2009. szeptember 30., szerda

Amikor van ihlet III.

Már régóta szerettem volna írni a Pugnax blogjába, de valahogy oda nem volt meg a kellő ihlet, és az, amivel elkezdhetném az ottani blogolást. Aztán jött ez a vers, karaktervers. =)

Amelie

Gyermekként még hittem a csodában,
abban, hogy mindenki akarja a jót,
bíztam a nagyok tudásában,
hogy bölcsességük eltüntet majd minden béklyót.
De felcseperedve rá kellett döbbenjek,
semmi sem az, aminek látszik,
s hagytam, hogy világom ablakai kitörjenek,
szembesítve magam, van, aki más életével játszik.
Térdepelve világom összetört darabjain
hullattam sós, forró könnyeket,
de amikor ő felém nyújtotta segítő kezeit,
elfogadtam azt, és idejét egy új kezdetnek.
Már nem vagyok balga, de hiszek a csodákban,
abban, hogy lehet még minden jó,
de szívemre már sokkal jobban vigyázok,
gondosan őrzöm minden csalódástól.

2009. 09. 30.

A. C.

Dalos pacsirta

Beleszerettem ebbe a dalba. :D





Cascada - Dangerous

Don't know anything about you
So close, just a touch away
Your love hits me like no other

They say I'm a true believer
I know something's taking over now
I wanna run but I don't know how
You just crossed my border now
Just a kiss away

Give me a break
I'm melting away
You're so dangerous
Or is it too late?
Gotta know what's on your mind

I'm out of control
Cause you want it all
You're so dangerous
My biggest mistake
I'm blinded by your eyes

Dangerous

I'm out of control

Don't you push it to the limit
Cause you know I'm hungry for your touch
No doubt, I wanna be your lover

They say, just a pretender
I know something's taking over now
I wanna run but I don't know how
You just crossed my border now
We're standing face to face

Give me a break
I'm melting away
You're so dangerous
Or is it too late?
Gotta know what's on your mind

I'm out of control
Cause you want it all
You're so dangerous
My biggest mistake
I'm blinded by your eyes

Dangerous

I'm out of control
Cause you want it all
You're so dangerous
My biggest mistake
I'm blinded by your eyes


2009. szeptember 29., kedd

Amikor van ihlet II.

A múzsa letelepedett mellém egy kis ihlet adásra. =)

A szív


A szív, mely minden éjszakán érted dobogott,
szerelmes szavaknak lágy ütemet adott,
megfinomított minden puha érintést,
elsöpört minden kételyt és kísértést,
mindig csak adott, de sohasem kért,
ha kapott, leírhatatlan volt az örömteli kép,
amikor utálták, akkor is szeretett,
ellökték, mégis nyújtotta a segítő kezet...,
de amikor becsapták, dobogása lassú lett és halk,
s a szív végül megállt, szomorú halált halt.

2009. 09. 29.

A.C.


Barátság és rapszódia

A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos, hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.

Müller Péter





2009. szeptember 23., szerda

Orgona szeptemberben

El is felejtettem, de szombaton kimentünk mamámmal a temetőbe, hogy az anyukája sírjára virágot vigyünk. Azt már megszoktuk, hogy ősszel még virágzik a gesztenyefa, Fehérvár azon részén élünk, ahol rengeteg van ebből a fából. Ilyenkor mindig mondogatjuk is, hogy hosszú őszünk lesz.
De szombaton olyat láttunk, amit még eddig nem. Egy kissé elhanyagolt orgonabokrot, aminek a tetején vígan virágzott az orgona. Szeptember közepén. Megtorpantunk, és csak ámultunk. Az orgona májusban szokott tündökölni, de úgy látszik, hogy kedve volt megörvendeztetni minket. :D
Mindenesetre szép látvány volt. ^_^



2009. szeptember 21., hétfő

Gondolatok

A bukóra nyitott ablakon keresztül beszűrődik az ősz vidám zaja. Autók robognak nagy sietséggel, dolgos emberek rohannak, kezükben néha egy mobillal, csendesen, higgadtan beszélgetve, vagy hangosan diskurálva, gesztikulálva, észre sem véve az őszi falevelek színes kavalkádját és a mögöttük éppen a fáról földre pottyanó barna gesztenyét.

A közeli iskola kosárpályájáról gyermek zsivajt fúj felém a szél, hangos kacagást, éles sikkantást, játékos csatakiáltást, boldog hangokat. Aztán a zaj elhallatszik, mintha csak valaki elvágta volna őket, talán a tanár intette csendre őket, s míg én írok, fülelek közben, hogy vajon meddig kell várnom, míg az autók zajába újra bekapcsolódik a hangos kiabálás.

És ni, nem is kellett sokat várni, kiabálnak már a kislányok, vagy egymást biztatják, vagy a fiúk ellen küzdenek.

Eszembe juttatja a rég elmúlt napokat, mikor még én is ott játszottam a pályán, kézilabdáztam vagy éppen kosaraztam, és valaki másnak én is egy voltam a hangosan sivalkodó kislányok közül. Édes-keserű emlékek, melyből már csak a jót, de azokat visszavágyjuk. Mert sok-sok év elteltével már tudunk a szépre is emlékezni, a jóra, a kedves gesztusokra, egy-egy emberhez kötött szoros barátságra, egy vidám pillanatra, egy kedves ölelésre, egy barátságos szóra. A szépre.


És jól is van ez így, nem? Az évek múltával csak ezekre szabad emlékezni, hogy legyen min elmerengeni évekkel később egy puha plédbe burkolózva, kezünkben egy bögre, illatos teával. Az ablak előtt kuporogva, ahol a bukóra nyitott ablakon keresztül hallani lehet az ősz vidám zaját, az autók tovasuhanó hangját, a munkába igyekvő emberek zaját és a gyerekek kacagását.


2009. szeptember 18., péntek

Mónika show vs Joshi... xD

Mielőtt még bármibe belekezdenék, előre szeretném közölni, hogy nem, én nem nézek ilyen szemetet. Még a hideg is ráz tőlük. Akkor miért lettek ők a témám? Hát..., késő este van, itt ülök a gép előtt, közben megy a tv, mert néztem a Született feleségeket. Közben benyomtak pár reklámot, ahogyan az lenni szokott. És mit látnak szemeim? A TV2 kedves barátjának showját reklámozták éppen. Csak fél szemmel figyeltem, amikor is megütötte a fülemet a káromkodás és a tény, hogy már ebben a műsorban is verekednek.

Tudomásom szerint a kedves Joshinak az emberek lelkével kellene foglalkoznia, hogy miért alakult ki bennük, a családjukban a probléma, a szomorúság, magyarán a gondok. Erre azt látom, hogy két rendőrnek kell mindegyik hétfői vendéget lefognia, mert ütnek, vágnak, csapkodnak és anyáznak, mint a Jerry Springer show-ban. Igen, ehhez is volt már szerencsém éjjel, mikor álmatlanságban szenvedtem és kapcsolgattam a tv-t.
Ez a műsor nem igazi talk shownak indult, hanem valami másnak, különlegesnek, egyedinek, amiben segítségnyújtást, őszinte, tiszta szavakat ígértek az embereknek. És most mit láthatnak a gyerekek délután. Azt, hogyan veri meg a mami a papit, vagy a papi a mamit, esetleg a papit a mami új barátja.

És akkor itt megkérdezném, hogy mindenzt miért?! Azért, mert a tavalyi évadban ez a mocsok ment a tisztelt Mónika show-ban. Minden ötödik vagy harmadik percben elkapták a kamerákat a vendégekről és a tisztelt műsorvezető asszonyra irányították, mert a vendégek verekedni kezdtek. Persze mindenzt csak a nézettség miatt. Mert a magyarok erre buknak, nem igaz. Arra, ha megtudhatnak valamit a másik magánéletéből, aztán csámcsoghatnak rajta. Még akkor is, ha sejtik, hogy a nagyrészük csak hazugság. De van miről beszélni. Mert az emberek többsége odáig korcsosult, hogy ez a két undorító műsor a fő szórakozásuk. Nézni a sok tanulatlan, buta, beszélni képtelen, magát lejárató, ostoba embereket, ahelyett, hogy fognának egy könyvet a kezükbe, vagy bármi mással lefoglalnák magukat.

És akkor még nem ejtettem szót arról, hogy a gyerekek ilyen tájt kapcsolják be a tv-t, hogy nézzenek valamit. Persze csak akkor, ha okos anyuka vagy apuka már be nem kapcsolta a tv-t, hogy nézze valamelyiket a két gyönyörűség közül. És akkor a tanárok, a szülők, a polgárok csodálkoznak, ha a diákok tanárt vernek, ha a gyerek megkésel valakit az utcán, ha kislányok egy csoportja megtámad egy védtelen lányt, és addig ütik, míg épp csak mozog, ha egy 18 éves fiú brutálisan addig ver egy 17 éves fiút az iskola bejárata előtt úgy, hogy leszakadt a lépe.
Ne tessék szájtátva, majd öklüket rázva szidni a mai fiatalokat. Ne. Tessék odafigyelni a gyerekekre, mert ezt a szennyet a tv-ből tanulják el. Figyeljenek oda rájuk, és akkor talán igazi értékek juthatnak el hozzájuk, amiknek segítségével tisztességes, és mindenek előtt egészséges felnőttek lesznek, akik különbséget tudnak tenni helyes és helytelen között.

Talán nem is a műsorok készítőit kellene hibáztatni, hiszen ők csak azt adják, amire a célközönség, a nézők vágynak. Az sem számít, ha az ORTT megbünteti őket. Nekik még így is (!) megéri.

Gratulálok.

2009. szeptember 17., csütörtök

Borús idő, melankólikus hangulat



Leültem a gép elé, és miközben unottan nézegettem a szokásos linkeket, halkan énekelni kezdtem ezt a dalt. Nagyon közel áll a szívemhez, hiszen pontosan azt énekli el, ami az én életszemléletemhez és vágyaimhoz hasonlít, vagyis illik hozzá.

Elveszthetsz hidd el, ha börtönbe zársz,
a fészkedből elszállok én.
Hogy megtarthass, az kell, hogy hadd higyjem már,
az élet, míg élek enyém.

Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel,
ki megóv, ki segít, ha vigasz, vagy tréfa kell.
De hagyja, hogy éljek, szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én.

Igen, a dal pontosan azt fejezi ki, aki én vagyok. Én is vágyom a szeretetre, a megértésre, a biztonságra, mégsem akarom, hogy béklyóba zárjanak, vagy egy kalitkába, mert ott megfulladok. Hagyjanak repülni, szabadon szárnyalni, és ha látom, hogy ezt a fajta önzetlen szeretet képesek nekem megadni, akkor én mindig csak ugyan ahhoz az emberhez repülök vissza.

Próbáltam már ezt másoknak is elmagyarázni, de néha úgy tűnt, mintha kínaiul beszélnék nekik. Nőből vagyok én is, mindenre vágyom, amire genetikailag kódolva vagyok, és mégsem. Szeretnék tartozni valakihez, de az, hogy ettől az embertől függjek és az illetőhöz csiszolódjak és feladjam valamennyire azt, aki vagyok, annyira nagyon félelmetes, nem? Vagy csak én vagyok túl önző? Én érzem azt, hogy az életet élni kell, és nem szabad megalkuvások közepette félvállról venni, hogy az élet elsuhan mellettünk, aztán meg öreg korunkban bánkódhatunk, hogy ezt sem tettük meg, azt sem tettük meg, és a másikat hibáztatjuk érte. Mert hogy ugye mindig mindent a másik miatt adtunk fel. És öreg korra a szerelmes áldozat, amit fiatal korunkban hoztunk, nem fog másnak tűnni, csak valami fajta keserű lemondásnak.

Én nem szeretném, hogy 60 évesen arra kelljen rádöbbennem, valaki miatt feladtam az álmaimat és a vágyaimat, megalkudtam és kompromisszumok nélkül elszürkültem. Persze nem is azt akarom mondani, hogy egyedül szeretnék lenni. xD Ki sem bírnám. :D Szeretem a társaságot, de kell a tér és a szabadság.

Ezt fejezi ki gyönyörűen Berkes Gabi a dalban. =)


2009. szeptember 13., vasárnap

Amikor van ihlet...

No, neeeem, szj-zni már megint nem volt időm, de most este elkapott valami furcsa érzés, és mire magam elé vettem a füzetemet és a tollamat, már meg volt a vers első versszaka. =)

Keserű álom édes mezején

Elveszett álmok és elveszett vágyak,
könnyeket hullatva a sötét éjszakában,
arcod minden vonása előttem ragyog,
velem búslakodnak a fényes csillagok.

Átkarolom magam és azt képzelem,
átölelve tart a te oltalmazó kezed,
orcámon érzem ajkad puhaságát,
tested, orromba illanó, édes illatárját.

Ha behunyom szemem, hallom hangodat,
mely csábítóan magához hívogat,
s a keserű álom édes mezején
boldog tudatlanságban sietek feléd.

Veled maradok, míg eljő a holnap,
a valóság hideg, kegyetlen hajnala,
és arcomra a rideg maszkot felöltve
eljátszom, hogy nem nézek vissza, csak előre.

2009. 09. 13.
A. C.

Tegnap már fáradt voltam, ezért nem írtam semmit a vers után. És azt hiszem, meg kell, hogy magyarázzam, mert páran, akik ismernek, tudják, hogy nincs senki az életemben jelenleg.

Ez a vers egy olyan embernek íródott, aki erősen meghatározta az életemet több, mint három évig. Ő volt nekem a minden, és bármilyen csípősen is hangzottak el néha szavai, tudom, hogy csak jót akart nekem. Másfél éve nem beszéltem vele, és hiányzik. De tudom, hogy így a legjobb. Se ő, se én nem léptünk volna, mert tudtuk, hogy így a helyes, de az, hogy olyan hirtelen, minden átmenet nélkül szakadt ki az életemből, nem könnyíti meg az érzések feldolgozását.

Eddig annyi minden történt velem, hogy fel sem fogtam a hiányát, hiszen voltak fontosabb dolgaim. De mostanában elkap egy bús-keserű érzés, hogy mi lett volna, ha...

2009. szeptember 9., szerda

IV. Heliopath kihívás

Mindenkinek szól, aki szeret rajzolni, festeni, rajzprogrammal csodát alkotni. =)
Új kihívást hirdettek ki a Heliopath oldalán! Akit érdekel, az kattintson a linkre, olvassa el a szabályzatot, és rajzra fel! ^_^




2009. szeptember 8., kedd

Mi számít luxusnak manapság?

A kérdésem csalóka. Nem anyagi vonzatokról szeretnék most pötyögni, nincs kedvem a politizáláshoz sem, ahhoz nagyon nem vagyok a toppon. Elég szépen megfáztam, köhögök, lázam van, fáj mindenem, és van egy drága Zsófi, aki azt mondta, hogy ez akár lehet még h1n1 is, illenek rá a tünetek. ^^ De olyan aranyosan mondta, kis ^^ jelekkel, hogy jobban esett, mint amikor azt mondta, hogy jobbulást. =) Nem baj Zsófi, mi így szeretünk. :D

De visszatérve a témára, amibe persze még bele sem kezdtem, az nem más, mint hogy azt veszem észre, kedves olvasó, hogy az őszinteség is luxus cikk lett a mai világban. És ez eléggé megdöbbent, főleg, mivel velem szemben veszem ezt észre.
Soha sem tartottam magamat egy félelmetes embernek, hogy ne lehessen azt mondani, hogy figyu, ez meg ez a bajom, problémám veled. Mindig mindenkit meghallgatok, basszus egy nyár alatt annyi magánéleti dolgot tudtam meg, ami még nekem is sok. :D De komolyan. Mégis ott voltam annak, akinek éppen szüksége volt egy vállra.
És ezt elég sokszor eljátszottam mostanában, amiért azt hiszem, ha mást nem is, akkor őszinteséget kérhetek.
Úgy tűnik, hogy erős vagyok, aki mindenkit meghallgat, tanácsot osztogat, megvigasztal, kiáll a másik igazáért, nem fél kinyitni a száját. De azt valahogy mindenki elfelejti, hogy érző ember vagyok. Ha jó voltam a búskomor napokon, a francba is, legyek jó a hétköznapokon is. Ne csak akkor találjon meg mindenki, amikor baja van.
Pedig ez megy, és ennek nagyon nem örülök. Utálom, ha kihasználnak, aztán meg a hátam mögött nevetnek, hogy na a hülye, sikerült róla is lehúzni pár bőrt.
Nem szeretem a bujkálást, nem szeretem álszenteskedést. Ha valami mondani valójuk van az embereknek, akkor azt mondják meg nyíltan. Ha volt idejük és türelmük megszerezni a barátságomat, amit tényleg nehezen adok, mert a látszat ellenére zárkózott és sokszor visszahúzódó vagyok, akkor legyen bőr a képükön azt mondani, hogy többet nem kérnek belőlem!
Nem mondom azt, hogy megérteném, de elfogadnám...

2009. szeptember 6., vasárnap

Rorschach-teszt

Dalila blogján találtam ezt a képet és a magyarázatot a teszttel kapcsolatban és felkeltette az érdeklődésemet és kíváncsiságomat. Kicsit én is utána olvasgattam a Wikipedián:

"A Rorschach-tesztet Hermann Rorschach svájci pszichológus fejlesztette ki a múlt század elején: a módszer lényege, hogy a páciensnek absztrakt, többféleképpen értelmezhető ábrákat mutatnak, és megkérdezik, mi jut róluk az eszébe, aztán a reakcióiból próbálnak következtetni motivációira, kognitív és érzelmi jellemzőire, és egyéb személyiségjegyeire. Maga a teszt összesen tíz képből áll, vannak köztük fekete-fehérek, piros-fekete-fehérek és sokszínűek is. A teszt elvégzésekor a pszichológusok nemcsak a tartalomra kíváncsiak, tehát hogy mit lát bele a páciens a képbe, hanem arra is, hogy a válasz az egész pacára vonatkozik, vagy csak annak egyes részeire; hogy mi váltotta ki a választ; hogy milyen annak gyakorisága a többi, ugyanarra az alakzatra adott válaszhoz képest, és hogy adott-e rá a vizsgált személy különleges reakciókat. A teszt érvényességét megkérdőjelezi, hogy az eredmények értékelésére több módszer is létezik. Sok kutató eleve vitatja megbízhatóságát vagy alkalmazhatóságát, sőt vannak, akik egyenesen áltudománynak tartják."

Ezek után már én sem tudtam megállni, hogy ne kezdjem el megoldani a tesztet. Aki esetleg szintén hozzálát, és van hozzá kedve, küldje el hozzászólásban, hogy mit látott a képekben. :D



Belinkelek egy másik oldalt, ahol sokkal élesebben, nagyobb felbontásban láthatjátok a képeket. ^^
Index

I. Az első ránézésre nekem inkább tűnik egy farkas és egy malac feldühödött és eredendően gonosz arcképének. Alapvetően félelmet kelt bennem az a pillantás.
II. Talán két állat összecsapása egy harmadikért. Véres küzdelem, aminek a képen nem látni a kimenetelét, az eredményt.
III. Két ember egyezkedése valami felett, aminek megoldása talán kulcsfontosságú.
IV. Egy óriás, aki fentről néz le rám, és a kezei kissé fenyegetően emelkednek meg.
V. Pillangó.
VI. Egy állat lenyúzott bőre, melyet egy szitakötő visz röptében.
VII. Két nő, akik mintha a csípőjüknél össze lennének nőve.
VIII. Két béka, akiknek egy-egy kezét egy különleges emberi lény haja tart fogva.
IX. A két zöld paca között látok egy szellemlényt, aki mintha újra egyesíteni akarná a kettőt, és alatta mintha lenne egy kis kereszt. Eközben a két zöld folt között élesen kirajzolódik egy szempár, és középen mintha valami fénysugár próbálna meg felszínre törni. Ez az utolsó momentuma a képnek jó érzéssel tölt el.
X. Elég összetett kép. Középen két hangya tart valamit együttes erővel. Feléjük közeledik két oldalról egy-egy kék rák, akik az ollójukkal valami zöldet nyújtanak a hangyáknak. Talán élelmet, mivel a hangyák nem tudják elhagyni a helyüket. Az alattuk lévő sárga paca majomra hasonlít, az alattuk lévő állatok meg talán egérre vagy patkányra. A narancssárga folt nem tudom micsoda, de azt igen, hogy az egér és a majom rá támaszkodik. A rózsaszínes-piros foltok piócákra hasonlítanak, ők tartják össze az egész társaságot. A benti két sárga majom valamit megpróbál felemelni, ami zöld, de beazonosítani nem tudom. Felettük van két kék majom, akik szintén lefelé lógnak, a lábukkal és egy kezükkel kapaszkodnak, a másikkal egymás kezét fogják, míg meg nem kapják a rakományt. Fölöttük egy szúnyog repül, és ami tényleg a legfontosabb, hogy a hangyák nem esnek le, mert tartják őket.
Összefoglalva a kép az összetartást és segítségnyújtást szimbolizálja számomra.

Azt hittem, hogy könnyebb lesz majd kitölteni, de bevallom, hogy jó fél óra is eltelt, ha nem több, mire kielemezgettem magamban, hogy én mit látok ki a pacákból. =)

Szeretjük a Tecsőt! :D

Egy mukkot sem értek belőle, de a dallama piszok ismerős, és már első hallgatásnál is végig dúdoltam az egészet. ^_^




Amelie a konyhában

Szeretek főzni és szorgoskodni a konyhában, ezért csináltam egy alblogot, ahol a kedvenc receptjeimet fogom közzé tenni. *.*

Amelie a konyhában

Nézzetek be ide is, hátha találtok valamit, ami a kedvetekre való lesz. ;)


Zizi - szigorúan csak minden második napon ^^'

Csütörtökön is az voltam, pénteken antiszoc, ma megint zizi labor. :D Alig tudtam megülni a fenekemen, mindig csináltam valamit. Meg is kaptam, hogy oké, zizi, de minden este? Nem, kérem szépen, csak szigorúan minden második este. :P

Tegnap szerettem volna írni arról, hogy milyen volt a napom, de annyira, de annyira antiszoc és lestrapált voltam, meg mérges és nyúzott, és váááá, hogy mondtam magamnak egy szúszát délután, és nem engedtem, hogy bárki is megzavarja az én kis nyugalmamat. Na, de elég a körítésből, csapjunk bele a közepébe, ööö, vagyis inkább kezdem az elején. Szeretem, mikor ilyen határozott vagyok. Vagy mégsem? xD

Csütörtök estét végig idegeskedtem, mert péntekre kaptam időpontot az én egyetlen, drága főorvosomhoz, akitől bevallom, hogy 24 éves létemre úgy félek, mint a tűztől. De komolyan, annak a pasinak olyan pillantása van, hogy ha vizeletvisszatartási problémáim lennének, állandóan vihetnék magammal váltás nadrágot és bugyit. xD

De vissza a lényeghez. Pénteken 7:10kor szólt a telefonomon az ébresztő, nálam viszont se kép, se hang nem volt, mivel hajnali kettő után feküdtem le, így az alig 5 órás alvás után koránt sem mondhattam kipihentnek magamat. Szóval, kinyomtam az ébresztőt és néztem nagy komolyan a telefont, hogy az vajh mi a jó fenének ébresztett fel. Mint mondottam volt, se kép se hang effektus lépett fel nálam, ezért visszatettem a fejemet a párnára, és már majdnem visszaaludtam, amikor hirtelen, mintha ágyúból lőttek volna ki, úgy keltem fel, mivel eszembe jutott, hogy a kórházban van egy nagyon baba steril randim a doki bácsimmal. ^^"

Szóval spuri ki, mosakodás, frissen főzött kávé a kezembe nyomva, mert az én drága mamikám tudja, hogy milyen kómás és morcos vagyok az ilyen randik előtt. Sok tej a bögrébe, aztán visszamentem az ágyba, mert én ott szoktam kávézni. *.* Aztán egy pillanatra behunytam a szememet, tényleg csak egy pillanatra, aztán már csak azt vettem észre, hogy 8:10 van, nekem legkésőbb 30kor el kell indulnom, és még mindig pizsiben voltam, és még azokat a fránya kórházi papírokat sem tettem el a táskámba. Így jött az ismerős kapkodás és kijelentés, miszerint mindenki üljön le a lakásban ahol van, és hagyják, hogy spidi gonzalezt játszak, és gyorsan elkészüljek.

Aztán persze sietés a buszra, ami az én kis térdemnek nagyon nem esett jól, de annak sem örült volna, ha gyalog mentem volna be a kórházba. ^^' A busz szerintem csak miattam késett aznap, éljen az egoizmus, mikor előkaptam a pénztárcámat, akkor gördült be.

A kórházban, az én drága dokim rendelője előtt csalóka illúzió fogadott, alig várt valaki péntek (!!!) délelőtt rá, és szinte már boldog voltam, hogy dejó, 9re kaptam időpontot, pikk-pakk végzek nála, aztán irány haza, ja, és még ugye szabad ülőhely is volt.

Vártam már fél órája, mikor meghallottam a sutyorgást, hogy a doki nincs is a rendelőben, hanem valahol a hotelban vizitel. Itt egy kicsit elpattant a húr a fejemben, de egy-két mély lélegzet, és rendben is voltam. Fülembe dugtam az mp3 lejátszó fülhallgatóját, és máris kevésbé volt idegesítő az egyébként megnőtt duruzsolás. Igen, egyre többen vártunk a dokira, ami elvette tőlem a reményt. -.-"

Majd egy órás késéssel a doki is befutott, rögtön be is hívott 15 pasit a rendelő egyik felébe, a másikba három nőt. Hogy egyem azt a hímsoviniszta buksiját. Tudtam volna rá nyomni pár barackot. xD De hát a pasi elve, hogy azért vizsgálja előbb a férfiakat, mert a nők legnagyobb erénye a türelem. Bekaphatja a bal lábamat. -.-" No, mindegy. :D

Ezt eljátszotta még kb. négyszer, 15 férfi, 3 nő. Az utolsó turnusba kerültem bele, mivel én csak kontrollos voltam, több, mint 38 hetes. Semmi baj, a lényeg, hogy végre bent vagyok. Ilyenkor már ott van a remény, hogy igen, most már itt vagyok, mindjárt meg fog vizsgálni. Na, ilyenkor szokott a Sors a seggembe rúgni, hogy felébredjek. xD Dokikám fogja magát, és elmegy, mert áthívták a hotelbe kötözni. Oké, semmi gond, megvárjuk, hiszen már bent vagyunk.
Jelentem, kereken egy órát vártunk rá, mire visszajött, és akkor is kikkel, na kikkel kezdte el a vizsgálatot?! Hát persze, hogy a férfiakkal. De nem gond, már bent vagyunk, tényleg ezt mondogattuk. Közben már minden bajom volt, és nem mellesleg a lábam is kezdett fájni, no meg éhes voltam. Egész nap csak kávét ittam, mivel én képtelen vagyok reggelizni. :/ Végül majdnem három óra volt, hogy felülhettem a doki asztalára, ahol mosolyt varázsoltam az arcomra, mert tudom, hogy tőlem, akit már kétszer műtött, ezt várja el, és magam is meglepődtem, hogy milyen tökéletesen sikerült. Még ő is megjegyezte, hogy tényleg látszik, hogy jól vagyok, mert ő még ilyen kedvesnek és mosolygónak még nem látott. :D Aztán megkérdezte, hogy még egy röntgen belefér e az időmbe, én pedig eldöntöttem, hogy kibírom addig evés nélkül, míg haza nem érek és nem esek össze, szóval bólintottam, hogy hát persze, hogy belefér, hiszen ezért jöttem, könyörgöm. xD

Megkaptam a papírt, átsiettem a másik osztályra, ahol találkoztam életem legkedvesebb röntgenes nőjével, és őt akarom mostantól mindig, ha mennem kell oda. :D Komolyan, másfél év alatt elég sokszor megfordultam ott, de eddig még mindig csak rossz véleményem volt az ottani dolgozókról. Bunkók, durvák, nem törődömök. De ez a fiatal nő, aki már az elején megkért, hogy tegeződjünk, teljesen más volt. Amikor ki kellett tapintani a térdkalács pontos helyét, döbbenet, de előre megkérdezte, hogy mennyire érzékeny, mert nem akarja, hogy csillagokat lássak. :-O Basszus, az első műtétem után olyan fájdalmaim voltak, amikre, ha csak visszagondolok, már rosszul leszek, és akkor úgy megnyomkodták a két napos műtött térdemet, hogy amikor visszatoltak a szobámba, csendesen sírva fakadtam. :'(
De a lényeg a lényeg, hogy most egy új tapasztalattal lettem gazdagabb, és rájöttem, persze nem pénteken, mert akkor nem igazán voltam toppon, hanem ma, hogy azért történtek jó dolgok is ám velem.

A röntgen után visszamentem doki bácsihoz, leültem a váróban, és már ott lehettem öt perce, amikor az egyik asszisztensnő kijött, és ment volna a dolgára, amikor meglátta, hogy én még ott ülök, szóval beszólt a dokinak, hogy ne menjenek sehová, mert én még várok rájuk. xD Igen, a dokim elfelejtette, hogy engem előtte tíz perccel röntgenre küldött, és majdnem ott hagytak. xD
Szóval, bementem, megnézte a röntgen képeket, és örömmel jelenthetem be, hogy igen, átépült a csont az új helyére. *.* Ma fogtam fel igazán, hogy ez milyen piszok jó hír. Ő már ebben az évben szeretné kiszedné a csavarokat, valamikor novemberben, de megpróbálom majd rábeszélni, hogy tavasznál előbb ne bolygassuk meg a lábamat. :/ Nem akarok még egy téli műtétet, tavasszal meg gyorsabban gyógyulhat, és mozogni is sokkal könnyebb lenne akkor. Valószínűleg erre a beszélgetésre viszem a mamámat is, mert ő ismerte a doki apukáját, így talán az elfoglalt, és tényleg az, piszkosul, főorvos úr átteszi jövőre a műtétemet. És akkor megszabadulok a csavaroktól. *.*

Ezzel a hírrel értem haza délután négy órakor. Olyan éhes voltam, hogy szédelegtem. Át sem öltöztem, leültem az asztalhoz, és addig fel sem keltem, míg meg nem ettem egy hatalmas tányér isteni krumplilevest tejföllel, imádom. :P Meg két palacsintát vanília pudinggal. ^^
Utána az egész napos idegölő várakozás miatt kicsit antiszoc lettem, és nem voltam hajlandó senkivel sem kommunikálni, inkább pihengettem, meg olvastam. ^^'

Ma meg azért nem voltam itt sokat, mert be voltam sózva, igen, zizi voltam, de inkább az örömtől és attól, hogy jó irányba haladok. És ez klassz. :D

Most abba hagyom, mert rémesen sokat írtam, és biztosan untatom már azt a szegény embert, aki képes volt ezt a hosszú bejegyzést elolvasni. :D


2009. szeptember 5., szombat

Rohan az idő


Megláttam egy másik blog bejegyzést, és azóta ezt a dalt dúdolgatom. :D

Másrészről eszembe jutott, hogy ez az idő, amit újra itthon töltöttem, ajándék volt e nekem valakitől? A három év alatt, míg Pesten voltam, nagyon kevés időt tudtam a családommal tölteni, ami az én értékrendemben ez elég lehangoló volt.

Amikor kicsi voltam, mindig nagy akartam lenni, független, és erős nő.
Most nagy vagyok, voltam független, voltam erős, és rájöttem, hogy ha megint elindulok a magam útján, akkor más hogyan szeretnék hozzá kezdeni a dolgokhoz. Nem akarok többet olyan lenni, mint voltam.

Az emberek változnak életük során.
Én is változom.


Mámoros őszi szél

Mámoros őszi szél

Vígan, lágyan susog az őszi szél,
fülünkbe sejtelmesen, pajkosan mesél.
Arcunkat cirógatja finom puhasággal,
Átölel minket a gyér, langyos napsugárral.

Édes illatával minket a természetbe csábít,
Lombkoronák színes kavalkadjával nem csak ámít.
Egymás mellé sodorja a magányos embereket,
A természet elmúlása nekik rossz kezdet nem lehet.

Estfele a szél végig söpri a faleveles utcát,

csillagos éjjelen, mikor ott már senki sem jár.
Vidáman fütyüli az ősz kedvenc dalát,
átadva az évszak életérzésének zsongító mámorát.

2009. 09. 05.

A.C.

Le sem tagadhatnám, hogy szeretem ezt az évszakot. ^^



2009. szeptember 3., csütörtök

Múzsa csókja

Tizenegy körül keltem fel, és még a szobámból sem léptem ki, amikor képek villantak be előttem, és egy kis regény kibontakozó ötlete. Mire végeztem a mosakodással, nagyjából átláthatóvá vált, hogy miről szól a történet. Az ágyban, kávét kortyolgatva, már tudtam, hogy mi miért történt, és furcsa módon már az epilógus színtisztán meg van a fejemben. A szereplők egész jelleme is tisztán előttem van, és pár párbeszéd is is kristálytisztán van előttem, mint ahogyan a fordulatok is.

Teljesen le vagyok döbbenve, mert ilyen konkrétan még soha sem jelent meg előttem egy történet. A napokban bele szeretnék kezdeni, mert ilyen lehetőség ritkán adódik, és azt ki kell használni.
Tudom, hogy nem egy igazán értelmes bejegyzés, de le kellett írnom, hogy milyen klassz dolog történt velem. :D