2010. december 8., szerda

Korai szenilitás

Kb öt éve kezdődött nálam, és kisebb-nagyobb kihagyásokkal újra és újra felbukkan. Megszámolni sem tudom, hány olyan kínos szituációban volt részem, amikor egy izgalmas témáról beszélgettünk, reagáltam is, aztán mint akinél egy pillanatra kikapcsolták volna az áramot, zavartan a többiekre néztem, és kénytelen voltam megkérdezni, hogy miről is beszélgettünk fél perce, mert nem emlékszem. Eleinte szerintem azt hittek, hogy nem figyelek eléggé, vagy nem érdekelnek, így kénytelen voltam magyarázkodni.

A történet Babiee, alias Violetta, alias kedveském ( mert én vagyok a néni :) ) miatt jutott eszembe. Kávét készített, és elkezdte keresni a kávéfőző tetejét, ami ott volt nála.
Én a kesztyűmmal jártam ugyanígy. A skála előtt sétáltunk el a mamámmal, amikor már nagyon fázni kezdett a kezem. Felhúztam az egyik párat, de közben mama kérdezett tőlem valamit, és mire visszapillantottam a kezemre, zavarodottan néztem körbe-körbe, és egyre azt hajtogattam, hogy elveszett a kesztyűm párja, menjünk vissza és keressük meg. Szemléltetésként ott lóbáltam az egy szem kesztyűt a kezemben, hogy nincs meg a másik. Aki szemfüles, már észrevette a viccet. De menjünk tovább. Már mindenhol kerestük a környéken, az emberek kissé furán néztek ránk, konkrétan, mint akiknek biztosan elgurult minimum két kerekük, amikor mami egyszer csak rám pillantott és megállított. Majd nevetés és hitetlenkedés közepette közölte velem, hogy a kesztyűmet azért nem találom, mert az egyik már a kezemen, a másik a kezemben van. xD Mindezt egy öt perces keresőkörút után sikerült összehozni.
Szóval egy szavam sem lehet, amikor hasonló történetekkel találkozom szembe. :))

És most csendben teszem hozzá, hogy tegnap este óta töröm a fejemet, mert tudtam, hogy akartam valamiről írni, de elfelejtettem, hogy miről...
Ironikus, nemdebár? :)))

2 megjegyzés:

  1. Én azért felejtek el mostanában sok mindent, mert túl vagyok hajtva. egyre nagyobb bennem a feszültség és nem tudok odafigyelni arra, amire kellene. van amikor ugye több mindent csinálok egyszerre és valahogy minden megkeveredik bennem :D amúgy azt hittem szörnyűbb példát hozol velem kapcsolatban :D mert például volt olyan is, hogy a hűtőhöz vittem a törülközőt és a tejet meg a fürdőbe szóval... :DDD

    VálaszTörlés
  2. Ilyen esetek szerintem mindannyiunkkal előfordulnak.Én nem csinálok belőle nagy ügyet....Tudom most arra gondolsz az idősebbekkel már előfordulhat ilyesmi!:)Nem! Én még nem vagyok annyira "vén", de fiatalabb koromban is előfordult velem hasonló.Szerintem a fáradtság és a szórakozottság is kihozhat efféle dolgokat.
    Pirimami

    VálaszTörlés