2010. január 3., vasárnap

Avatar

Nem vagyok nagy rajongója az ilyen filmeknek, előre leszögezem. Szeretem a Star Warsot, néha néztem Star Tracket, de nem nyűgöztek le annyira, hogy fanatikusan rajongjak érte.

De az avatar... Én még ilyen gyönyörű, látványos, és ami a legfontosabb, értékeket képviselő filmet szerintem még nem láttam. Mit számít, ha olyan kliséket vetnek be, mint az, hogy az ember új bolygót fedez fel, amin kialakult az ÉLET, és itt direkt használom a nagybetűt, és valamit meg akarnak szerezni tőlük, ezért végül megtámadják őket, ha közben olyan képeket tárnak elénk, ami a mai fiatalság, és talán az idősebbek számára is példa értékű lehet.

Valahol olvastam, és mélyen egyet értettem vele, közben úgy éreztem, találó is, ahogy elnevezte a produkciót. Ez az év Zöld filmje. Egyszerűen magával ragadó és lélegzetelállító a látvány, és én bevallom őszintén, hogy szívesebben élnék egy ilyen világban, távol a technika vívmányaitól, a fejlődéstől, egy az emberek számára primitívebb, de számomra csodálatosabb világban.
Náluk mindenben lüktet az erő, az Élet, és egyáltalán nem érzik feljebbvalónak magukat az állatoknál, a természetnél. Elfogadják, hogy ez minden csak ajándék Évától, és tisztelettel, no és ami a legfontosabb, szeretettel adóznak felé. Magyarán tökéletes összhangban élnek a naturális környezettel.

És megfogott még valami. Az összefogás, ami a navik között még mindig él, irigylésre méltó. Ugyanúgy, mint a mások iránti tisztelet, ami náluk nem halt ki, nem veszett el az idők folyamán. Érdekes volt látni, hogy bár érezték, hogy nem jó az nekik, hogy az emberek itt vannak közöttük, mégis félre tudták tenni nézeteiket, még ha egyelőre csak egy ember esetében is, és végül befogadták maguk közé.

Azt mondtam, hogy szerintem az alapkoncepció klisére épült, de ezt mégis úgy adagolták, hogy az élvezhető volt, és hiába sejtetted, hogy mi lesz a következő lépés, ez nem vont le semmit a minőségéből, az élvezhetőségéből.



Volt egy pont, ahol én igazán meghatódtam. Jake az Élet fájánál Évához beszélt, és arra kérte, nézze meg Grace emlékeit, és lássa meg, hogy ez emberek Föld Anyát már elpusztították, és a természet eltűnt, mindenhol csak épületeket lehet látni. Majd arra kérte, hogy segítsen neki, hogy Pandora ne jusson ugyanebbe a helyzetbe. Olyan őszinte pillanat volt az, ami alatt még levegőt is alig mertem venni, mert gyermeteg, de olyan érzésem lett volna, mintha én törném meg azt a szinte szent pillanatot.

Mint látni lehet, tényleg elvarázsolt a film. Olyannyira, hogy szerintem este megint hagyom magam elmerülni ebben a tiszta világban, ahol a természetet és egymást még tisztelik a navik.



11 megjegyzés:

  1. 3D-ben elég dúrva, mondjuk 15 évbe tellett míg elkészült.
    Megérte, mert van mondanivalója, látványos, de erről még írni fogok, mert érdemes, csak összekell szednem a szókincsemet.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem megérte, 15 évet várni. Egykoron Cameron valamit kigondolt, megálmodott. Szép lassan elkezdte összerakni a művét, mert a technika még nem állt azon a színvonalon. Később pedig minden a rendelkezésére állt. Nagyot alkotott, de még milyet. Ütött rendesen. Láttunk már terminátort, titanicot, de ebbe biztos nem mertünk belegondolni, de még elképzelni sem tudtuk, hogy ilyet is képes az ember alkotni. A technika ugyan erőteljesen, felfoghatatlanul tőr előre, de az emberi értelem mégis előtte jár. Cameronnál ez 15 év, amit nem vagyunk képesek ép ésszel felfogni. Ez a 3D-s alkotás pedig tovább ösztökéli az embert, nem haggya megnyugodni. Nézzük meg és biztosan állíthatjuk, hogy teljesen felkavar. Először attól féltem, hogy csak egy számítógépes szimuláció által elkészített film lesz, amihez semmi féle igényességet nem tulajdoníthatunk. Majd mikor először megnéztem, nem tudtam megszólalni. Király! Csúnyán odaver!
    A történet mondanivalója, tanúsága, a látvány magáért beszél.

    VálaszTörlés
  3. Én a háttértörténetéről nem tudtam semmit, de a látvány, még így dvd-n is, egyszerűen fantasztikus. Azt hiszem, hogy moziban is meg fogom nézni, mert eddig elég sokan mondták, illetve írták, hogy nem szabad kihagyni így sem. :)
    Amúgy az előzetesek alatt én is hasonlóan gondolkodtam. Hogy ez is csak egy tucat film lesz, de nagyon kellemesen csalódtam benne. :D

    VálaszTörlés
  4. Olyan lelkesedéssel írtál a filmről, hogy én is nagyon szívesen megnézném.
    Örülök, hogy ilyen katarzisban volt részed.

    VálaszTörlés
  5. Őszintén, tényleg nem lehet nem lelkesedéssel írni a filmről. :) Tényleg fantasztikus, és kellemes csalódás éri azt, aki végül úgy dönt, hogy megnézi. :D

    Én is örülök neki, ritkán van része az embernek abban, hogy ilyen kivételes filmet láthasson, és közben értékeket képviseljen. Felhívja az emberek figyelmét arra, hogy természet nélkül sehol sem vagyunk mi emberek, és ezért vigyáznunk, tisztelnünk kell/kellene. ^^

    VálaszTörlés
  6. Szerintem ha csak simán 3D nélkül nézed a fimet, akkor nem fog átjönni az a hatás. Egyszer megéri kiadni annyi pénzt érte. 3D-ben olyan érzésed lesz, mintha te is benne lennél a történetben, elég dúrva, de maga a látvány is.

    VálaszTörlés
  7. Én nem szoktam moziba járni, mert akármit letudok tölteni netről, de most az egyszer kivételt tettem és nem bántam meg

    VálaszTörlés
  8. Szerintem, mint ahogyan azt a bejegyzés is mutatja, azért átjött a hatás. ;) Máskülönben nem zengenék róla ódákat. ^^

    De mint mondottam volt, megnézem moziban is, a teljes hatás kedvéért.

    És bár a látvány biztosan elképesztően gyönyörű, engem a mondanivaló, még mindig ezt mondom, jobban megfogott. :)

    VálaszTörlés
  9. Majd ha térben is ott leszel és úgy érzed majd mint ha te is egy főszereplője vagy csak szemtanúja lennél a történetnek, majd akkor fogsz igazán meglepődni.

    VálaszTörlés
  10. Biztosan így lesz, én elhiszem. :)))

    VálaszTörlés
  11. Ma megint megnéztem a 3D-ben Camponában, hát még mindig nem tudtam felfogni.
    Egyszerre annyi képi hatás és információ éri az embert, hogy nem képes feldolgozni.
    Nagy film, még nem tudok betelni vele.

    VálaszTörlés