Csak úgy..., csak én...

Pedig alapjáraton nem szeretek magamról beszélni. :) Tudom, hogy itt ez nem nagyon vált láthatóvá, de hát egy virtuális naplóban az ember akarva akaratlan, nem csak a világ dolgairól írhat, amiket lát, vagy amikkel szembesül a médián keresztül, hanem magáról is.
Ma jó napotot köszönt nekem az a szomszédom, aki kispelenkás korom óta ismer.
Én pedig nem tudom, hogy jelenleg hogyan állok a változásokkal. Szeretem az állandóságot, a monoton tevékenységek sem zavarnak. Egy ideig. Aztán úgy érzem, ha nincs valami változatosság, akkor meg fogok őrülni, és ki fogok törni. Közben pedig belül félek, hogy túlságosan megváltoznak a dolgok.
Ma fodrásznál voltam, és dauert tetettem a hajamba. :) A lapockáig érő hajam most kicsit feljebb ugrott, aranyos, göndör tincsek keretezik az arcomat, és azt kell mondanom, hogy imádom. <3
De a szomszédom emiatt jónapotot köszönt nekem...
Ez az én szememben annyit jelent, hogy talán annyira nem akartam a változatosságot, hogy bemenekültem a magam kis csigaházába, és megpróbáltam mindent állandósítani?
Régen egyik hónapban rövid, másikban hosszú, egyszer barna, egyszer szőke, najó, először csak sokáig szőke, majd' hét évig, meg vörös és fekete is voltam.
Soha nem köszöntek nekem jónapotot.
Most meg igen.
Az egy dolog, hogy szeretem magam körül rendezetten látni a dolgokat, de én magam nem szürkülhetek be, és be kell vonzanom az új dolgokat magamhoz, különben azzal szembesülök, hogy...

Jó napot!

Boldog Karácsonyt!

Békés, szeretetben és örömökben gazdag, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! :)

Tényleg ennek kell lennie?!

Sokszor nem szeretem nézni a híradót, mert ott olyan tényeket vágnak az ember arcába, amitől meg lehet fagyni. Nem úgy értem, hogy nem kellene ezekről beszélni, mert igenis kell, és tudatosítani azokban, akik az országunkat irányítják, hogy baj van itthon, és nem is kicsi.

Sokszor gondolok arra, hogy az ember néha akarva-akaratlanul is panaszkodik, hogy ez vagy az nem úgy alakul az életében, hogy nincs az a tulajdonában, amit szeretne.
Ma a hiradóban olyan 4-5-6 éves, hátrányos helyeztben élő gyerekeket mutattak be, akik még soha nem ettek csokoládét. A télapó hozta könyveknek, kifestőknek örültek, némelyikük azonban a mikuláscsomagot érintetlenül hagyta, mert még nem evett csokoládét, és nem hozta őket lázba.
A következő hír, hogy kétszáz személynek tudtak az utcán egy-egy tál levest kiosztani még az ünnepek előtt.
Vagy ott van az a fájó hír, hogy az orszázunkban több ezer kisgyerek szó szerint éhezik nap mint nap. És az ország mindig nem tesz semmit azért, hogy elhitesse ezekkel a gyerekekkel, akik a mi jövőnk lesznek, hogy érdemes és jó élni a Földön, mert létezik öröm is ezen a földön, nem csak a gyomorkorgás.

És ilyenkor jut az eszembe, hogy addig, amíg fedél van a fejünk fölött, van min aludnunk, van mit ennünk, amíg a családunk együtt van, amíg tudunk adni, addig ne panaszkodjunk.
Nem vagyok én szent, én is vágyom olyan plusz dolgokra az életemben, amiket most nem kaphatok meg. Néha hangot is adok nekik. Csak azt szerettem volna mondani ezzel, hogy ne csak a negatívumokat lássuk meg, hanem legyünk nyitottak a hétköznapi csodákra is, és legyünk hálásak azért, amink van. :) És, ha tudunk, akkor segítsünk. Mert bármilyen jó kapni, adni mégis sokszor felemelőbb. ;)

Fülmelegítő és egy ajándék :)

Bizony, horgolgattam mostanában, igazán élveztem újra elővenni a horgolótűt, és valami újat alkotni. :) Ez a fenti fülmelegítő is nemrég készült el, a Meskán várja gazdáját. :)




Ez az ajándék pedig nemsokára felkerül a Mikulás szánkójára, vagy a Jézuskához? :)) Mindegy is, a lényeg, hogy célba érjen majd mindenképpen. :P És, hogy kinek? Meglepetés... :))

Korai szenilitás

Kb öt éve kezdődött nálam, és kisebb-nagyobb kihagyásokkal újra és újra felbukkan. Megszámolni sem tudom, hány olyan kínos szituációban volt részem, amikor egy izgalmas témáról beszélgettünk, reagáltam is, aztán mint akinél egy pillanatra kikapcsolták volna az áramot, zavartan a többiekre néztem, és kénytelen voltam megkérdezni, hogy miről is beszélgettünk fél perce, mert nem emlékszem. Eleinte szerintem azt hittek, hogy nem figyelek eléggé, vagy nem érdekelnek, így kénytelen voltam magyarázkodni.

A történet Babiee, alias Violetta, alias kedveském ( mert én vagyok a néni :) ) miatt jutott eszembe. Kávét készített, és elkezdte keresni a kávéfőző tetejét, ami ott volt nála.
Én a kesztyűmmal jártam ugyanígy. A skála előtt sétáltunk el a mamámmal, amikor már nagyon fázni kezdett a kezem. Felhúztam az egyik párat, de közben mama kérdezett tőlem valamit, és mire visszapillantottam a kezemre, zavarodottan néztem körbe-körbe, és egyre azt hajtogattam, hogy elveszett a kesztyűm párja, menjünk vissza és keressük meg. Szemléltetésként ott lóbáltam az egy szem kesztyűt a kezemben, hogy nincs meg a másik. Aki szemfüles, már észrevette a viccet. De menjünk tovább. Már mindenhol kerestük a környéken, az emberek kissé furán néztek ránk, konkrétan, mint akiknek biztosan elgurult minimum két kerekük, amikor mami egyszer csak rám pillantott és megállított. Majd nevetés és hitetlenkedés közepette közölte velem, hogy a kesztyűmet azért nem találom, mert az egyik már a kezemen, a másik a kezemben van. xD Mindezt egy öt perces keresőkörút után sikerült összehozni.
Szóval egy szavam sem lehet, amikor hasonló történetekkel találkozom szembe. :))

És most csendben teszem hozzá, hogy tegnap este óta töröm a fejemet, mert tudtam, hogy akartam valamiről írni, de elfelejtettem, hogy miről...
Ironikus, nemdebár? :)))

Ho-ho-ho-hóóóóó :)

Minden kicsinek és nagynak, gyermeknek, felnőttnek, idősnek Boldog Mikulást kívánok! :)

Horgolt baktus leírása

Mire nem jó a statisztika.... Mostanában mindig meglestem, és láttam, hogy sokan keresik nálam a horgolt baktus leírását. Nem nagy ördöngösség, de azért gyorsan leírom, hogy még más is tudjon alkotni magának egyet télre. :)
Végig rövidpálcával dolgoztam. Kicsit unalmas volt, de ha hallgattam mellette zenét, vagy egy filmet, akkor elég gyorsan ment a munka. :)

A baktust 4 szemre kezdtem, horgoltam 6 sort, majd csak az egyik oldalon az első szembe mindig szaporítottam egyet, végig horgoltam, megfordítottam, ott szaporítás nélkül horgoltam, majd a következőben megint az első szembe szaporítottam. Lényegében minden második sorban szaporítottam egyet az első szembe. Amikor meg elértem a kellő méretet, akkor mindig fogyasztottam, de csak egyet két soronként, ott szintén az első szembe. Nagyon egyszerű meghorgolni, hajrá hozzá mindenkinek! :)

Hepiend vagy sem? Ez itt a kérdés...

Én azt hittem, hogy nekem ez nem is kérdés. A túl a barátságon után megfogadtam, hogy nem nézek több dráma, nem hepiendes filmeket, mert azok engem annyira mellbevágnak, hogy utána órakig a film hatása alatt vagyok, és úton útfélen, hiába van vége a filmnek, én még mindig bőgök. Nem, nem könnyezek, nem sirdogálok, én hüppögök, hatalmas könnycseppek potyognak a szememből, és még a levegőt is kapkodom. xD
De imádom Mandy Moore-t. És mivel az egyik oldalon annyira dicsérték a séta a múltba című filmet, úgy döntöttem, hogy letöltöm, és megnézem. Már ki is volt csomagolva a film, amikor egy olyan megjegyzésen akadt meg a szemem, hogy kár, hogy nem hepiend, és hogy mennyit sírt rajta. Na, itt végem volt... Fél napig vaciláltam, egyszer leültem, hogy megnézem, aztán meg inkább mással kezdtem foglalkozni, hogy nehogy engedjek a kísértésnek.
De az x faktor után, miután egy jót együtt bőgtem Csabával, nem, nem a kieső tesóval, Tomival, akinek szerintem már minimum két résszel ezelőtt búcsút kellett volna mondania, hanem a bátyjával, mert megsajnáltam őt. xD Én már csak ilyen faramuci ízlésű vagyok, és azt sem mondom, hogy mindig könnyű kiismerni.
Na, de eltértem a témától. Szóval, miután amúgy is szipogós hangulatomban voltam, gondoltam adok az estének még egy pofont, és leültem megnézni a filmet. Ne képzeljetek bele semmi művészit, igazi limonádé film csajoknak, amiben megszakadhat a szívünk cirka másfél órára. Láthattam már hasoló filmet kicsit más köntösbe burkolva, de ilyenkor ez kit érdekel? Csak az a lényeg, hogy az én szívemet megérintette, és jó pár zsepit is elhasználtam, ugyanis kábé a film egyharmadát végig bőgtem.
És akkor most mindenki azt hiszi, gondolom én, hogy el is mesélem, hogy miről szól a film. De nem. :) Ha valaki szeretne egy jót mosolyogni, elolvadni, szomorkodni, összetörni, majd a végén lévő tanulság után felszárítani a könnyeket, vagy mint én, még tovább pityeregni, az majd megnézi a filmet. :))
Én meg majd jól megfogadom megint, hogy nem nézek többet nem hepiendes filmeket. Talán ismét sikerül betartani kb. fél évig... ;)