2011. február 12., szombat

Levendula

Amikor Pesten éltem, a betondzsungelben, borzasztóan hiányoztak az itthoni gesztenyefák, a füves részek, az aranyesőbokor, a tulipánok és nárciszok, és úgy összeségében a zöldellő fák, és a tisztább levegő.
Valamivel be akartam csempészni egy kis otthont az életembe, így virágokat ültettem, de nem cicóztam el, több virágládát ültettem tele kukacvirággal, petúniákkal, sarkantyúvirágokkal. Az egész erkélyem tele volt velük, szívesen gondoztam őket, aztán ültem ki és nézegettem őket. Még a macsek is érdeklődve nézegette őket, tetszett neki. :)
Aztán jött az az ominózus augusztus 20-ai vihar, ami pont akkor tört ki, amikor mi becsuktuk magunk után a bejárati ajtót. Rohantunk az ablakokhoz, bezártuk őket, én az erkélyre a ládákért, de addigra már egy a földszinten volt, széttörve, ami azért nagy szó, mert én a hatodikon laktam. A többiben állt a víz, a virágok szétverve az esőtől, gyorsan újságpapírokat terítettünk le, azokra tettük be a ládákat. Én utána próbáltam élesztgetni őket, de hetekkel később meghalt az összes virág. Ezután nem ültettem többet, míg fent laktam.

Ennek az az oka, hogy én a virágokhoz is borzasztóan tudok kötődni és nagyon tudom szeretni őket, gyönyörködni bennük. Régen kaktuszos voltam, nagyon sok volt belőle, aztán egy télen egyik napról a másikra az összes kaktuszom meghalt. Van, aki most lehet, kinevet érte, de én megsirattam őket. Azt is hozzáteszem, hogy csuupán 14-15 lehettem, tinikor eleje-közepe, úgy rendesen. xDNagyobb részét a kaktuszoknak ajándékba kaptam, mindig ezt kértem, ha volt névnap, szülinap, vagy csak úgy. ;) Jobban tudtam értékelni, mint a vágott virágot. :) Ezután többet nem vettem kaktuszt, és nem engedtem, hogy bárki is vegyen nekem. Ebből talán látszik, hogy mennyire rosszul érint az, ha a virág tönkremegy.

Ezért is nagy szó, hogy ma ültettem, még pedig levendulát. *.* Régi álmom volt, hogy legyen saját cserepes levendulám, de eddig valahogy nem akartam megint egy növényt, amit nevelgetek, aztán lehet, hogy ripsz-ropsz annyi lesz neki. De most pozitívan gondolkodom, és szeretném, hogy legyen valamim, amit megint én ültettem. :)
Meg szeretnék a saját virágomból szárítani, és azt tenni a párnám alá, meg csokorban megszárítani dísznek, meg csak úgy, hogy legyen lilám. :)

Néha amúgy azt veszem észre, hogy baromira túl bonyolítok dolgokat az életemben, és talán túlmisztifikálom is őket, de nekem mindenhez idő kell, hogy feldolgozzam. Jobb szeretnék néha az a típus lenni, aki csak túllép a dolgokon, és járja tovább a maga útját, máskor meg örülök annak, hogy ilyen vagyok, mert ez azt jelenti, hogy értékelni tudom a dolgokat. :)

De megpróbálom ezt a bejegyzést sem túlmisztifikálni, és többet kreálni belőle, mint ami. :D Szóval, ültettem levendulát, ha kibújt a földből, majd csinálok képeket. :))

5 megjegyzés:

  1. Megértem az érzésidet, én is pont ilyen vagyok. Egynyári virágokat soha nem ültetek, mert sajnálom szegénykéket, és ha meghalnak a tél folyamán, akkor az én lelkemből is elhal egy kis darab. Levendulám nekem is van, bizos helyes kis növény cseperedik a tiédből is!

    VálaszTörlés
  2. Várom majd a képeket. Az ősszel kiástam egy egész ágyás nárcisz hagymát, szegények úgy össze voltak nőve, alig tudtam szétszedni őket. Két ágyásnyit is visszaültettem, még maradt egy ágyásnyi hagyma, de nagy hirtelen ránk jött a tél, aztán elmaradt, remélem holnap azokat is ki tudom ültetni. Imádok kertészkedni. Titokban remélem, hogy beáll a nagy csőd, aztán csak a kertnek élhetek.

    VálaszTörlés
  3. Hajrá! A levendulával csak türelmesen, nagyon lassan kel ki. Mi már egészen lemondtunk róla, mire kibújt...
    Végül szép és erős lett! Remélem a tieddel is így lesz!

    VálaszTörlés
  4. Amelie:)

    Amikor az a vihar volt eppen Budapesten tartozkodtam es elindultam a tuzijatekra, de mire leertem a lifttel hatalmas szelvihar tamadt, nem mentem el..kiderult, hogy jol dontottem.Valahol egy korabbi bejegyzesben meg is emlitem.
    Kar, hogy nem ismertelek..

    A kaktuszokkal en is mindig igy jarok, valaki azt mondta, eszreveszik, ha elutazunk, mert az enyeim akkor pusztulnak el, pedig gondozva vannak..lehet van benne valami.

    Varom majd a kepeket,kivancsi vagyok a levenduladra:)

    puszillak es legyen nagyon szep napod:)

    VálaszTörlés
  5. Szija! Bocsi a zavarásért csak azért irok mert sajnos egy bizonyos idegesitó személy miatt megkellett változtatnom a blogom honlap címét. ha esetleg nem találnád itt az új címe: http://sweettutulina.blogspot.com/ Még egyzser bocsi ha gondot okoztam!!! További szép napot! Puszika :)

    VálaszTörlés