsz.

Mint fáról lehulló színes falevelek,
úgy szakad szét a barátság,
élettelenül, sárgásan, elfeledve,
eltaszítva hullik végül alá.

Hitted régen, naivan, vakon,
hogy bízhatsz, most minden más lesz,
pedig tudtad, hogy a kerék forog,
s megállítani, fájdalom, nem lehet.

Eltűnt már a színes avar,
befedte a puha, fehér hó,
de a bánat még belém mar,
várom a reményt hozó jót.

Addig is csendes magányomban,
mikor tudom, senki sem figyel,
elmenekülök álomvilágomba,
hol a levelek nem sárgulnak el.

Hol a levelek nem sárgulnak el,
a nap ragyogva süt le rám,
hol a szó csak igaz lehet,
és nem feled el a barát.

2009. 11. 02.


Ez volt az, amit tegnap kiírtam magamból. Nem tökéletes, hiszen Petőfi nem vagyok, de azt hiszem, kedvelem ezt a verset. Nem azért, mert jó lenne a rímelése, vagy mert képet ad arról, hogy mit érzek. Hanem azért, mert a megírása után jobb lett, könnyebb lett, elvonultak a sötét fellegek, és ha csak egy pillanatra is, de lesütött rám a napsugár.

Sok embert vesztettem el, kikről azt hittem, hogy barátok. Megnyíltam nekik, adtam, és nem sokat kértem cserébe, mégis olyan könnyen el tudtak dobni, egyetlen intéssel, vissza sem pillantva.

Akkor én miért nézek mindig vissza, miért hiszem, hogy a visszafelé vezető út is vihet előre? Pedig tudom, hogy nem, de én, mint eredendő Naiva, mindig reménykedem. Utána jön a csalódás, a felejtés, végül pedig jön az új, ami hoz valami mást, nem szebbet, csak másképpen szépet, és én újra megnyílok majd, és elhiszem, hogy ez majd más lesz.
Mert hinni akarok. Ez tart egyben, ez mozgat, ez visz előre.

Kávés csapongás

A tegnaphoz képest sokkal jobb kedvem van. :) Úgy látszik, tényleg használt, hogy kiírtam magamból minden búmat-bajomat. Igazából már utána egy órával sokkal jobb volt a lelkemnek.
Azoktól elnézést, akik olvasták volna a blogot, de nem volt mit. *pirul* Majd megpróbálok gyakrabban felnézni.

Ennek persze egyik feltétele az, hogy nem vállalok be nyolc-tíz játékot, hanem csak kettőt, és akkor nem fogom úgy érezni, hogy megőszülök és megbolondulok. Mert mire megírok minden hsz-t, addigra mindenki válaszol, és kezdhetem elölről. :D

De tegnap úgy döntöttem, hogyha mások is várathatják a játszópartnert, akkor én is megtehetem, szóval elvonultam a füzetemmel, meg a kedvenc tollammal, és írtam egy verset. Ebben is kiírtam magamból mindent. És nem csak az a lényeg, hogy megszabadulok attól a tehertől, ami a szívemet nyomja, hanem maga a versírás is ad valami pluszt nekem. Valamit, amit nem szabad hobbiként emlegetni, mert az ritka ronda szó lenne rá, de ad valamit, amitől energikus leszek, és mégis nyugodt. Ha írok, mosolyogni szoktam. Azt hiszem, ez a kulcs. Örömet szerez.

Azt hiszem, kicsit csapongok, de nézzétek el nekem, most iszom a reggeli kávémat, ébredezem. xD De csak most van időm bejegyzést írni, mert utána bele kell vetnem magam a MitVall tantervbe. :D Két órát már kicsit megváltoztattam, már csak tíz van hátra. ^^" De örülök neki, szerettem volna megkapni ezt a tantárgyat. :P Igaz, ketten visszük, de ebben meg csak pozitívumot látok, mert mindig van segítség, és mindketten támaszkodhatunk a másikra. :)
Erről jutott eszembe, hogy kellene órát is kiírnom. Basszuskulcs. xD Heh... *mangacsepp*
Azt hiszem, elfoglalt leszek mostanában. :D Ami nem rossz dolog, csak most tényleg minden összejött.

Na jó, a kávém elfogyott, szóval elsuhanok rendet rakni, aztán belvetem magam a mitológiák és vallások tengerébe. Még jó, hogy ha nem is előbb, de utóbb végül megtanultam úszni... :D *ez hülye poén volt*
Ha nem értettél semmit a posztból, akkor elnézést utólag is. ;)

2009. november 2., hétfő

Fáradok

Eltűntem, volt oka. Fáradt vagyok, de nem csak fizikailag, hanem szellemileg és lelkileg is. Ha nem lenne gondom a káromkodással, mondanék, vagyis írnék én olyan cifrákat, hogy a kedves olvasó is belepirulna... De nem megy, szégyellném magam.

Pedig nagyon elegem van. Elegem van abból, hogy vannak emberek, akik csak belekötnek a másikba, jót nem tudnak adni, nem veszik a másikat ember számba, alapvető tiszteletet senki felé nem tanúsítanak. Ha meg véletlenül tele lesz a hócipő, és leírod a bánatodat, akaratlanul is egy harmadik embert bántasz meg vele, akit pedig semmiképpen sem akarsz, de a te idegeid is végesek. Na, ilyen helyzetben vagyok.

És tudnék megint írni, mert bánt, ami megy, és igen, tudom, hogy érzékeny vagyok, mindent a lelkemre veszek, és vele szemben a cérna is irreálisan gyorsan elszakad. Tudom, tényleg. De nem tehetek róla, egyszerűen rosszul vagyok. És most hallgatok ott, mert hallgatni kell, mert nem akarok bántani, pedig talán most még nyilvánvalóbb lenne a jogos sérelem.

Nem tesz semmit, mégis nagy a szája, ahelyett, hogy előre lendítene visszafog, elszívja az energiádat, rosszindulatú, egy csepp kedvesség nincsen benne. És ennyi negatív energiával körül véve nehéz pozitívnak maradnod, mosolyogni, kedvesnek lenni, segíteni, játszani, olyannak lenni, aki igazán vagy.

De próbálkozom, szóval ha van valami, akkor itt fogok panaszkodni, és kész. Gyermeteg sem akarok lenni, tényleg, nem a koromhoz való, méltó. Megéltem már egy s mást az életben, de még ennyi tömény rosszindulattal nem találkoztam. Pedig lenne mit mesélni a volt munkahelyemről.
Szóval, bízom abban, ha idejövök, és kiírok mindent magamból, akkor ott továbbra is mosolyogni tudok, és figyelmen kívül tudom hagyni anélkül, hogy valaki máshoz szaladnék, akit szintén nem akarok ilyenek miatt terhelni.
Előre is bocsánat, ha néhány bejegyzésem ilyen lesz, de fontosak az ottani emberek annyira, hogy ne bántsam, vagy terheljem őket.

2009. október 10., szombat

Mi kell még?

Egyszerű, de annál fájdalmasabb fejfájással és hányingerrel kezdődött. Majd jöttek a rosszullétek, az ájulások, a koordinálatlan mozgás, majd az eszméletvesztés. Ügyeletes orvos, ismeretlen gyógyszer beadása engedély nélkül, sürgősségin alapvizsgálatok, idegosztály, gúnyos orvos és lekezelő modor, vizsgálat nélküli elbocsátás. Két év szenvedés, gyakori rosszullétek, emlékezetkiesés, rossz memória, bizonytalan járás. Aztán jött az MR, agydaganat a kisagyban.
Másodikán lesz a műtét.
Még mindig nem tudok napi rendre térni a dolog felett. Megint egy újabb keserű tapasztalat, hogy ahelyett, hogy a kórházunkban gyógyítanák a betegeket, inkább egy legyintéssel elküldik őket, aztán mikor rosszra fordul a helyzet, közlik, hogy műtét nélkül még van két éve vissza, folyamatos leépüléssel.
A műtétet választotta. Gyermekei, unokái vannak, akik mellett még sokáig itt szeretne lenni. De nagy a rizikófaktor. Vagy nem éli túl, vagy megbénul, esetleg újra meg kell tanulnia beszélni, járni. Mindezt azért, mert egy orvost fel mert ébreszteni éjjel, amikor az osztályra vitték. Minden esetre a műtétet egy másik városban végzik el, amin csodálkozni sem tudok...
Nem tudom, hogy még mi kell ahhoz, hogy észre vegyék, ebben a kórházban rohadtul rosszul működik minden, és kellene végre valaki, aki a kezébe veszi az irányítást, és tesz valamit, mielőtt több embert veszít el, mint ment meg. Igen, mint láthatod, sok a rossz tapasztalat.
Nem vagyok vallásos, de azért ilyenkor mindig összeszorult torokkal gondolok arra, hogy ugye ott fent van valaki, aki segít, vagy reményt ad? Ő minden esetre hisz, és ez több, mint elég.
Másodika...

2009. október 8., csütörtök

Mikor van ihlet IV.

Egy blogbejegyzés elolvasása után született ez a kis vers. ^^



Rövid búfelejtő

Mikor minden sötét és hideg,
tested-lelked sikítva remeg,
szemed akkor is büszkén ragyogjon,
ne hagyd, hogy bármi lenyomjon.
Bánat szívedet messze kerülje el,
s mikor a nap hajnalban felkel,
mosolyogva köszöntsd első sugarát,
felejtsd el az éjszakád fájdalmát.
Ha kell, segítek én neked,
éjszaka írok vigasztaló verset,
s, ha ezzel elűzöm kicsit a rémeket,
hidd el, akkor nekem már megérte.

2009. 10. 08.

A. C.


2009. október 5., hétfő

Szülinapi vers =)

A nap

Ma eljött a várva-várt nap,
mikor átléped gyermekkorod küszöbét,
aggódni nem kell, magadra senki sem hagy,
de elkezdheted tapasztalni a felnőttlét ízét.
Lesz jó napod, boldogsággal teli,
nyugodt, békés, szivárvány érzések,
de lesznek rosszak, mikor szíved hiába kéri,
a harmónia messze elkerül téged.
Látod? Nem áltatlak semmivel,
kimondom, mi minden vár majd rád,
de elrontani nem akarom kedved,
fogsz még látni száz és száz csodát.
Fogadd hát e pár sort tőlem,
nem felejtettem el a napod,
Örömben legyen csak ma részed,
Így kívánok neked: Boldog Szülinapot!

2009. 10. 05.

A. C.


2009. október 3., szombat

Tornerans

Azt hiszem, ezt hívják kemény függőségnek. Tegnap délután óta nem tölti be az oldalt, és egyre rosszabbul viselem. Lehet, hogy kicsit sok időt töltök ott? xD Meglehet, de ez van. És most nagyon rossz. A legbosszantóbb pedig az, hogy van, akinek betölti. Én miért nem vagyok a kiválasztottak között?! *szomorú szemekkel mered a képernyőre*
Ez egy rossz vicc, komolyan. Pedig tudtommal április elseje még messze van. Na, nem mintha észrevenném a netes tréfákat. Ebben az évben is komolyan vettem bizonyos dizájn változásokat, és csak némi magyarázat után esett le, hogy az csak vicc volt, tréfa, te szamár...
Szamárról jut eszembe. Én nem azt kérdezgetem, hogy ott vagyunk már, hanem azt, hogy betölti már? :D

Ez volt reggel. ^^" Azóta letöltöttem az operát, turbóba tettem, és bár homályosan és elmosódottan, de van Tornim és szeretem. *.* // igen, tudom, függő vagyok, de ezt már egyszer megbeszéltük ^^' // Most már nem vagyok ideges. Mert bár néha még elszáll az oldal, de tudom, hogyha nem is tökéletesen, de egy idő után visszajön. Szóval, happybogyó vagyok, és ez jó. Nekem is, és mindenki másnak. :D

2009. szeptember 30., szerda

Amikor van ihlet III.

Már régóta szerettem volna írni a Pugnax blogjába, de valahogy oda nem volt meg a kellő ihlet, és az, amivel elkezdhetném az ottani blogolást. Aztán jött ez a vers, karaktervers. =)

Amelie

Gyermekként még hittem a csodában,
abban, hogy mindenki akarja a jót,
bíztam a nagyok tudásában,
hogy bölcsességük eltüntet majd minden béklyót.
De felcseperedve rá kellett döbbenjek,
semmi sem az, aminek látszik,
s hagytam, hogy világom ablakai kitörjenek,
szembesítve magam, van, aki más életével játszik.
Térdepelve világom összetört darabjain
hullattam sós, forró könnyeket,
de amikor ő felém nyújtotta segítő kezeit,
elfogadtam azt, és idejét egy új kezdetnek.
Már nem vagyok balga, de hiszek a csodákban,
abban, hogy lehet még minden jó,
de szívemre már sokkal jobban vigyázok,
gondosan őrzöm minden csalódástól.

2009. 09. 30.

A. C.

Dalos pacsirta

Beleszerettem ebbe a dalba. :D





Cascada - Dangerous

Don't know anything about you
So close, just a touch away
Your love hits me like no other

They say I'm a true believer
I know something's taking over now
I wanna run but I don't know how
You just crossed my border now
Just a kiss away

Give me a break
I'm melting away
You're so dangerous
Or is it too late?
Gotta know what's on your mind

I'm out of control
Cause you want it all
You're so dangerous
My biggest mistake
I'm blinded by your eyes

Dangerous

I'm out of control

Don't you push it to the limit
Cause you know I'm hungry for your touch
No doubt, I wanna be your lover

They say, just a pretender
I know something's taking over now
I wanna run but I don't know how
You just crossed my border now
We're standing face to face

Give me a break
I'm melting away
You're so dangerous
Or is it too late?
Gotta know what's on your mind

I'm out of control
Cause you want it all
You're so dangerous
My biggest mistake
I'm blinded by your eyes

Dangerous

I'm out of control
Cause you want it all
You're so dangerous
My biggest mistake
I'm blinded by your eyes


2009. szeptember 29., kedd

Amikor van ihlet II.

A múzsa letelepedett mellém egy kis ihlet adásra. =)

A szív


A szív, mely minden éjszakán érted dobogott,
szerelmes szavaknak lágy ütemet adott,
megfinomított minden puha érintést,
elsöpört minden kételyt és kísértést,
mindig csak adott, de sohasem kért,
ha kapott, leírhatatlan volt az örömteli kép,
amikor utálták, akkor is szeretett,
ellökték, mégis nyújtotta a segítő kezet...,
de amikor becsapták, dobogása lassú lett és halk,
s a szív végül megállt, szomorú halált halt.

2009. 09. 29.

A.C.


Barátság és rapszódia

A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos, hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.

Müller Péter





2009. szeptember 23., szerda

Orgona szeptemberben

El is felejtettem, de szombaton kimentünk mamámmal a temetőbe, hogy az anyukája sírjára virágot vigyünk. Azt már megszoktuk, hogy ősszel még virágzik a gesztenyefa, Fehérvár azon részén élünk, ahol rengeteg van ebből a fából. Ilyenkor mindig mondogatjuk is, hogy hosszú őszünk lesz.
De szombaton olyat láttunk, amit még eddig nem. Egy kissé elhanyagolt orgonabokrot, aminek a tetején vígan virágzott az orgona. Szeptember közepén. Megtorpantunk, és csak ámultunk. Az orgona májusban szokott tündökölni, de úgy látszik, hogy kedve volt megörvendeztetni minket. :D
Mindenesetre szép látvány volt. ^_^



2009. szeptember 21., hétfő

Gondolatok

A bukóra nyitott ablakon keresztül beszűrődik az ősz vidám zaja. Autók robognak nagy sietséggel, dolgos emberek rohannak, kezükben néha egy mobillal, csendesen, higgadtan beszélgetve, vagy hangosan diskurálva, gesztikulálva, észre sem véve az őszi falevelek színes kavalkádját és a mögöttük éppen a fáról földre pottyanó barna gesztenyét.

A közeli iskola kosárpályájáról gyermek zsivajt fúj felém a szél, hangos kacagást, éles sikkantást, játékos csatakiáltást, boldog hangokat. Aztán a zaj elhallatszik, mintha csak valaki elvágta volna őket, talán a tanár intette csendre őket, s míg én írok, fülelek közben, hogy vajon meddig kell várnom, míg az autók zajába újra bekapcsolódik a hangos kiabálás.

És ni, nem is kellett sokat várni, kiabálnak már a kislányok, vagy egymást biztatják, vagy a fiúk ellen küzdenek.

Eszembe juttatja a rég elmúlt napokat, mikor még én is ott játszottam a pályán, kézilabdáztam vagy éppen kosaraztam, és valaki másnak én is egy voltam a hangosan sivalkodó kislányok közül. Édes-keserű emlékek, melyből már csak a jót, de azokat visszavágyjuk. Mert sok-sok év elteltével már tudunk a szépre is emlékezni, a jóra, a kedves gesztusokra, egy-egy emberhez kötött szoros barátságra, egy vidám pillanatra, egy kedves ölelésre, egy barátságos szóra. A szépre.


És jól is van ez így, nem? Az évek múltával csak ezekre szabad emlékezni, hogy legyen min elmerengeni évekkel később egy puha plédbe burkolózva, kezünkben egy bögre, illatos teával. Az ablak előtt kuporogva, ahol a bukóra nyitott ablakon keresztül hallani lehet az ősz vidám zaját, az autók tovasuhanó hangját, a munkába igyekvő emberek zaját és a gyerekek kacagását.


2009. szeptember 18., péntek

Mónika show vs Joshi... xD

Mielőtt még bármibe belekezdenék, előre szeretném közölni, hogy nem, én nem nézek ilyen szemetet. Még a hideg is ráz tőlük. Akkor miért lettek ők a témám? Hát..., késő este van, itt ülök a gép előtt, közben megy a tv, mert néztem a Született feleségeket. Közben benyomtak pár reklámot, ahogyan az lenni szokott. És mit látnak szemeim? A TV2 kedves barátjának showját reklámozták éppen. Csak fél szemmel figyeltem, amikor is megütötte a fülemet a káromkodás és a tény, hogy már ebben a műsorban is verekednek.

Tudomásom szerint a kedves Joshinak az emberek lelkével kellene foglalkoznia, hogy miért alakult ki bennük, a családjukban a probléma, a szomorúság, magyarán a gondok. Erre azt látom, hogy két rendőrnek kell mindegyik hétfői vendéget lefognia, mert ütnek, vágnak, csapkodnak és anyáznak, mint a Jerry Springer show-ban. Igen, ehhez is volt már szerencsém éjjel, mikor álmatlanságban szenvedtem és kapcsolgattam a tv-t.
Ez a műsor nem igazi talk shownak indult, hanem valami másnak, különlegesnek, egyedinek, amiben segítségnyújtást, őszinte, tiszta szavakat ígértek az embereknek. És most mit láthatnak a gyerekek délután. Azt, hogyan veri meg a mami a papit, vagy a papi a mamit, esetleg a papit a mami új barátja.

És akkor itt megkérdezném, hogy mindenzt miért?! Azért, mert a tavalyi évadban ez a mocsok ment a tisztelt Mónika show-ban. Minden ötödik vagy harmadik percben elkapták a kamerákat a vendégekről és a tisztelt műsorvezető asszonyra irányították, mert a vendégek verekedni kezdtek. Persze mindenzt csak a nézettség miatt. Mert a magyarok erre buknak, nem igaz. Arra, ha megtudhatnak valamit a másik magánéletéből, aztán csámcsoghatnak rajta. Még akkor is, ha sejtik, hogy a nagyrészük csak hazugság. De van miről beszélni. Mert az emberek többsége odáig korcsosult, hogy ez a két undorító műsor a fő szórakozásuk. Nézni a sok tanulatlan, buta, beszélni képtelen, magát lejárató, ostoba embereket, ahelyett, hogy fognának egy könyvet a kezükbe, vagy bármi mással lefoglalnák magukat.

És akkor még nem ejtettem szót arról, hogy a gyerekek ilyen tájt kapcsolják be a tv-t, hogy nézzenek valamit. Persze csak akkor, ha okos anyuka vagy apuka már be nem kapcsolta a tv-t, hogy nézze valamelyiket a két gyönyörűség közül. És akkor a tanárok, a szülők, a polgárok csodálkoznak, ha a diákok tanárt vernek, ha a gyerek megkésel valakit az utcán, ha kislányok egy csoportja megtámad egy védtelen lányt, és addig ütik, míg épp csak mozog, ha egy 18 éves fiú brutálisan addig ver egy 17 éves fiút az iskola bejárata előtt úgy, hogy leszakadt a lépe.
Ne tessék szájtátva, majd öklüket rázva szidni a mai fiatalokat. Ne. Tessék odafigyelni a gyerekekre, mert ezt a szennyet a tv-ből tanulják el. Figyeljenek oda rájuk, és akkor talán igazi értékek juthatnak el hozzájuk, amiknek segítségével tisztességes, és mindenek előtt egészséges felnőttek lesznek, akik különbséget tudnak tenni helyes és helytelen között.

Talán nem is a műsorok készítőit kellene hibáztatni, hiszen ők csak azt adják, amire a célközönség, a nézők vágynak. Az sem számít, ha az ORTT megbünteti őket. Nekik még így is (!) megéri.

Gratulálok.

2009. szeptember 17., csütörtök

Borús idő, melankólikus hangulat



Leültem a gép elé, és miközben unottan nézegettem a szokásos linkeket, halkan énekelni kezdtem ezt a dalt. Nagyon közel áll a szívemhez, hiszen pontosan azt énekli el, ami az én életszemléletemhez és vágyaimhoz hasonlít, vagyis illik hozzá.

Elveszthetsz hidd el, ha börtönbe zársz,
a fészkedből elszállok én.
Hogy megtarthass, az kell, hogy hadd higyjem már,
az élet, míg élek enyém.

Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel,
ki megóv, ki segít, ha vigasz, vagy tréfa kell.
De hagyja, hogy éljek, szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én.

Igen, a dal pontosan azt fejezi ki, aki én vagyok. Én is vágyom a szeretetre, a megértésre, a biztonságra, mégsem akarom, hogy béklyóba zárjanak, vagy egy kalitkába, mert ott megfulladok. Hagyjanak repülni, szabadon szárnyalni, és ha látom, hogy ezt a fajta önzetlen szeretet képesek nekem megadni, akkor én mindig csak ugyan ahhoz az emberhez repülök vissza.

Próbáltam már ezt másoknak is elmagyarázni, de néha úgy tűnt, mintha kínaiul beszélnék nekik. Nőből vagyok én is, mindenre vágyom, amire genetikailag kódolva vagyok, és mégsem. Szeretnék tartozni valakihez, de az, hogy ettől az embertől függjek és az illetőhöz csiszolódjak és feladjam valamennyire azt, aki vagyok, annyira nagyon félelmetes, nem? Vagy csak én vagyok túl önző? Én érzem azt, hogy az életet élni kell, és nem szabad megalkuvások közepette félvállról venni, hogy az élet elsuhan mellettünk, aztán meg öreg korunkban bánkódhatunk, hogy ezt sem tettük meg, azt sem tettük meg, és a másikat hibáztatjuk érte. Mert hogy ugye mindig mindent a másik miatt adtunk fel. És öreg korra a szerelmes áldozat, amit fiatal korunkban hoztunk, nem fog másnak tűnni, csak valami fajta keserű lemondásnak.

Én nem szeretném, hogy 60 évesen arra kelljen rádöbbennem, valaki miatt feladtam az álmaimat és a vágyaimat, megalkudtam és kompromisszumok nélkül elszürkültem. Persze nem is azt akarom mondani, hogy egyedül szeretnék lenni. xD Ki sem bírnám. :D Szeretem a társaságot, de kell a tér és a szabadság.

Ezt fejezi ki gyönyörűen Berkes Gabi a dalban. =)


2009. szeptember 13., vasárnap

Amikor van ihlet...

No, neeeem, szj-zni már megint nem volt időm, de most este elkapott valami furcsa érzés, és mire magam elé vettem a füzetemet és a tollamat, már meg volt a vers első versszaka. =)

Keserű álom édes mezején

Elveszett álmok és elveszett vágyak,
könnyeket hullatva a sötét éjszakában,
arcod minden vonása előttem ragyog,
velem búslakodnak a fényes csillagok.

Átkarolom magam és azt képzelem,
átölelve tart a te oltalmazó kezed,
orcámon érzem ajkad puhaságát,
tested, orromba illanó, édes illatárját.

Ha behunyom szemem, hallom hangodat,
mely csábítóan magához hívogat,
s a keserű álom édes mezején
boldog tudatlanságban sietek feléd.

Veled maradok, míg eljő a holnap,
a valóság hideg, kegyetlen hajnala,
és arcomra a rideg maszkot felöltve
eljátszom, hogy nem nézek vissza, csak előre.

2009. 09. 13.
A. C.

Tegnap már fáradt voltam, ezért nem írtam semmit a vers után. És azt hiszem, meg kell, hogy magyarázzam, mert páran, akik ismernek, tudják, hogy nincs senki az életemben jelenleg.

Ez a vers egy olyan embernek íródott, aki erősen meghatározta az életemet több, mint három évig. Ő volt nekem a minden, és bármilyen csípősen is hangzottak el néha szavai, tudom, hogy csak jót akart nekem. Másfél éve nem beszéltem vele, és hiányzik. De tudom, hogy így a legjobb. Se ő, se én nem léptünk volna, mert tudtuk, hogy így a helyes, de az, hogy olyan hirtelen, minden átmenet nélkül szakadt ki az életemből, nem könnyíti meg az érzések feldolgozását.

Eddig annyi minden történt velem, hogy fel sem fogtam a hiányát, hiszen voltak fontosabb dolgaim. De mostanában elkap egy bús-keserű érzés, hogy mi lett volna, ha...

2009. szeptember 9., szerda

IV. Heliopath kihívás

Mindenkinek szól, aki szeret rajzolni, festeni, rajzprogrammal csodát alkotni. =)
Új kihívást hirdettek ki a Heliopath oldalán! Akit érdekel, az kattintson a linkre, olvassa el a szabályzatot, és rajzra fel! ^_^




2009. szeptember 8., kedd

Mi számít luxusnak manapság?

A kérdésem csalóka. Nem anyagi vonzatokról szeretnék most pötyögni, nincs kedvem a politizáláshoz sem, ahhoz nagyon nem vagyok a toppon. Elég szépen megfáztam, köhögök, lázam van, fáj mindenem, és van egy drága Zsófi, aki azt mondta, hogy ez akár lehet még h1n1 is, illenek rá a tünetek. ^^ De olyan aranyosan mondta, kis ^^ jelekkel, hogy jobban esett, mint amikor azt mondta, hogy jobbulást. =) Nem baj Zsófi, mi így szeretünk. :D

De visszatérve a témára, amibe persze még bele sem kezdtem, az nem más, mint hogy azt veszem észre, kedves olvasó, hogy az őszinteség is luxus cikk lett a mai világban. És ez eléggé megdöbbent, főleg, mivel velem szemben veszem ezt észre.
Soha sem tartottam magamat egy félelmetes embernek, hogy ne lehessen azt mondani, hogy figyu, ez meg ez a bajom, problémám veled. Mindig mindenkit meghallgatok, basszus egy nyár alatt annyi magánéleti dolgot tudtam meg, ami még nekem is sok. :D De komolyan. Mégis ott voltam annak, akinek éppen szüksége volt egy vállra.
És ezt elég sokszor eljátszottam mostanában, amiért azt hiszem, ha mást nem is, akkor őszinteséget kérhetek.
Úgy tűnik, hogy erős vagyok, aki mindenkit meghallgat, tanácsot osztogat, megvigasztal, kiáll a másik igazáért, nem fél kinyitni a száját. De azt valahogy mindenki elfelejti, hogy érző ember vagyok. Ha jó voltam a búskomor napokon, a francba is, legyek jó a hétköznapokon is. Ne csak akkor találjon meg mindenki, amikor baja van.
Pedig ez megy, és ennek nagyon nem örülök. Utálom, ha kihasználnak, aztán meg a hátam mögött nevetnek, hogy na a hülye, sikerült róla is lehúzni pár bőrt.
Nem szeretem a bujkálást, nem szeretem álszenteskedést. Ha valami mondani valójuk van az embereknek, akkor azt mondják meg nyíltan. Ha volt idejük és türelmük megszerezni a barátságomat, amit tényleg nehezen adok, mert a látszat ellenére zárkózott és sokszor visszahúzódó vagyok, akkor legyen bőr a képükön azt mondani, hogy többet nem kérnek belőlem!
Nem mondom azt, hogy megérteném, de elfogadnám...

2009. szeptember 6., vasárnap

Rorschach-teszt

Dalila blogján találtam ezt a képet és a magyarázatot a teszttel kapcsolatban és felkeltette az érdeklődésemet és kíváncsiságomat. Kicsit én is utána olvasgattam a Wikipedián:

"A Rorschach-tesztet Hermann Rorschach svájci pszichológus fejlesztette ki a múlt század elején: a módszer lényege, hogy a páciensnek absztrakt, többféleképpen értelmezhető ábrákat mutatnak, és megkérdezik, mi jut róluk az eszébe, aztán a reakcióiból próbálnak következtetni motivációira, kognitív és érzelmi jellemzőire, és egyéb személyiségjegyeire. Maga a teszt összesen tíz képből áll, vannak köztük fekete-fehérek, piros-fekete-fehérek és sokszínűek is. A teszt elvégzésekor a pszichológusok nemcsak a tartalomra kíváncsiak, tehát hogy mit lát bele a páciens a képbe, hanem arra is, hogy a válasz az egész pacára vonatkozik, vagy csak annak egyes részeire; hogy mi váltotta ki a választ; hogy milyen annak gyakorisága a többi, ugyanarra az alakzatra adott válaszhoz képest, és hogy adott-e rá a vizsgált személy különleges reakciókat. A teszt érvényességét megkérdőjelezi, hogy az eredmények értékelésére több módszer is létezik. Sok kutató eleve vitatja megbízhatóságát vagy alkalmazhatóságát, sőt vannak, akik egyenesen áltudománynak tartják."

Ezek után már én sem tudtam megállni, hogy ne kezdjem el megoldani a tesztet. Aki esetleg szintén hozzálát, és van hozzá kedve, küldje el hozzászólásban, hogy mit látott a képekben. :D



Belinkelek egy másik oldalt, ahol sokkal élesebben, nagyobb felbontásban láthatjátok a képeket. ^^
Index

I. Az első ránézésre nekem inkább tűnik egy farkas és egy malac feldühödött és eredendően gonosz arcképének. Alapvetően félelmet kelt bennem az a pillantás.
II. Talán két állat összecsapása egy harmadikért. Véres küzdelem, aminek a képen nem látni a kimenetelét, az eredményt.
III. Két ember egyezkedése valami felett, aminek megoldása talán kulcsfontosságú.
IV. Egy óriás, aki fentről néz le rám, és a kezei kissé fenyegetően emelkednek meg.
V. Pillangó.
VI. Egy állat lenyúzott bőre, melyet egy szitakötő visz röptében.
VII. Két nő, akik mintha a csípőjüknél össze lennének nőve.
VIII. Két béka, akiknek egy-egy kezét egy különleges emberi lény haja tart fogva.
IX. A két zöld paca között látok egy szellemlényt, aki mintha újra egyesíteni akarná a kettőt, és alatta mintha lenne egy kis kereszt. Eközben a két zöld folt között élesen kirajzolódik egy szempár, és középen mintha valami fénysugár próbálna meg felszínre törni. Ez az utolsó momentuma a képnek jó érzéssel tölt el.
X. Elég összetett kép. Középen két hangya tart valamit együttes erővel. Feléjük közeledik két oldalról egy-egy kék rák, akik az ollójukkal valami zöldet nyújtanak a hangyáknak. Talán élelmet, mivel a hangyák nem tudják elhagyni a helyüket. Az alattuk lévő sárga paca majomra hasonlít, az alattuk lévő állatok meg talán egérre vagy patkányra. A narancssárga folt nem tudom micsoda, de azt igen, hogy az egér és a majom rá támaszkodik. A rózsaszínes-piros foltok piócákra hasonlítanak, ők tartják össze az egész társaságot. A benti két sárga majom valamit megpróbál felemelni, ami zöld, de beazonosítani nem tudom. Felettük van két kék majom, akik szintén lefelé lógnak, a lábukkal és egy kezükkel kapaszkodnak, a másikkal egymás kezét fogják, míg meg nem kapják a rakományt. Fölöttük egy szúnyog repül, és ami tényleg a legfontosabb, hogy a hangyák nem esnek le, mert tartják őket.
Összefoglalva a kép az összetartást és segítségnyújtást szimbolizálja számomra.

Azt hittem, hogy könnyebb lesz majd kitölteni, de bevallom, hogy jó fél óra is eltelt, ha nem több, mire kielemezgettem magamban, hogy én mit látok ki a pacákból. =)

Szeretjük a Tecsőt! :D

Egy mukkot sem értek belőle, de a dallama piszok ismerős, és már első hallgatásnál is végig dúdoltam az egészet. ^_^




Amelie a konyhában

Szeretek főzni és szorgoskodni a konyhában, ezért csináltam egy alblogot, ahol a kedvenc receptjeimet fogom közzé tenni. *.*

Amelie a konyhában

Nézzetek be ide is, hátha találtok valamit, ami a kedvetekre való lesz. ;)


Zizi - szigorúan csak minden második napon ^^'

Csütörtökön is az voltam, pénteken antiszoc, ma megint zizi labor. :D Alig tudtam megülni a fenekemen, mindig csináltam valamit. Meg is kaptam, hogy oké, zizi, de minden este? Nem, kérem szépen, csak szigorúan minden második este. :P

Tegnap szerettem volna írni arról, hogy milyen volt a napom, de annyira, de annyira antiszoc és lestrapált voltam, meg mérges és nyúzott, és váááá, hogy mondtam magamnak egy szúszát délután, és nem engedtem, hogy bárki is megzavarja az én kis nyugalmamat. Na, de elég a körítésből, csapjunk bele a közepébe, ööö, vagyis inkább kezdem az elején. Szeretem, mikor ilyen határozott vagyok. Vagy mégsem? xD

Csütörtök estét végig idegeskedtem, mert péntekre kaptam időpontot az én egyetlen, drága főorvosomhoz, akitől bevallom, hogy 24 éves létemre úgy félek, mint a tűztől. De komolyan, annak a pasinak olyan pillantása van, hogy ha vizeletvisszatartási problémáim lennének, állandóan vihetnék magammal váltás nadrágot és bugyit. xD

De vissza a lényeghez. Pénteken 7:10kor szólt a telefonomon az ébresztő, nálam viszont se kép, se hang nem volt, mivel hajnali kettő után feküdtem le, így az alig 5 órás alvás után koránt sem mondhattam kipihentnek magamat. Szóval, kinyomtam az ébresztőt és néztem nagy komolyan a telefont, hogy az vajh mi a jó fenének ébresztett fel. Mint mondottam volt, se kép se hang effektus lépett fel nálam, ezért visszatettem a fejemet a párnára, és már majdnem visszaaludtam, amikor hirtelen, mintha ágyúból lőttek volna ki, úgy keltem fel, mivel eszembe jutott, hogy a kórházban van egy nagyon baba steril randim a doki bácsimmal. ^^"

Szóval spuri ki, mosakodás, frissen főzött kávé a kezembe nyomva, mert az én drága mamikám tudja, hogy milyen kómás és morcos vagyok az ilyen randik előtt. Sok tej a bögrébe, aztán visszamentem az ágyba, mert én ott szoktam kávézni. *.* Aztán egy pillanatra behunytam a szememet, tényleg csak egy pillanatra, aztán már csak azt vettem észre, hogy 8:10 van, nekem legkésőbb 30kor el kell indulnom, és még mindig pizsiben voltam, és még azokat a fránya kórházi papírokat sem tettem el a táskámba. Így jött az ismerős kapkodás és kijelentés, miszerint mindenki üljön le a lakásban ahol van, és hagyják, hogy spidi gonzalezt játszak, és gyorsan elkészüljek.

Aztán persze sietés a buszra, ami az én kis térdemnek nagyon nem esett jól, de annak sem örült volna, ha gyalog mentem volna be a kórházba. ^^' A busz szerintem csak miattam késett aznap, éljen az egoizmus, mikor előkaptam a pénztárcámat, akkor gördült be.

A kórházban, az én drága dokim rendelője előtt csalóka illúzió fogadott, alig várt valaki péntek (!!!) délelőtt rá, és szinte már boldog voltam, hogy dejó, 9re kaptam időpontot, pikk-pakk végzek nála, aztán irány haza, ja, és még ugye szabad ülőhely is volt.

Vártam már fél órája, mikor meghallottam a sutyorgást, hogy a doki nincs is a rendelőben, hanem valahol a hotelban vizitel. Itt egy kicsit elpattant a húr a fejemben, de egy-két mély lélegzet, és rendben is voltam. Fülembe dugtam az mp3 lejátszó fülhallgatóját, és máris kevésbé volt idegesítő az egyébként megnőtt duruzsolás. Igen, egyre többen vártunk a dokira, ami elvette tőlem a reményt. -.-"

Majd egy órás késéssel a doki is befutott, rögtön be is hívott 15 pasit a rendelő egyik felébe, a másikba három nőt. Hogy egyem azt a hímsoviniszta buksiját. Tudtam volna rá nyomni pár barackot. xD De hát a pasi elve, hogy azért vizsgálja előbb a férfiakat, mert a nők legnagyobb erénye a türelem. Bekaphatja a bal lábamat. -.-" No, mindegy. :D

Ezt eljátszotta még kb. négyszer, 15 férfi, 3 nő. Az utolsó turnusba kerültem bele, mivel én csak kontrollos voltam, több, mint 38 hetes. Semmi baj, a lényeg, hogy végre bent vagyok. Ilyenkor már ott van a remény, hogy igen, most már itt vagyok, mindjárt meg fog vizsgálni. Na, ilyenkor szokott a Sors a seggembe rúgni, hogy felébredjek. xD Dokikám fogja magát, és elmegy, mert áthívták a hotelbe kötözni. Oké, semmi gond, megvárjuk, hiszen már bent vagyunk.
Jelentem, kereken egy órát vártunk rá, mire visszajött, és akkor is kikkel, na kikkel kezdte el a vizsgálatot?! Hát persze, hogy a férfiakkal. De nem gond, már bent vagyunk, tényleg ezt mondogattuk. Közben már minden bajom volt, és nem mellesleg a lábam is kezdett fájni, no meg éhes voltam. Egész nap csak kávét ittam, mivel én képtelen vagyok reggelizni. :/ Végül majdnem három óra volt, hogy felülhettem a doki asztalára, ahol mosolyt varázsoltam az arcomra, mert tudom, hogy tőlem, akit már kétszer műtött, ezt várja el, és magam is meglepődtem, hogy milyen tökéletesen sikerült. Még ő is megjegyezte, hogy tényleg látszik, hogy jól vagyok, mert ő még ilyen kedvesnek és mosolygónak még nem látott. :D Aztán megkérdezte, hogy még egy röntgen belefér e az időmbe, én pedig eldöntöttem, hogy kibírom addig evés nélkül, míg haza nem érek és nem esek össze, szóval bólintottam, hogy hát persze, hogy belefér, hiszen ezért jöttem, könyörgöm. xD

Megkaptam a papírt, átsiettem a másik osztályra, ahol találkoztam életem legkedvesebb röntgenes nőjével, és őt akarom mostantól mindig, ha mennem kell oda. :D Komolyan, másfél év alatt elég sokszor megfordultam ott, de eddig még mindig csak rossz véleményem volt az ottani dolgozókról. Bunkók, durvák, nem törődömök. De ez a fiatal nő, aki már az elején megkért, hogy tegeződjünk, teljesen más volt. Amikor ki kellett tapintani a térdkalács pontos helyét, döbbenet, de előre megkérdezte, hogy mennyire érzékeny, mert nem akarja, hogy csillagokat lássak. :-O Basszus, az első műtétem után olyan fájdalmaim voltak, amikre, ha csak visszagondolok, már rosszul leszek, és akkor úgy megnyomkodták a két napos műtött térdemet, hogy amikor visszatoltak a szobámba, csendesen sírva fakadtam. :'(
De a lényeg a lényeg, hogy most egy új tapasztalattal lettem gazdagabb, és rájöttem, persze nem pénteken, mert akkor nem igazán voltam toppon, hanem ma, hogy azért történtek jó dolgok is ám velem.

A röntgen után visszamentem doki bácsihoz, leültem a váróban, és már ott lehettem öt perce, amikor az egyik asszisztensnő kijött, és ment volna a dolgára, amikor meglátta, hogy én még ott ülök, szóval beszólt a dokinak, hogy ne menjenek sehová, mert én még várok rájuk. xD Igen, a dokim elfelejtette, hogy engem előtte tíz perccel röntgenre küldött, és majdnem ott hagytak. xD
Szóval, bementem, megnézte a röntgen képeket, és örömmel jelenthetem be, hogy igen, átépült a csont az új helyére. *.* Ma fogtam fel igazán, hogy ez milyen piszok jó hír. Ő már ebben az évben szeretné kiszedné a csavarokat, valamikor novemberben, de megpróbálom majd rábeszélni, hogy tavasznál előbb ne bolygassuk meg a lábamat. :/ Nem akarok még egy téli műtétet, tavasszal meg gyorsabban gyógyulhat, és mozogni is sokkal könnyebb lenne akkor. Valószínűleg erre a beszélgetésre viszem a mamámat is, mert ő ismerte a doki apukáját, így talán az elfoglalt, és tényleg az, piszkosul, főorvos úr átteszi jövőre a műtétemet. És akkor megszabadulok a csavaroktól. *.*

Ezzel a hírrel értem haza délután négy órakor. Olyan éhes voltam, hogy szédelegtem. Át sem öltöztem, leültem az asztalhoz, és addig fel sem keltem, míg meg nem ettem egy hatalmas tányér isteni krumplilevest tejföllel, imádom. :P Meg két palacsintát vanília pudinggal. ^^
Utána az egész napos idegölő várakozás miatt kicsit antiszoc lettem, és nem voltam hajlandó senkivel sem kommunikálni, inkább pihengettem, meg olvastam. ^^'

Ma meg azért nem voltam itt sokat, mert be voltam sózva, igen, zizi voltam, de inkább az örömtől és attól, hogy jó irányba haladok. És ez klassz. :D

Most abba hagyom, mert rémesen sokat írtam, és biztosan untatom már azt a szegény embert, aki képes volt ezt a hosszú bejegyzést elolvasni. :D


2009. szeptember 5., szombat

Rohan az idő


Megláttam egy másik blog bejegyzést, és azóta ezt a dalt dúdolgatom. :D

Másrészről eszembe jutott, hogy ez az idő, amit újra itthon töltöttem, ajándék volt e nekem valakitől? A három év alatt, míg Pesten voltam, nagyon kevés időt tudtam a családommal tölteni, ami az én értékrendemben ez elég lehangoló volt.

Amikor kicsi voltam, mindig nagy akartam lenni, független, és erős nő.
Most nagy vagyok, voltam független, voltam erős, és rájöttem, hogy ha megint elindulok a magam útján, akkor más hogyan szeretnék hozzá kezdeni a dolgokhoz. Nem akarok többet olyan lenni, mint voltam.

Az emberek változnak életük során.
Én is változom.