Álom

Máskor egy hétig nem írok, ma meg olyan beszélhetnékem van. Vagy inkább csak közölhetnékem? Mindegy is. Kibököm, amit el akarok mondani, hátha akkor jobb lesz.

Talán egy éve már, hogy utoljára álmodtam vele. És olyan érzés volt, mintha minden érintés, minden ölelés valóságos lett volna. Ez a mostani is ilyen volt. Átölelt, szorosan. És én olyan biztonságban éreztem magam a karjaiban, és boldog voltam. Nem akartam őt elengedni. Szorosan tartottam, ő meg apró csókokkal hintette be az arcomat és a vállamat. Nem volt rámenős. Mintha csak meg akart volna nyugtatni, hogy most már mindig itt lesz velem. Nekem. Annyira jó volt.

Aztán felébredtem. Pár napja történt, de akár hányszor csak eszembe jut, összeszorul a torkom, és kijönnek a könnyeim. Annyira hiányzik.

Nagyon...

Álmodtam

Hsz írás közben jutott eszembe, hogy éjszaka miről álmodtam. Vagyis inkább ki szerepelt álmomban. Az én drága Zsuzsum. Vagyis a volt lakótársam macskája, aki inkább mondható volt egy idő után az én macskámnak. Majdnem egy évig béreltünk közösen egy gyönyörű lakást, majdnem 100 négyzetméteres volt, mindkettőnknek saját hálószobája volt, külön fürdőszobával, volt egy közös nappalink, és egy szép, amerikai stílusú konyhánk. De a legtöbbet nekem mégis az ő macskája érte, aki vicces, meglepő úton kapta a becenevét.

Az a cica általában maga volt az átok a rosszaságával, de amikor munka után haza értem, és elém jött, és amikor a jobb vállamra vettem, mint egy kisgyereket, akár 10-20 percig is ott dorombolt, míg lassan sétálgattam vele fel-alá, nos, azok a percek megfizethetetlenek lettek volna.
Vagy az, amikor minden reggel fél hét előtt egy-két perccel már az ajtómat kaparászta, mert tudta, hogy utálok a telefonra korán felébredni, és így azért nem kaptam minden reggel sokkot ébredéskor. :))

Az, hogy követett mindenhová reggel, végig nézte, ahogyan megmosakszom, majd felöltözöm, bevetem az ágyamat, és amikor kinyitottam az ajtómat, már spurizott is lefele, és az előtt a szekrény előtt találtam meg mindig, ahol a kajáját tároltuk. *.* Mert tudta, ha elkészülök, utána ő következik, és kap reggelit, tiszta vizet, rendbe teszem az almát. Mert igen, én voltam, aki gondoskodott róla, amikor a lakótársam abban az évben csak akkor vette észre, hogy van macskája, ha éppen maga alatt volt, és meg akarta ölelgetni Zsuzsut. Ezért is írtam azt, hogy ő inkább volt az én cicám, mint az övé. 

És bár volt, hogy napokon keresztül úgy néztem ki, mint egy zombi, akkor sem érdekelt, és ha éjszaka nyűgös volt, képes voltam akár hatszor is felkelni hozzá, a karomba venni, és addig ringatni, míg dorombolva elalszik. :)

Nem is tudom, hogy ezeket most minek írtam le. Hiányzik az a kis francos, és bánt, hogy először úgy volt, Zsuzsu velem maradhat, aztán a lakótársam mégis úgy döntött, hogy magával viszi Görögországba. :'(
Mindig is szerettem volna egy cicát, és Zsuzsu tökéletes volt. Nekem legalábbis mindenképpen a maga rosszaságával, szemtelenségével, és szeretetével az volt.

Nem csoda, ha néha még vele álmodok, és mégpedig azt, hogy fogom, és egyszerűen elhozom a volt lakótársamtól a cicát, és magamhoz veszem, mert tudom, hogy nálam jobb dolga lenne.
Ha megoldódik a gép problémám, teszek fel róla képet is. Gyönyörű volt amúgy, fajtiszta perzsa macska. :)