2010. június 9., szerda

Mert...ez most kell

Ahogy usere lefekszik pihenni, lassan, óvatosan, mint egy lopakodó macska, a számítógéphez oson, és hangtalanul leereszkedik a székre. Bűbájt von maga köré, nem lehet már hallani, mit csinál. A klaviatúrára teszi ujjait, és lassan, megfontoltan írni kezd.
- Elnézést kérek, hogy befoglalom a blogot, és ezt a bejegyzést. Amelie Clarkson vagyok, a userem egyik legkedvesebb karaktere. És ezt most nem nagyképűségből mondom - halvány mosoly dereng az arcán. - Nem szoktam mugli dolgokba beleütni az orromat, a számítógépet is csak azért szeretem, mert így a userem tud játszani, és életre kelthet engem. De ma ide kellett jönnöm, kiírni magamból a gondolataimat, mert a userem tegnap este annyira szomorú volt, hogy semmivel sem tudtam felvidítani. 
- Miattam kellett megint szélmalomharcot vívnia valakivel, akivel hosszú idő után megint kibékült. Ama bizonyos user karakterének voltam a párja. Igen, múlt időben. Voltam. A userem úgy döntött anno, hogy szakítanak, mert csak ezt látta már kiútnak, és szerette volna tovább vinni az életemet. Én persze csalódott voltam, hiszen az ő írásai alapján szerelmes voltam. Úgy alakította az életemet, hogy zárkózottabbá váltam, csendesebbé, van, akivel tüskéssé. Mert szerinte kellett ez a levezetés a kapcsolat után.
- Őszintén megmondom, engem többet szenvedtetett, mint amennyit saját maga szokott bánkódni. De oké, ő a userem, így ezt elnézem neki. Aztán felcsillantotta előttem a reményt. Megismerkedhettem valakivel, aki fontos lehet, több, mint barát. És én újra ragyoghattam, mosolyoghattam, viccelődhettem, borsot törhettem mások orra alá. Élhettem.
- Aztán a user visszajött, és visszahozta őt is. Sokkoló volt, meg kell hagyni. Hát még az, amikor a userem elmesélte, hogy már nem lehetek a volt barátomé többet. Mondanom sem kell, hogy ez egyáltalán nem örömet váltott ki a másik userből... Azóta vív szélmalomharcot, és kezd bele fáradni. Múltkor láttam a bejegyzését, amiben a megbocsátásról ír. Én nem tudnék ilyen lenni, de neki nagy szíve van, és számára a barátság nagyon fontos. Nem mintha nekem nem lenne az, félre értés ne essék. De ő más. És most folyamatosan tartja a hátát, de leginkább a száját, és csak nyugtatgatja a másik usert. És közben egyre rosszabbul érzi magát, mert fél. Fél, hogy megint csalódni fog, hogy a barátsága lótúrót sem ér - egy pillanatra megáll, majd váll rándítva folytatja. - Ne mondják el senkinek, hogy káromkodtam, jó? - kedvesen mosolyog az olvasóközönségre, és újra gépelni kezd. - Én pedig aggódom miatta. Néha érzem, amit ő érez, és ha teljesen a helyében kellene lennem...., nos, jobb, hogy nem vagyok, maradjunk annyiban.
- Ha olyan lennék, amilyen nem vagyok, legyezné a hiúságomat, hogy én vagyok az, amiért a másik user küzd, a karakterének. De..., én most jól vagyok. Már mondtam, de képzeljétek, megismerkedtem egy helyes fiúval, aki tud zongorázni, meg gitározni is, és van humora. És nem zavarja, hogy bajba kerülök állandóan. Mert én tényleg vonzom a bajt - kipillant a userre, majd gyorsan még leír pár szót.
- Most mennem kell, ébredezik a userem. És különben is, nekem a parkban van a helyem. Éppen sütivel akarok valakit lekenyerezni - kacsint, majd felpattan a székről, kuncogva eloson a gép közeléből....

Ui.: jól vagyok, useresen. xD De ezt most ki kellett írnom magamból. ^_^"


4 megjegyzés:

  1. Köszi, amúgy tényleg ő a legkedvesebb karakterem. :)))

    VálaszTörlés
  2. Üdv az oldalon, Lili. :)
    Am, köszi szépen, szerintem még születnek majd ilyen kis szösszenetek, szeretek ezzel a karival játszani. :))

    VálaszTörlés