2010. március 31., szerda

Napsütötte Toszkána


Az imádom, imádom, imádom eléggé kifejezi, milyen érzés tombol bennem most, hogy megnéztem ezt a filmet? :)) Narancssárga, napsárga napsütés, tiszta levegő, zöldellő rétek, pirosló pipacsok, gyönyörű napraforgó tengerek, olajbogyó fák, hangos, zajos olaszok, zúgó, tomboló vihar, háborgó tengerpart, életérzés, mosoly, család, barátok, szeretet, szerelem. Toszkána.


Sok helyen jártam már, de oda még mindenképpen el kell jutnom. Mert az ottani élet egy igazi életérzés, és én érezni akarom annak az életnek a pezsgését és nyugodtságát egyszerre. Fagylaltot nyalva akarok végig sétálni a nyaktörő macskaköveken, cappuccinót inni kora reggel egy kávéházban, sajtot majszolni egy pohár borral, pedig nem is szeretem az alkoholt, és bordó szőlőt enni, aminek az íze is bordó, ha a kerek is gyümölcs roppan egyet a fogaim alatt. 

Most megyek, és keresek valamilyen itthoni ruhát, ami narancssárga. Akarom még ezt az életérzést, és ez a szín visszaadja, amit érzek. Napfényes szép csütörtököt mindenkinek. :))

A nagy házalakítás


Vicces család a mienk. Én kezdtem el eleinte nézni a házalakítást, aztán szipogva meséltem általában, hogy milyen csodálatosak a műsorban adó és kapó emberek, és hogy milyen boldogság önt el, amikor látom az örömüket, és a hálát megcsillanni a szemeikben. Arról nem is beszélve, hogy a műsor elején és végén is sírni szoktam. Már szinte megszokott, hogy egy bizonyos időpontban felhangzik az orrfújásom.
Aztán a papám is rákapott, és már-már szinte ijesztő, de szinte teljesen egy időpontban fújjuk az orrunkat, pedig más-más helyiségben nézzük a tv-t.

A duóhoz mostanában egy harmadik orrfújás is tartozik, a mamám is bele-bele néz, aztán műsor után mindhármunk szeme piros, és mindig azt mondjuk, hogy a következő adást már nem nézzük meg. Aztán másnap valamiért megint bekapcsoljuk a tévét, és együtt sírunk, együtt örülünk a családokkal.

Talán csak jó látni, hogy van olyan műsor, amely tényleg ad is valamit az embereknek. Emellett pedig csodás dolog látni az összefogást, és azokat az önkénteseket, akik direkt egy-egy család házépítéséhez csatlakoznak más városokból, csak mert együtt éreznek velük, hasonló életutat kellett megtenniük. 
Hosszú idő óta az első olyan adás, ami lehet, hogy rengeteg embert köt a tévéhez, mégsem ítélem badarságnak, mert az összefogásra buzdít, arra, hogy a közösség fontos, és akkor a leginkább erős, ha összetart.

2010. március 30., kedd

Design csere - a nem tudom hányadik

Igen, megint cseréltem, a régit már untam. :D
Igazából már napokkal ezelőtt cserélni szerettem volna, de rengeteg blog template hibás volt azok közül, amiket letöltöttem, és ahhoz is egy órát kellett szöszmötölnöm, hogy a régit visszaállítsam, mert én okos nem mentettem le először. -.-" Na, ez a baki máskor nem fog előfordulni. :))
Erre a sablonra egy új oldalon bukkantam rá, nincsen sok neki feltöltve, de amik fent voltak, azok közül csemegézgettem, és lementettem párat a kövi cseréhez. :)


Takaró 1.1

Haladtam kicsit az ágytakarómmal, megmutatom, hogy mennyit. :) Nagyban is meg lehet nézni, csak rá kell kattintani a képre. ^^








2010. március 28., vasárnap

A Föld órája


Tegnap volt a Föld órája. 20:30-21:30 között kellett egy órára lekapcsolni a villanyt, hogy elhívják a szervezők az energiatakarékosságra az emberek figyelmét, és a környezettudatosabb életre. 2007-ben szervezték meg először Sidneyben, és akkor 10,2 százalékos áramfogyasztás csökkenést tapasztaltak, plusz amire nem számítottak, 5%-kal csökkent a légszennyező anyagok kibocsátása. 

Lehet, hogy én csak egy vagyok a Földön a sok kicsi porszem közül, de rengeteg energiát elhasználok, sajnos tudatában vagyok ennek, így csatlakoztam arra az egy órára én is, minden villanyt lekapcsoltam, a hosszabbítókat is, hogy semmi se legyen áram alatt, gyertyákat gyújtottam, és egy órát horgoltam. 
Máskor órákig elvagyok számítógép nélkül, anélkül, hogy igazán észrevenném az idő múlását. De tegnap ez alatt az egy óra alatt háromszor vagy négyszer megnéztem a karórámat, hogy vajon mikor jár le az egy óra. xD
Érdekes tapasztalat volt, meg kell hagyni. Amikor valamit nem lehet, akkor akarjuk a legjobban. Fura egy figura az ember...
De azért jövőre is csatlakozni fogok megint, mert lehet, hogy amit én adtam a Földnek, az kevés volt, de sok pici sokra megy alapon gondolkodom, és így máris nagyobbnak tűnhet a dolog. :))

2010. március 17., szerda

10000


Ennyi látogatója volt eddig az oldalnak. :) Köszönöm szépen mindenkinek! :D

Szabadság, de mikor...?!


Eleinte talán fel sem fogtam, milyen jó irányba indult meg az életem, amikor megváltam volt munkahelyemtől. Néhány ember, kevesen, tudják, hogy milyen procedúrán kellett végigmennem, mire a jogosan járó táppénzt utalni kezdték, és hogy az egyik alkalmazottja a főnökömnek azt mondta a cégnek, aki úgy mond bérbe adta az alkalmazottakat, hogy onnan rúgjanak ki engem, hogy még véletlenül se kapjak táppénzt..., és úgy egészében semmiféle támogatást. Azon a napon, amikor megváltunk egymástól, undorodtam az egész helyzettől, mégis fájt, mert a munkámat szerettem. Még a felé is hajlok, hogy kimondottan munkamániás voltam, imádtam mindenről tudni, mindenben segédkezni, mert ez által rengeteget tanultam is. Szóval fájt, és hiába tudtam, hogy már amúgy is régóta gondolkodtam a váltáson, mielőtt a térdes dolog közbejött, akkor is rossz volt. Kimondhatatlanul.

És nem csak azért, mert egy pillanat alatt bemutatták, hogy bárki pótolható, senki sem igazán szükséges. Hanem azért, mert nulla emberség az, amit kaptam tőlük. Sőt, annál rosszabb, hiszen egy beteg embernek kívántak rosszat, ami számomra felfoghatatlan.
Két évig, egy incidenst kivéve, amikor nekem kellett bemennem hozzájuk, nem hallottam felőlük. Hiába voltak próbálkozások a volt munkatársakkal, ha a feljebb lévők ellehetetlenítették a helyzetet, megmérgezve ezzel azt a kis jót, ami maradt nekem, nekünk.
És akkor, mint derült égből a villámcsapás, egyik volt munkatársam, aki tudtommal már szintén nem dolgozott ott, rám írt msn-en. Őszintén örültem neki, hiszen én, mint egy jó emberre emlékeztem, akinek szintén elege volt abból, hogy egy olyan főnöknek dolgoztunk, aki még a tíz perces ebédszünetet is sajnálta tőlünk, a két perces beszélgetést, és szó szerint zsarnokoskodott, és érzelmileg zsarolt mindenkit. 

Ő szűkszavú volt, én beszédes, de nekem fel sem tűnt ez, hiszen mindig én voltam a cserfesebb, a kis szószátyár a csapatban. Az mondjuk meglepett, hogy milyen későn írt rám, és az is, hogy már nem dolgozik ott, ahol legutolsó információim szerint volt. Aztán felmentem az egyik közösségi oldalra, ahol bejelöltük még anno egymást. És akkor ért a pofon, hogy ugyanott dolgozik, ahol régen együtt dolgoztunk.
És a hányinger kerülget tőle, mert miután én eljöttem onnan, két hétre rá ő is felmondott, mondván, mióta nem vagyok ott, a főnökasszony olyan elviselhetetlen lett, hogy azonnali hatállyal felmondott, és elég zajosan jött el onnan. Mindenféle szemétnek elmondott ott mindenkit, a mocsok csak úgy ömlött a szájából. És most azt kellett látnom, hogy akit utált és megvetett, mert jobb volt a fizetése, most összeölelkezve állnak egy fotón.

És kémkedett utánam, amitől rosszul vagyok. Fél évvel a baleset után kaptam szám nélküli hívásokat, amikbe csak beleszuszogtak, de számtalanszor hallottam volt munkatársak hangját, amiket száz közül is felismernék. És most, ennyi idő után újra kezdik. Már csak az a kérdésem, hogy mikor szabadulhatok végleg meg tőlük?! Ha a műtéteim után nem tudták megkérdezni, hogy vagyok, akkor ezek után ne koslassanak utánam, mert undorít, amit csinálnak.


2010. március 13., szombat

Kámfor kisasszony visszatér :)

Szeretném nektek megmutatni, hogy miért tűntem el mostanság annyira. :) Nemrégiben meséltem, hogy kötöttem egy sálat, de annyira felpöndörödött oldalt, hogy inkább nem mutattam meg. Aztán egyszer fogtam magam, lebontottam az egészet, és újra neki álltam, más mintával, és ez lett a végeredmény. :)



De hogy ne legyen olyan kopár a sál, horgoltam rá egy virágot, majd egy gombbal rögzítve a sálhoz varrtam. Bár nem látszik, a másik oldalán is van egy gomb, amihez külön horgoltam egy kis hurkot, így aztán ezt a sálat be lehet gombolni, kényelmes, és rendkívül jól melegít, jelentem, kipróbálhattam nemrégiben, mivel megint hűvös van. xD

De ezt a sálat egy délután alatt megkötöttem, és én nem egy napig nem írtam a blogba. :P
Miután meghorgoltam jó pár virágot, rögtön nagyobb fába vágtam a fejszémet, és neki álltam egy takaró meghorgolásának, 2-es horgolótűvel. Vagyis először kis plédnek indult, de rejtek helyekről előkerült jó pár plusz fonal, így aztán egy nagyobb takaró lesz majd belőle. ^^ Elég jól belejöttem, minden négyzet után egyre gyakorlottabban horgolok, olykor már a tv-t is nézni tudom közben, nem csak hallgatni. :D
Az alapoktól egészen máig dokumentáltam, hogy éppen hol tartok, ezt is megmutatom nektek. :)




Öt másodpercenként vált, így rendesen meg lehet nézni a képeket. ^^ Viszonyításképpen én kb 172 magas vagyok, és nagyjából mell alattig ér a takaró. :) És még mindig nem állok meg, mert van még fonalam, és szeretném, ha nagyobb lenne. :P Most ott tartok, hogy egy nap csak egy kört tudok megcsinálni, ez kb 2 órát vesz el az életemből, pedig tempósan dolgozom, megállás nélkül. xD
A végén kap még pár extravagáns színű virágot, olyat, amilyenre senki sem számítana. :D Majd még hozok képeket, ha haladtam vele. :)

2010. március 12., péntek

Napsugár-díj Belindától


Ezt a díjat kaptam Belindától, amit nagyon szépen köszönök még egyszer. :) Főleg most, hogy megint beborított mindent a hó, ez a díj felvidított. :))

Én szeretném tovább adni azoknak, akiket minden nap szívesen olvasok. :)
Így, mivel nincsen megszabva, hogy hány embernek adhatom tovább, tőlem megkapja Ágnes és Oximoron. :)
Sok szeretettel küldöm nekik, így március közepén a tavaszt várva. ;)