2010. november 26., péntek

Annyira szép :D

Az előbbi megjegyzésben írtam skizz.-nek, hogy eszembe sem jutott abba hagyni a blogolást, csak mostanában csendes korszakomat élem, meg inkább torrentezek, sorozatokat nézek, mert rákaptam arra, hogy inkább feliratosan nézzem a filmeket. :)
De most írnom kellett, mert hoztam képeket. Nem azokra vonatkozik a bejegyzés címe, mármint, hogy milyen jók lettek :), hanem arra, amit megpróbáltam megörökíteni késő este.
Na, kitaláltátok már? Bizony, havazik odakint. :D
Emlékszem, hogy március tájékán azon nyavalyogtam, hogy havazik, fúj, legyen már tavasz. De istenem, ez az egyik leggyönyörűbb dolog a télben. :) Kinyújtottam a kezemet, hagytam hogy a hópelyhek megpihenjenek a kezemen, és annyira jó volt, mert nem olvadtak el, hanem a kis hópihék, ott csücsültek továbbra is a kezemen. És az illata. Ugye, hogy nincs csodálatosabb illat, mint amikor havazik? :)) Fél tizenkettő van, mindjárt éjfél, de fogalmam sincs, hogyan fogok elaludni, mert annyira felpörgetett a havas utca látványa. :))











Klassz, ugye? :)



2010. november 13., szombat

Hová tűnik?

A kedvenc témám feszegetése. A szerelem. Vagyis..., nem a szerelem. Az égető, izzó, forró, perzselő érzés, amit a másik iránt érez az ember. Az hová tűnik? Tudom, azt szokták mondani, hogy szelidül, szeretetté alakul. Ezt tudom. De ez a válasz nekem nem elég.
Léteznek beteljesületlen szerelmek, szerelmek, amik között annyi az áthidalhatatlan gát, folyó, hogy a próbálkozás egy idő után megszűnik, és a két fél távolodni kezd egymástól.
De hová tűnik az érzés?
Mikor nem emlékszik már az ember a másik illatára? Mikor nem emlékszik a másik mosolyára, csibészes pillantására, nevetésére, mozdulataira?
És hová tűnik az, amikor az ember egyedül marad és tombol, amiért ez történt vele, aztán sír, aztán mindenkit hibáztat, aki az áthidalhatatlan gát kategóriába tartozik, aztán megint sír, aztán magát hibáztatja, mert talán nem volt elég erős, hogy a másik vele maradjon, aztán megint sír, és minden nap gondol rá, hogy ne felejtse el. Ez hová tűnik?
Mi mondja ki előbb, hogy ebből baj lesz, ha sokáig megy még? Az agy vagy a szív? Az agy mondja ki, hogy elég, és szépen lassan elzárja előlünk az emlékeket? Vagy a szív mondja ki először, hogy már nem bírja tovább, szóval az agynak éppen ideje, hogy összeszedje magát?
És miért olyan megrázó, amikor rájön az ember, hogy már nem is igazán emlékszik? Hogy már nem azt siratja meg, hogy nem lehetnek együtt, hanem azt, hogy nem emlékszik?
Hová tűnhet az, ami egykor olyan nagyon fontos volt? Milyen jogon merészel csak így eltűnni? Kopni, sárgulni, mint egy régi fotó vagy az őszi falevél? Ez tényleg szívás.

Amúgy teljesen jól vagyok. Csak megláttam a szerelem szót az egyik blogon, és elkapott az írhatnék. Jó lenne, ha máskor is így működne a dolog. Akkor valószínűleg több bejegyzés is születhetne. :)


2010. november 1., hétfő

Minta és példa

A legelső, amit megtanultunk a tanfolyamon. A dajka minta és példa, beszéde és viselkedése modell értékű a gyermekek számára.
Azt hiszem, hogy ez nem csak a gyerekekre igaz, hiszen mindannyian lehetünk egymás példái és mintái az életben. Mert a mintát könnyű követni, azt hiszi az ember, hogy ettől majd kap valami pluszt, hogy tanulhat belőle, értékesebbé válik, stb...
De mi van akkor, ha a televízióban elhangzik egy olyan kijelentés, ami tinilányokat, fiatal vagy idősebb nőket ingatnak meg abbéli hitükben, hogy nem mindenki lehet szexi?
Péntek óta ezen kattog az agyam, mióta a megasztárt néztem. Mester Tamásnak ugyanis volt egy megjegyzése Tolvai Renáta ruhájára és alakjára. Ilyen husis alakkal ne engedje meg többet, hogy a stylistok ilyen szexi ruhát adjanak rá. Liptai Claudia rögtön hangot adott nem tetszésének, bár próbálta vicces keretek közé szorítani a helyzetet.
Én nem tudom, hogy ezt tettem volna e a helyében. Mester talán fel sem fogja, hogy a Tv2 által, amiért a zsűriben szerepelhet, milyen presztizs helyet is foglal el. Élő adásban szerepel, ahol nem fogják, és nem is tudják kivágni az elhangzott szavakat.
Kérdem én, nincsen már elég önbizalomhiányos, anorexiás, bulímiás, hashajtót és vízhajtót szedő fiatal tini és nő ebben az országban? Muszáj még nagyobb ferde tükröt pakolni az emberek elé, hogy aztán gyötörjék magukat?
Egy olyan szép, helyes, formás (!) lány, mint amilyen Renáta is, nem lehet szexi, mert Mester szavaiból kivéve, csak a 45 kg-os lányok lehetnek azok, és csak ők öltözhetnek kihívó ruhákba?
Nonszensz.
Jobban oda kellene figyelnie arra, hogy mit mond, és hogyan mondja. A mai világban sokszor nehéz elhinnie egy nőnek, hogy szép, és úgy szép, ahogyan van. Olyan sok irányból telepedig ránk a nyomás, nem kellene még élő adásban erre rátenni egy lapáttal.
Úgy hogy, Mester Tamás, talán neked is meg kellene tanulnod, hogy minta és példa legyél, az elhangzott szavaid pedig példa értékűek legyenek...