2010. február 21., vasárnap

Kreatívkodom

Mert én ilyet is szoktam néha napján, amikor nem akarok szj-zni, vagy beszélgetni, hanem kicsit elvonulni. :) Ilyenkor szoktam általában üvegfestékezni, vagy pedig kötni. Nemrég kötöttem egy sálat, de egyelőre lusta asszony kötéssel, és bepöndörödött, de nem baj, mert gyakorlásnak tökéletes volt. :) Viszont elkezdtem horgolni is, mert ráakadtam a horgo-blogra. Csodálatos dolgokat lehet ott találni, én pedig szintén szeretnék majd ilyeneket alkotni, de van egy kis problémám, vizuális alkat vagyok, és ha csak elmagyarázzák, hogy mi az a rövidpálca, akkor azt nem értem meg. Viszont találtam youtube-on egy nőcit, aki megmutatja hogyan kell virágot horgolni, és az sikerült. Na, ezzel csak az az egy problémám, hogy megcsináltam, de nem tudom, hogyan, és mik az elnevezések. xD Ördögi kör, de komolyan. xD
Megmutatom a virágomat, de ne várjatok túl sokat, egyelőre ezekre a próbálkozásokra kötőfonalat pazarolok, ha majd jobban megy, akkor térek át a jobb fonalakra. ^^""




Tényleg nem sok, de aki soha sem vett a kezébe horgolótűt, annak ez is nagy dolog, hogy egyáltalán formája van. xD És igen, az ott a háttérben az egyik legyezőm, amiről írtam, hogy gyűjtöm őket. :)


2 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik a viragod:)finom szine van:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, azért aranyoska. :D Két különböző fonalat fogtam össze, azért lett ilyen kis szép színű. :)

    VálaszTörlés