2010. november 1., hétfő

Minta és példa

A legelső, amit megtanultunk a tanfolyamon. A dajka minta és példa, beszéde és viselkedése modell értékű a gyermekek számára.
Azt hiszem, hogy ez nem csak a gyerekekre igaz, hiszen mindannyian lehetünk egymás példái és mintái az életben. Mert a mintát könnyű követni, azt hiszi az ember, hogy ettől majd kap valami pluszt, hogy tanulhat belőle, értékesebbé válik, stb...
De mi van akkor, ha a televízióban elhangzik egy olyan kijelentés, ami tinilányokat, fiatal vagy idősebb nőket ingatnak meg abbéli hitükben, hogy nem mindenki lehet szexi?
Péntek óta ezen kattog az agyam, mióta a megasztárt néztem. Mester Tamásnak ugyanis volt egy megjegyzése Tolvai Renáta ruhájára és alakjára. Ilyen husis alakkal ne engedje meg többet, hogy a stylistok ilyen szexi ruhát adjanak rá. Liptai Claudia rögtön hangot adott nem tetszésének, bár próbálta vicces keretek közé szorítani a helyzetet.
Én nem tudom, hogy ezt tettem volna e a helyében. Mester talán fel sem fogja, hogy a Tv2 által, amiért a zsűriben szerepelhet, milyen presztizs helyet is foglal el. Élő adásban szerepel, ahol nem fogják, és nem is tudják kivágni az elhangzott szavakat.
Kérdem én, nincsen már elég önbizalomhiányos, anorexiás, bulímiás, hashajtót és vízhajtót szedő fiatal tini és nő ebben az országban? Muszáj még nagyobb ferde tükröt pakolni az emberek elé, hogy aztán gyötörjék magukat?
Egy olyan szép, helyes, formás (!) lány, mint amilyen Renáta is, nem lehet szexi, mert Mester szavaiból kivéve, csak a 45 kg-os lányok lehetnek azok, és csak ők öltözhetnek kihívó ruhákba?
Nonszensz.
Jobban oda kellene figyelnie arra, hogy mit mond, és hogyan mondja. A mai világban sokszor nehéz elhinnie egy nőnek, hogy szép, és úgy szép, ahogyan van. Olyan sok irányból telepedig ránk a nyomás, nem kellene még élő adásban erre rátenni egy lapáttal.
Úgy hogy, Mester Tamás, talán neked is meg kellene tanulnod, hogy minta és példa legyél, az elhangzott szavaid pedig példa értékűek legyenek...







8 megjegyzés:

  1. Drága Amelie!
    Ne foglalkozz Te a média hülyeségével! Az a céljuk, hogy félre vezessék az emberiséget!!!Szándékosan manipulálják az embereket, nehogy már ép eszű és normális gondolkodású egyén legyen bárkiből is. Hallgass a szívedre eszedre, no meg a gyerekekre, kikkel foglalkozol nap mint nap.Az igazi érték belül van s a pasiknak sem a műnők kellenek hosszabb távra.Én is nehéz helyzetben voltam mindig, mivel másképpen gondolkoztam, de önmagam akartam lenni mindig, még ma is így vagyok ezzel! Nembántam meg soha, hogy 30 évesen mentem férjhez, de olyan emberhez aki már 26 éve el tud viselni s én is őt.Nagyon értékes vagy Te is s TE is megtalálod, akire szükséged van . Idő kérdése az egész. Kimész a természetbe ott minden tökéletes, s ne feledd, TE is része vagy ennek!
    Szép napot Amelie.
    Pirimami az őszi virágoskertjéből

    VálaszTörlés
  2. Tökéletesen egyet értek veletek lányok! Engem is felbosszantott ez a beszólás, ami kb. egy 52-56 kb-os súlyú nő csinosságát kérdőjelezte meg sok ezer ember előtt. M.T. magáról állított ki bizonyítványt.

    VálaszTörlés
  3. Igazat ír a Pirimami!
    26 éve már, hogy szeretjük egymást, és ebben semmit nem számít a külső!
    Üdv: Pirimami férje: L.

    VálaszTörlés
  4. Az első felvetésed érdekes. Az állítod, hogy mindannyian lehetünk egymás példaképei. Ha ez valóban így lenne, akkor elég nagy teher nehezedne ránk, hogy mindig úgy viselkedjünk, ami helyes nehogy másokban kárt tegyünk, hiszen példakép értékűek vagyunk. De ha mindenki mindenkinek a példaképe, akkor nem vész el az egyéniség?

    VálaszTörlés
  5. Pirimami, L: köszönöm a szavaitokat, mindig jó érzés olvasni. :)
    Tudom, hogy a média pont erre való, hogy manipulálja a nézőket. Csak megdöbbentett, hogy valaki ennyire nem fogja fel azt, hogy rengeteg nézője van a megasztárnak, és már éppen elég kárt tett az embereknek egy-egy ember kijelentése, észre sem véve, hogy a véleménye mennyire hathat mások gondolkodására. Felbosszantott, de rájöttem a megoldásra. :) Amikor a zsűri beszél, lehalkítom a tévét, és csak a zenénél hangosítom fel. :)

    VálaszTörlés
  6. Lili: pont így voltam vele én is. Kíváncsi vagyok, hogy akkor Tóth Verát hogyan kezelte volna? o.O Pedig ott volt rá a példa, hogy nem minden a külső. :)

    VálaszTörlés
  7. Heaven: Nem, nem így gondoltam. Nem azt mondtam ezzel, hogy minden embernek egyformán kellene viselkednie. De én úgy veszem észre, hogy a mai világban nem számítanak a normák és értékek. Mindig igyekszem hangsúlyozni, hogy elég szabad gondolkodású vagyok, de ez nem egyenértékű azzal, hogy bármilyen viselkedésformát megengedhetek/tünk magunknak. Én tényleg úgy gondolom, hogy egy-egy cselekedetünkkel mutathatunk olyan példát, amit a másik ember a saját nyelvére lefordítva az életben még felhasználhat. Nem kell, hogy egyformák legyünk, hiszen pont ez a lényeg. A szerkezet lehet ugyanaz, de a működési elv változó. A lényeg az irány, hogy mi felé haladunk. Korcsosulunk, kategorizálunk, kiválasztunk, leírunk, vagy építünk, szépítünk és változtatunk azért, hogy jobb legyen.

    VálaszTörlés
  8. Világos, igazad van. A legtöbb ember a saját normái szerint él és ezen sajnos képtelen változtatni, pedig lehet, hogy nem helyes vagy sok helyen hibádzik. Mások nem állítanak normákat, talán ez a legveszélyesebb fajta. Azon kevesek pedig, mint például te képesek változtatni, más viselkedésében észrevenni a pozitívumokat és ezeket átemelni saját normáiba. Én valahogy így látom.
    Ez az iromány pedig nagyon tanulságos, főleg az első emberfajtához.

    VálaszTörlés