Önbizalom

Ez az, amiből úgy érzem, hogy sokszor nekem nincsen. Nem azért, mert nem tartom többre magamat, félre értés ne essék. Tudom, hogy mit tudok, hogy mire vagyok képes, és tudom, hogy amit elvárok magamtól, na annál 10%kal minimum többet kell teljesítenem ahhoz, hogy a lelkem és a szívem nyugodt legyen.
De mondjátok meg nekem. Ha úton-útfélen a csoporttársak mindenkinek azt hangoztatják, köztük a tanároknak, hogy én tanulás nélkül is mindent tudok, akkor joggal vagyok ideges, és önbizalomhiányos, ésésés... :)
Nem is okoztam ma csalódást. Szóbeli vizsgán is túl vagyok, nem véletlen volt ez a nagy csönd és hallgatás. Ha azt mondom, hogy napokig éjjel fél egy-egyig fent voltam, és ha azt mondom, hogy ránéztem a tételekre, és konkrétan semmit sem tudtam az információtartalomhoz társítani, akkor elhiszitek nekem?
Ha azt mondom, hogy majdnem sírva kértem meg a csoporttársamat, hogy még ő is menjen be előttem, mert nem merek, és már olyan fehér voltam, mint a frissen meszelt fal, elhiszitek nekem?
Ha azt mondom, hogy nyolc éve nem ittam energiaitalt, mert nem jó a szívemnek, most mégis 3,5 dl-t megittam, mert kellett, ami felpörget, elhiszitek nekem?
Ha azt mondom, hogy amikor kihúztam a tételeket, és pár nyugodt légvétel után a tollam sebes iramban siklott a papíron, a fejemben pedig ott örvénylett az összes tudás, akkor elhiszitek nekem? :)
És azt, hogy a vizsga elnök megismerte a kézírásomat, és megdicsérte a hospitálási naplómat? Hogy azt mondta, nem csak a nevem, de a lelkem is ugyanolyan szép? :$
Vagy hogy a vizsga összértéke 94%-os lett, ami jelesnek számít?
És, ha azt mondom, hogy mától hivatalosan is dajka néni vagyok? *.* Azt ugye már tényleg elhiszitek nekem? :D
Velem ma madarat lehetne fogatni, annyira örülök és olyan büszke vagyok magamra. Annyira szerettem volna, ha sikerül a tanfolyam. Mindig az volt a vágyam, hogy gyermekközösségben dolgozhassak és adhassak, szeretetet, türelmet, biztonságot, megértést, bizalmat, mindent, amire egy kicsi léleknek szüksége van.
Ma reggel úgy kezdtem itthon, hogy már félre tettem a pótvizsgára az összeget, ha nem sikerülne. Mamám azt mondta, hogy erős, okos vagyok, legyek magabiztos, legyen önbizalmam, és különben se csináljak ilyet, meg ne beszéljek badarságot, mert én meg fogom csinálni. Egy ilyen bátorító és bizalommal teli ösztönzéssel indultam ma neki a napnak.
Nehéz, amikor rengeteg oldalról érkezik az elvárás, és te mindenhol meg akarsz felelni. Én is ilyen vagyok, és tényleg nagyon büszke vagyok arra, hogy úgy teljesítettem, ahogyan mindenki elvárta. De a leginkább arra, hogy úgy teljesítettem, ahogyan én elvártam magamtól. :)
Szóval, ha megint játszom majd gondolatban az önbizalomhiányost, csak erre a napra fogok gondolni, meg arra, hogy mennyire jó voltam. Akkor aztán pánik ide vagy oda, nem mondhatom azt, hogy nem vagyok magabiztos. :)

When a dream comes true

Tavaly ilyenkor volt egy kívánságom. Az ősz beköszöntével arra vágytam, hogy én is visszakerülhessek az iskolapadba, hogy tanulhassak. Tovább kellett erre várni, mint gondoltam volt, de nyár közepén végre valóra vált a kívánság, hiszen bekerültem egy tanfolyamra, és most azt tanulom, ami igazán érdekel. Dajka tanfolyamra járok, és a héten megvolt az első két gyakorlatom is. Elmondani nem tudom, hogy milyen sokat is jelent az nekem, hogy gyermekközösségben dolgozhatok, hogy kis gyerekek vesznek körbe, akik minden bizodalmukat az óvó nénikbe és a dajka nénikbe fektetik. Látszik a csillogó szemükben minden, az is, amit éppen ki nem mondanak.

Tele vagyok új tudással és élményekkel, néha azt hiszem, hogy ez az öröm, ami két év után megtalált, szét fog feszíteni. Azt hiszem, ezt hívják elégedettségnek is. Elégedett vagyok, mert ott vagyok jelenleg, ahol lennem kell. Szeretnék ezen az úton maradni, és nem letérni. Követni a hívó hangot, aminek 7 éve hátat fordítottam.
Azt mondják, hogy a 7 év sorsdöntő. Nem csak párkapcsolatokban, az életben is. És ez rám teljesen igaz. 7 éve egy másik utat választottam. Nem bántam meg, mert rengeteget tanultam, és tapasztaltam. Ezek nélkül ma kevesebb lennék. De a mellékútról újra rátaláltam a főútra. Meg kell mondjam, hogy azért, mert ez az út nem rögös, hanem kibetonozott, ugyanúgy nehéz. De most megvan az akarat és a vágy, hogy haladjak előre, és ne álljak meg egy pillanat erejéig sem.